Vb 2022: veszélyben a vasárnapi Albánia–Anglia meccs

MTI, N. T.MTI, N. T.
Vágólapra másolva!
2021.03.25. 19:41
null
Az Air Albania stadion látképe (Fotó: AFP)
Veszélybe került a vasárnapi Albánia–Anglia labdarúgó-világbajnoki selejtező mérkőzés megrendezése, mert a tiranai rendőrség nem garantálja a stadion környékének biztosítását.

A rendőrség illetékesei a kötelező stadionbejárás után kívülről is ellenőrizték a létesítményt, és azt tapasztalták, hogy a közelben működő vállalkozások – többnyire bárok – felszereltek számos vasasztalt, és azokhoz napernyőket rögzítettek, márpedig ezek elfoglalják az Air Albania stadion szinte összes bejáratát.

Rebani Jaupi, a tiranai rendőrség vezetője azt közölte az Albán Labdarúgó-szövetséggel (FSHF), hogy nem tudják megtenni a szükséges intézkedéseket a fennálló helyzet megváltoztatására, márpedig így a létesítmény nem felel meg a meccsrendezés biztonsági előírásainak.

Az FSHF március 3-án arra kérte a hatóságokat, rendeljék el a stadion mellett üzemelő boltok bezárását és az építmények leszerelését, de erre nemleges válasz érkezett.

„Az Anglia elleni mérkőzés lemondása katasztrofális következményekkel járna hazánkra, a válogatottra, és az albán labdarúgás imázsára nézve” – áll az FSHF csütörtöki közleményében.

A világbajnoki selejtezősorozat I-csoportjának az albánokon és az angolokon kívül tagja még Magyarország, Lengyelország, San Marino és Andorra is.

Legfrissebb hírek

Dán siker Görögországban, nem segített a svédeken a remek támadóhármasuk

Foci vb 2026
2025.09.08. 22:53

Állítsa össze a magyar válogatott Írország elleni kezdőcsapatát!

Magyar válogatott
2025.09.05. 11:54

Vb-selejtezők: kis híján elszórakozta háromgólos előnyét Törökország Tbilisziben

Foci vb 2026
2025.09.04. 20:21

Vb-selejtezők: Izrael Debrecenben fogadja az olaszokat

Foci vb 2026
2025.08.22. 13:40

Észak-Macedónia elleni sima győzelemmel javított férfi kosárlabda-válogatottunk

Kosárlabda
2025.08.09. 19:43

Későn ébredt a címvédő, a franciák nyerték a halálcsoport rangadóját a női Eb-n

Minden más foci
2025.07.05. 23:10

Mitrovics triplázott, Szerbia simán megverte Andorrát, viszont Albánia nem tudott nyerni Rigában

Foci vb 2026
2025.06.10. 22:41

Ezúttal elmaradt a balhé, gól nélküli döntetlen az albán–szerb vb-selejtezőn

Foci vb 2026
2025.06.07. 22:49
Ezek is érdekelhetik