U20-as vb: Anglia lesz Olaszország elődöntős ellenfele

Vágólapra másolva!
2017.06.05. 14:55
Olaszország U20-as labdarúgó-válogatottja is bejutott a dél-koreai világbajnokság legjobb négy csapata közé, mivel a negyeddöntőben drámai küzdelemben, ráadásban, az első félidő végétől kezdve tíz emberrel játszva legyőzte Zambiát. Az olaszok az angolokkal találkoznak, akik legyőzték Mexikót.


Az U19-es Európa-bajnok franciák után az Afrika-bajnokot is búcsúztatták az olaszok, méghozzá káprázatos meccsen.
Az U19-es Európa-bajnok franciák után az Afrika-bajnokot is búcsúztatták az olaszok, méghozzá káprázatos meccsen.

Az afrikaiak már a meccs elején sokkolták az európai együttest, Daka már a 4. percben megszerezte a vezetést, és Zaccagno nagy védéseire is szükség volt ahhoz, hogy ne növekedjen a különbség (0–1).

A 43. percben vitatott körülmények között emberhátrányba kerültek az olaszok, Pezzella valóban szabálytalankodott ellenfelével szemben a 16-os vonala előtt, más kérdés, hogy a zambiai támadó csak ütemekkel később esett el, amikor már eltolta a labdát a kapus mellett is. A játékvezető elsőre tizenegyest ítélt, majd a videobírót alkalmazva szabadrúgást, és piros lapot osztott ki.

A fordulást követően Orsolini fejesével rögvest egyenlítettek az olaszok, és sokáig úgy tűnt, a rengeteg lehetőség ellenére marad az 1–1.

A 84. percben aztán jött Sakala, és hatalmas erővel az olasz kapuba lőtt, de az európai együttes nem adta fel, és a csereként beálló Dimarco hosszabbításra mentette az összecsapást (2–2).

A zambiaiak a ráadásban hiába próbálkoztak bármivel, erőfeszítéseiket nem koronázta siker, nem úgy a szintén csereként beálló Vidóét, aki a 111. percben továbbjuttatta övéit (3–2).



Az olaszok a négy között a 2014-ben U17-es Európa-bajnokságot nyerő csapatra alapozó Angliával találkoznak.

A „háromoroszlánosok” a második félidő elején döntötték el a továbbjutás kérdését, az U17-es Eb (és a 2014–2015-ös ifjúsági BL) gólkirályaként záró Dominic Solanke szerezte az egyetlen gólt (0–1).



Az angolok a 72. percben emberhátrányba kerültek, Joshua Onomah ekkora kapta meg a második sárga lapját, de Mexikó nem tudott élni a létszámfölénnyel.


U20-AS VILÁGBAJNOKSÁG, DÉL-KOREA
NEGYEDDÖNTŐ

Olaszország–Zambia 3–2 – h. u. (Orsolini 50., Dimarco 88., Vido 111., ill. Daka 4., Sakala 84.)
Mexikó–Anglia 0–1
(Solanke 48.)
VASÁRNAPI EREDMÉNYEK
Venezuela–Egyesült Államok2–1 – h.u.
(Penaranda 96., Ferraresi 115., ill. Ebobisse 117.)
Portugália–Uruguay2–2 – tizenegyesekkel 4–5 (Xande Silva 1., Goncalves 41., ill. Bueno 16., Valverde 50. – 11-esből)

U20-AS VILÁGBAJNOKSÁG, DÉL-KOREA
AZ EGYENES KIESÉSES SZAKASZ
NYOLCADDÖNTŐ
Május 30., Tedzson Venezuela–Japán 1–0
Május 30., Csonan Dél-Korea–Portugália 1–3
Május 31., Szuvon Uruguay–Szaúd-Arábia 1–0
Május 31., Csondzsu Anglia–Costa Rica 2–1
Május 31., Csedzsu Zambia–Németország 4–3 – h. u.
Június 1., Incshon Mexikó–Szenegál 1–0
Június 1., Csonan Franciaország–Olaszország 1–2
Június 1., Incshon Egyesült Államok–Új-Zéland 6–0
NEGYEDDÖNTŐ
Június 4., Csondzsu Venezuela–Egyesült Államok 2–1 – h. u.
Június 4., Tedzson Portugália–Uruguay 2–2 – tizenegyesekkel: 4–5
Június 5., Szuvon Olaszország–Zambia 3–2 – h.u.
Június 5., Csonan Mexikó–Anglia 0–1
ELŐDÖNTŐ
Június 8., Tedzson Uruguay–Venezuela x–x
Június 8., Csondzsu Olaszország–Anglia x–x
A 3. HELYÉRT
Június 11., Szuvon az elődöntő vesztesei x–x
DÖNTŐ
Június 11., Szuvon az elődöntő győztesei x–x
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik