H. D. 2020.11.27 20:53 Frissítve: 2020.11.27 20:59

„Szerelmes lettem a labdarúgásba, hála neki” – így emlékeznek Önök Maradonára

Bár még most is nehéz felfogni, sajnos igaz a hír, elment a futballtörténelem egyik legjobbja, Diego Maradona. Az argentin zseni sokaknak sokkal többet jelentett egy átlagos futballistánál, ezért arra kértük olvasóinkat, osszák meg velünk különleges emlékeiket, történeteiket, képeiket, amelyek Maradonához kapcsolódnak. Felhívásunkra rengeteg üzenet érkezett, ezek közül néhányat tartalmi változtatás nélkül teszünk közzé az alábbi cikkünkben.

Így emlékeznek Önök Diego Maradonára (Fotó: AFP)

 

Színesben láttalak,
Szívembe zártalak,
A tested muzsikált,
Halk csellel futni járt,
Védőket döntöttél,
Nézőknek költöttél
Hős futballkölteményt,
Főudvar-gyöngy-reményt,
Önzetlen' hajtottál,
Zöld gyepen alkottál,
Szíved vitt, nincsen szó
Isteni Diego.

S. NORBERT

———————————————————× ————————————————————

A világ nagy történéseiről, és ilyen Maradona halála is, mindig személyes élmények jutnak az eszembe. Amikor a kisfiamnak mesélek majd a gyerekkoromról, abban biztosan benne lesz Maradona. És nem azért, mert szerintem ő volt a világ valaha élt legjobb futballistája, hanem azért, mert nélküle nehéz leírni a '80-as és a '90-es évek életérzését. Legalábbis én nem tudnám.

Két meghatározó emlékem van Maradonáról, és istenigazából egyik sem az ő nagyszerű játékáról szól. Mindkét emlékem egy hangulatot őriz, egy olyan hangulatot, amely egyedi, és már soha nem jön vissza.

Az első a '86-os vb-döntő. Június 29-én, magyar idő szerint este 8 órakor kezdődött a mérkőzés, és akkor még világos volt. Mi kint játszottunk az udvaron, és csak az első félidő végére értünk be. 1–0-ra vezettek az argentinok a szünetben. Fürödtünk, fogat mostunk, és 2–1-es argentin vezetésnél kapcsolódtunk be a meccsbe. Tíz perccel a meccs vége előtt Rudi Völler kiegyenlített, és amíg a gól visszajátszását néztük, a fekete-fehér szovjet tévénk magától kikapcsolt.

– Ja, csak túlmelegedett! – mondta a nővérem teljes természetességgel. Odaszaladtam a tévéhez, és valóban nagyon meleg volt a hátulja. – Nehogy visszakapcsold, meg kell várni, hogy kihűljön! Az legalább tizenöt perc. Valaki bekapcsolva felejtette délután a tévét! – mérgelődött.

Én nem hisztériáztam, tudomásul vettem, hogy a tévék már csak ilyenek, ha sokat nézzük egyfolytában, vagy valaki „bekapcsolva felejti”, akkor bizony túlmelegszenek, és maguktól kikapcsolnak. Természetes dolog volt ez, legalábbis nálunk. Az igazat megvallva soha nem kérdeztem a barátaimat és az osztálytársaimat, hogy „Figyi, a ti tévétek is kikapcsol magától, ha túlmelegszik?!”. Ezt az élet velejárójának fogtam fel. Jó húsz percet kellett várnunk, amíg visszakapcsolhattuk a tévénket, mire kihűlt valamennyire a hátulja. Lassan jött vissza az adás. És a képen egy bozontos, izmos, alacsony férfi volt, aki éppen a magasba emeli a vb-trófeát és csókolgatja.

Azóta persze ezerszer megnéztem, hogyan szökteti Burruchagát az isteni Diego, de ott és akkor ez az egész dolog teljesen kerek volt, nem éreztem hiányérzetet, sem pedig szomorúságot, hogy bármiről lemaradtam volna. Húsz percet vártunk a sötétben, hogy hűljön a tévé, és mire kihűlt, láthattam Maradonát a kupával. Ez 1986-ban, Magyarországon, Budapesten, nyolcévesen számomra teljesen rendben volt.

A második emlékem 1993 decemberéből való. Már tizenöt és fél éves voltam, buta kamasz, aki élt-halt a fociért. 38 órán keresztül utaztunk buszon Sao Paulóból Buenos Airesbe. Minden vizemet megittam, és minden ételemet megettem az utazás első felében. A többiektől kunyeráltam egy-egy falat kiflit és egy-egy korty teát vagy vizet. Mire megérkeztünk addigra lüktetett a fejem a szomjúságtól, és össze volt ragadva a szám. Több mint kilenc órája egy kortyot sem ittam, és egy falatot sem ettem. Lekászálódtunk a buszról a Buenos Aires-i buszállomáson, és megpillantottam egy pénzváltót. Akkoriban őrült infláció volt Brazíliában, napok, sőt órák alatt romlott a pénz, és senki nem akarta a brazil cruzeirót argentin pesóra váltani. Végül – nagy rábeszélések árán – valaki beváltott nekem annyi pesót, amiből két üveg ásványvizet meg két csokit lehetett venni. A többiek vigyáztak a csomagjaimra, én pedig elindultam vízért és csokiért. És a trafikban megpillantottam a víz meg a csoki mellett egy fényképet, amin Maradona és Caniggia ölelkezik, meg egy Maradona feliratú hajpántot. Nyeltem egyet, megszámoltam a pénzemet, és gondolkodás nélkül mutogattam, hogy a fénykép kell, meg a hajpánt. Pont annyiba került, mint amennyi peso volt nálam. Szó szerint egy fillérem sem maradt. Végül a buszpályaudvar wc-jében ittam vagy három liter vizet a csapból, ami fölé öles betűkkel volt írva, hogy AGUA NO POTABLE, NO BEBER. Nem Maradona miatt tettem, ez nem Maradonáról meg a hajpántról szólt. Ebben az aktusban benne volt egy csomó minden, amit azóta sem tudok megfogalmazni, csak érezni. Benne volt a tinédzserségem, a kelet-európaiságom, a foci iránti szenvedélyem, az ostobaságom, az egész '80-as évek vége, '90-es évek eleje hangulat.

Jó pár év eltelt azóta, és néha most is elgondolkodom, hogy a Maradona-fényképet és a hajpántot, vagy a vizet és a csokit választanám?! Nyilvánvaló, hogy a vizet meg a csokit. De miért van az, hogy én mégis az a kelet-európai vézna suttyó tinédzser akarok most is lenni, aki a fényképet meg a hajpántot választja és a „nem ivóvíz” feliratú csapból iszik három liter vizet egy Maradona-fénykép miatt?

K. ÁDÁM

———————————————————× ————————————————————

Hogy mit jelentett? Az egész gyerekkoromat...

K. GYÖRGY

———————————————————× ————————————————————

1978 januárjában születtem. 1986-ban láttam az első focimecset, egy BEK-döntőt, ami egy 0–0-s mérkőzés volt, de érdekes volt a vége, a tizenegyesrúgások. Aztán a vb-n megláttam Őt. Addig csak hallottam róla, a nagyobb srácoktól. De amit mondtak róla, nem lehetett elképzelni. Látnom kellett. És olyan szerencsés időben születtem, hogy láthattam. Onnantól kezdve minden labdává változott a környezetemben. Édesanyám fonala, zokni, alma, krumpli, kavics, és én mindig Maradona voltam. Egész nap Maradona voltam. Szerelmes lettem a labdarúgásba, hála neki, és kár, hogy abban az időben nem volt annyi lehetőség, mint most, hogy meccseket nézhessek. Leginkább a világbajnokságokon láthattam, képek és írások voltak bőven, és én újra és újra vártam négy évet, hogy láthassam. Úgy nőttem fel, hogy ő a világon a legjobb, és tényleg az volt, sőt, az is maradt. Szerdán nemcsak ő halt meg, hanem az egész labdarúgás. Így már nem ugyanaz. 

S. FERDINÁND

———————————————————× ————————————————————

Miatta buktam meg majdnem 1982 nyarán az akkori Nehézipari Műszaki Egyetem hallgatójaként, ábrázoló geometriából, mert tanulás helyett állandóan Őt és a vb-t bámultuk az ötös kollégiumban. A szóbeli vizsgán szerencsésen túljutottunk, mert áldott emlékű tanárunk (Fenyő volt a beceneve, ugyanis cca. 160 cm volt áfával a kisöreg) sietett haza argentin meccset nézni. Latin-amerikai évfolyamtársunk pedig a nálunk akkor még ismeretlen saját tippmixét szervezte forintos alapon a kollégiumi szobájában.

Ü. LAJOS

(Fotó: AFP)

———————————————————× ————————————————————

A foci egyetlen egyéni világbajnoka

A labdarúgás csapatsport – de mégis van egy egyéni világbajnoka. Illetve mától már csak volt. Az utóbbi húsz évét elnézve az is csoda, hogy Maradona ennyi ideig élt.

Sajnos egyre inkább saját maga karikatúrájaként. Sokaknak vicces, sokaknak (köztük nekem is) végtelenül szomorú volt látni, ahogy szinte katatón állapotban, felismerhetetlenségig elhízva jelenik meg a nyilvánosság előtt. Ahogy majd kiesik a díszpáholyból a legutóbbi vb-n, újra és újra megbukik aktuális csapata edzőjeként, vagy éppen artikulátlanul próbál kipréselni magából néhány értelmes szót (sajnos sikertelenül) az újságíróknak nyilatkozva. Egyik életmentő műtét a másik után, közte számtalan elvonókúra – a kábítószerről, a zabálásról, az alkoholról.

De az én szememben mindezek ellenére ugyanaz a zseni maradt, akit tátott szájjal bámultam gyerekként – és ezentúl még inkább így gondolok majd rá. Nem az fog eszembe jutni róla, hányszor bukott el emberként, mennyire pocsék edző volt, vagy mekkora baromságokat tudott nyilatkozni. Nem volt a fociban a megyei szinttől felfelé egyetlen csapat sem, amely úgy nyert említésre méltó kupát vagy bajnokságot, hogy azt tulajdonképpen egyetlen játékosának köszönheti – és szerintem nem is lesz soha. A 86-os vb-t nem Argentína nyerte meg, hanem Maradona – Argentínának. A teljes keretből rajta kívül volt két-három egészen ismert játékos, meg másik három-négy, akiknek a nevére – kizárólag erről a tornáról – emlékezhetünk. A többi 15 előtte is és utána is a közvélemény Argentínán kívüli részének teljesen ismeretlen volt és maradt is.

Biztosan sokan csalódtak benne, hogy ennyire méltatlanul fejezte be a karrierjét, és sikertelenül küzdött a démonjaival. De több száz millió embernek okozott rengeteg örömet a játékával, és ezt soha senki nem veheti el sem tőle – sem azoktól, akik látták őt a pályán.

Általában vagy az angoloknak kezezett gólja, vagy a szintén nekik lőtt zseniális szólógólja jut róla eszébe mindenkinek. Nekem valami más ugrik be elsőnek. A 2010-es vb-n ő volt az argentin szövetségi kapitány – és estek ki csúful a németek ellen. Az egyik edzésükön először az egymás közti játékba szállt be, körülbelül 120 kilósan – égő szivarral a kezében és a szájában... Aztán pedig a tizenhatosról ballal egymás után öt labdát küldött nekifutás nélkül a jobb pipába úgy, hogy a kapusnak esélye sem volt. Nekem az volt az a pillanat, amikor a zsenialitása és önmaga karikatúrája találkozott pár perc erejéig a pályán – hogy aztán sajnos utóbbi átvegye az irányítást felette teljesen.

Biztos sok nekrológot írnak majd róla, de szerintem a legjobb már régen megszületett. Paolo Sorrentino 2015-ös filmje, az Ifjúság elképesztően gyönyörűen és szomorúan mutatja be, ki volt, és kivé vált.

Mindjárt meg is nézem, ahogy a teniszlabdával dekázik.

F. PÉTER

(Fotó: AFP)

———————————————————× ————————————————————

Maradona 30 éve közvetve megmentette a testi épségemet!

Engedjék meg, hogy elmeséljem.

Családi-baráti kötődésből sokszor jártam Nápolyban. Az egyik, 30 évvel ezelőtti alkalommal stoppal és vonattal mentünk Budapestről Nápolyba egy lánnyal. A római utolsó vonat éjjel érkezett be a vasútállomásra. Stoppoltunk egészen Ausztriából, Bolognában például egy birkákat szállító kamion vett fel, de Rómából sehogy sem tudtunk kijutni, maradt az utolsó vonat az utolsó utáni pénzünkből.

Nápolyi szállásunk a Via Terracinán volt, ami nagyon közel van a San Paolo Stadionhoz, igaz, ez egy hosszú utca és a másik végére kellett menni. Mivel már sötét éjszaka volt, nem járt semmi, elindultunk gyalog a vasútállomásról. Az út egyenes volt, a stadiont érintve rá a Via Terracinára. Húsvét környéke volt, kissé hűvös idő, az utcákon egy lélek sem kóborolt rajtunk kívül.

A stadionhoz érve egyszer csak a körülötte levő tér eldugott sarkaiból három-négy furcsa figura kezdett közeledni felénk. Mentünk tovább, mit tehettünk volna, kezdett diszkréten vonalcsíkos lenni az alsó, de csak jöttek felénk és egyszer csak körbeálltak minket, közvetlenül a San Paolo mellett. Hátizsák volt rajtunk, érdeklődtek, kik vagyunk, mit akarunk. Nem akartam barátságtalanul továbblépni, mert érezhetően bajba kerülünk. És ekkor jutott az eszembe Maradona... Előtte kb. fél évvel a Napoli játszott az Újpesttel a BEK-ben. Szóba hoztam, hogy láttam a meccseket és milyen nagyszerűen játszottak és mennyire fantasztikus ez a Maradona. Felcsillant a szemük, a lincselés helyett kicsit még dumáltunk, majd barátian hátba veregettek és még meg is mutatták, hogy merre menjünk tovább.

K. ATTILA

(Fotó: AFP)

———————————————————× ————————————————————

Búcsú Maradonatól és az én sztorim vele.

1981-et írunk, amikor egy vidéki srác Magyarország 400 gyermeklabdarúgója közül kiválasztásra kerül és bekerül egy olyan szűk keretbe, amely Argentínába készül egy nemzetközi gyermek-világbajnokságra. Ez a 14 évesekből álló csapat 1980 telén edzőtáborba vonul, ahol többek között Mészöly Géza /Vasas, Mészöly Kálmán fia/, Vincze István Pilu /Tatabánya, Honvéd/, Oravecz György /MTK/, Balogh Józsi, Páncél /DMVSC/, Krizán Sándor /Honvéd, DVTK/, Bús Iván /FTC/ és persze sokan mások bekerültek ebbe a csapatba. Az edzőtáborban az ifiválogatott Kiprich József, Détári Lajos, és innen Szolnokról Selyem Nándor, Kelemen Zoltán, Gecse Misi, tényleg későbbi nagy nevek a labdarúgásunkban, délelőtt és délután rúgják a bőrt, hogy felkészülhessenek az aktuális nemzetközi tornáikra. A kis fiatal srác /ez voltam én/ ebben az edzőtáborban kiválasztásra kerül és közlik vele, hogy ő is tagja az Argentínába utazó serdülőválogatott keretének. Amikor megérkezünk Dél-Amerikába, az akklimatizálódási időszak alatt, több mérkőzés között hivatalosak voltunk a Buenos Aires-i Coca Cola-gyárba egy látogatásra. A látogatás után egy húszperces rövidfilmet vetítettek le az argentin ifjúsági válogatott szerepléséről, amely világbajnok lett 1979-ben. Ott ültünk a gyár mozijában és lenyűgöző volt látni, ahogy Diego Maradona szórja a gólokat és cselezi át a korosztálya kiváló labdarúgóit. Mivel akkortájt itthon alig volt még hír a nagyvilág futballtehetségeiről, minden félévben volt egy nagy külföldi derbi közvetítve a tv-ben, ott hallottam először róla és akkor láttam először a kiváló labdarúgót, Maradonát. Már akkor óriási tehetségnek tartották, és látszott, hogy a film is rá volt kihegyezve. Ettől a pillanattól kezdve kísértem végig a pályafutását és én magam is csak ámultam-bámultam a csodaszámba menő későbbi góljait és játékát. Amikor belekeveredett később az egészségét károsító drogokba és alkoholba, már sajnos látni lehetett, hogy rossz úton van. Nem így kellett volna távoznia egy ilyen bálványnak! A játéka, a futballtudása viszont felejthetetlen, és nagyon sokan, nagyon sokáig fogják még csodálni a visszanézett mérkőzéseit. Mielőbbi visszatérést kívánok neki a labdarúgás vadászmezejéről! Isten veled, Diego!

H. JÓZSEF

———————————————————× ————————————————————

A sport, a sportolók világa azért is csodálatos, mert különböző szempontok alapján számtalan kategóriába helyezhetjük el őket. Érzésem szerint azonban létezik egy olyan szint, ahová például Maradonát, Federert, Pelét, Egerszegit, Puskást, Boltot, Jordant, Faragót, Törőcsiket sorolhatjuk. Ők ugyanis nemcsak zseniálisak voltak, nemcsak káprázatos eredményekkel rendelkeznek, nemcsak szerethetőek, hanem mindezek mellé olyan élménnyel ajándékozták meg az emberiséget, amelyre nincsenek igazi jelzők. Diego Armando Maradona talán még közülük is kiemelkedik! Aki élőben látta a '86-os vb közvetítéseit, sohasem feledheti, mert bevéste magát az idegrendszerünkbe. Egy világ imádta, még a „kezezős” gólját is, mert valljuk meg, az is maga volt a csoda! Aki megfigyelhette őt Újpesten, kivételesen szerencsésnek érezheti magát. Ebből a szempontból teljesen lényegtelen Maradona magánélete. Örüljünk mindannyian, akik hellyel-közzel sorstársai lehettünk, merthogy örökre megőrizzük Őt az emlékezetünkben, az egészen bizonyos!

Ő. SÁNDOR

———————————————————× ————————————————————

Maradona volt az egyetlen a három futballisten közül, akit láthattam még játszani (Pelé és Puskás Ferenc mellett), Maradona nekem a futball Istene... Ő volt az, aki miatt pár évvel ezelőtt elkezdtem sportkártyát gyűjteni, és minden nagyképűség nélkül bátran ki merem jelenteni, hogy kis hazánkban van a világ egyik legkomolyabb maradonás kártyagyűjteménye, a kártyák nagy részéből 5-10 darab létezik a világon, de van köztük, amiből 3-4, illetve van olyan is. amiből nálam van az egyetlen, természetesen Diego Maradona saját kezű aláírásával. Ennek a gyűjteménynek egy részét szeretném most megosztani Önökkel.

M. KRISZTIÁN

A gyűjtemény egy része

———————————————————× ————————————————————

Bennem két emlék él az első, futballal kapcsolatos emlékeim között. Az egyik a 1994-es BL-döntő, amelyben a Milan lemosta a Barcelonát 4–0-ra, a másik az argentinok első mérkőzése a görögökkel a '94-es vb-n (4–0). Az egész családom argentin-szurkoló volt, így hát, mint gyerek, én is nekik szorítottam. Ekkor láttam először játszani Maradonát is, igaz, már túl volt a fénykorán, de soha nem felejtem el a gólját, amit szerzett. Ez volt az utolsó találata világbajnokságon. Felejthetetlen volt az az eksztázis, ahogy ünnepelt. Később a Nigéria elleni gólpassza is felejthetetlen maradt számomra. Ahogy mindenkit nyugtat az átadása előtt, és egy laza mozdulattal Caniggia elé tálalt, hogy az eldöntse a találkozót. Ami a meccs után történt, az már történelem... Fájt, hogy eltiltották őket, és Batistuta egyedül kevés volt az üdvösséghez később. A vb-esélyes csapat később kiesett. Az argentin csapat, a Maradona, Batistuta, Caniggia trió szeretete viszont megmaradt. Ez odáig vezetett, hogy Batistuta-rajongó lettem, utána meg AS Roma-drukker a mai napig. A szakdolgozatomat is az argentin válogatottról írtam '78, '86 és '90 tükrében Maradona miatt. Nyilván a magánélete szempontjából nem volt példaértékű személyiség, de számomra a neve összefonódott a labdarúgással. Egy zseni volt, a szó minden értelmében, ami a sportágat jellemzi. Halálával kicsit a futball is meghalt számomra. Soha nem lesz ugyanolyan a sportág, mint előtte volt...

J. ZOLTÁN

———————————————————× ————————————————————

Volt szerencsém élőben végignézni a '90-es vb-t. Összesen 20 meccsen voltam kint, ami tudtommal rekord volt egészen 2010-ig, (szurkolói részről).

Nos, Argentína első hat meccsén ott voltam, nyitó meccstől az elődöntőig. 20 évesen ez felejthetetlen volt, persze Maradona és a drámai, regénybe illő argentin menetelés fogott meg legjobban. A nápolyi stadionban (három argentin meccs helyszíne) kinéztük, hogyan lehet bemászni a sajtókonferenciára. Mindig ott voltunk a meccs után. Diego egy operasztár aurájával jelent meg, viccek, mély érzésű bölcseletek keveredtek, sosem volt banális, unott, gépies. Az elődöntőben ott ejtették ki Olaszországot, amely még gólt sem kapott addig, Napoli-színű póló volt rajtam, koszos, zilált ábrázattal (vonatokon éltünk, minden éjjel más város pályaudvarán ébredtünk, majd rohanás a stadionba). Jött Diego az öltözőből, odaszaladtam. Ez még a 2001-es támadás előtti világ, securitate, ilyesmi nem volt sehol. Úgy megörült nekem, mint gratuláló nápolyinak (félt a gyűlölettől, főleg a meccs után), hogy hosszú perceknek tűnő kézfogást, gratulációt fogadott el tőlem, az első szurkolótól, akivel találkozott a történelmi meccs után, mintegy ezzel megbizonyosodva Nápoly szeretetéről. A másik pillanat, ami örökké a fejemben van, az a nyolcaddöntő 81. perce, mikor Diego meglódul a félpályán Brazília ellen. 100 méterre voltam, a második szinten Torinóban, de tudtam, hogy örökkévaló pillanat következik: utolsó erejéből 40 méteren kicselezett négy-öt brazilt, és a végén, lekaszálva, „halálában” megadta Caniggiának a gólpasszt. Számomra ez a valaha volt legnagyobb argentin pillanata Diegónak. Egyébként a legjobb dokumentumfilm róla szerintem a Napoli Corner.  

P. TAMÁS

———————————————————× ————————————————————

Maradona energiája

Vérbeli brazil és nápolyi drukkerként írok az isteni Diegóról. Maradona bűvöletében nőttem fel, csodáltam a játékát sok millió ember mellett. Azt a hatalmas mennyiségű energiát, erőt, ami belőle, illetve a játékából áradt, azóta sem éreztem egyetlen nagy világsztár esetén sem! A magabiztosság és erő átragadt a csapattársakra és a csodálatos nápolyi közönségre, az ellenfél rettegni kezdett, a nagy sztárok háttérbe szorultak, amikor Diego a pályán bűvészkedett.

Argentína 1986-os győzelme a vb-n egyetlen világsztárral jött össze: Maradona mindenkit elbűvölt. Most beugranak a szép emlékek a nyolcvanas évekből, amikor Olaszországban a Napoli kétszer is megfricskázta a gazdag északiakat és elhódította a scudettót.

Vele nem féltünk senkitől!

Nápolyba csak Maradona 1991-es távozása után 26 évvel jutottam el: 2017 szeptemberében a Napoli–Benevento (6–0) bajnoki meccsen végre megtapasztaltam a déli közönség drukkolását. Képzeljétek el, 50 ezer ember volt kinn az utolsó helyezett ellen! 

Ez volt az egyik meglepetés.

A másik, hogy Diego szelleme a zászlókon, a drukkerek között még akkor is jelen volt! De jó lett volna a helyszínen átélni egy győztes rangadót, mondjuk 1989-ben! Legenda, amíg futball lesz a Földön, téged nem taszíthatnak le a trónról!

F. ISTVÁN

(Fotó: AFP)

———————————————————× ————————————————————

Az egyik legnagyobb élmény életemben a vele való találkozás. Pontosan nem emlékszem az időpontra, 1990 vagy '91 lehetett, megrögzött fradista voltam, talán akkor verte ki a Fradi az Antwerpent az UEFA-kupából, itthon ki is akartam menni a meccsre, de amikor meghallottam, hogy az isteni Diego Pestre jön, teljesen libabőrös lettem, és azonnal eldöntöttem, hogy ott leszek a mérkőzésen. Sőt Varga Zoltán barátom (nem a focista, csak névrokonság:-)), jelenleg jól menő ügyvéd mondta, hogy az edzésre is ki lehet menni előtte egy nappal az újpesti pályára. Megjött a szuper Nápoly hatalmas sztárokkal: Alemao, Silenzi, Careca és az isteni MARADONA. Voltunk jó pár százan az edzésen, lehet, talán 200 forint volt a jegy, hogy tudjuk nézni az edzést. Szerintem mindenki csak MARADONA miatt jött ki. Már vagy fél órája ment az edzés, Diego sehol, egyszer csak megjelenik, befut a középkörbe, elkezd dekázni, a híres brazil kör oda-vissza, aztán a bokájához kap és lebiceg a pályáról... 

Szóval odakapott a bokájához és sántikálva leballagott a pályáról. Egy hirtelen gondolattól vezérelve eszembe jutott, hogy biztos az öltöző felé veszi az irányt. Lerohantunk a tribünről, a főbejárat mellett volt az öltöző, nyitva volt az ablak, és ott feküdt a masszőrasztalon Diego. Kiabáltunk neki, gyere ki. A nevét skandáltuk, kissé idegesen hozzánk dobott egy dobozt és becsukták az ablakot, de mi még maradtunk egy kicsit, hogy a közelében lehessünk. Az edzés végén persze jött a Nápolyért a busz, és előtte mindannyiunknak adott aláírást a többi sztárral egyetemben. 18 évesek voltunk, mindenki focizott valamilyen szinten, nekünk ő olyan volt, mintha maga a Jóisten szállt volna le közénk. Fantasztikus játékos volt. Persze másnap már semmi baja nem volt és csodálatosan játszott, kint voltam a meccsen is. Szerintem ő volt a világ legjobb focistája, aki valaha élt a Földön. Szájtátva néztük minden mozdulatát a tévében, ahogy levette, ahogy indított, ahogy cselezett, a lövései is káprázatos voltak. Lehet, hogy nem élt sportszerű életet, de akkor is egy hihetetlenül nagy focista volt. Egy igazi zseni, egy showman. Nekem ő volt a legnagyobb, ha a játékát néztem, azonnal elfelejtettem minden bajom, bánatom. Euforikus hangulatba kerültem, azonnal olyan volt, mintha egy csodálatos zenét hallgattam volna. És ezzel nem voltam egyedül, mindenki róla beszélt. A mi időnkben nem volt Xbox, telefon, mindenki focizott, még az is, aki nem tudott. Néha a tévé sportösszefoglalója a híradóban mutatta, hogy mit varázsolt, és mindenki rohant oda. hogy láthassa.

Hirtelen ennyi jut eszembe. Nagyon hiányozni fog a játéka.

B. ZSOLT

———————————————————× ————————————————————

1984 óta vagyok Nápoly-szurkoló! Diego akkor igazolt oda. Megtiszteltetés volt számomra, hogy október 30-án születhettem, mint Ő. 1963-ban. Imádtam minden mozdulatát, egyszerűen más dimenzióból érkezett, azóta hiszek a csodákban. Azóta Olaszországról, Argentínáról, Nápolyról szól az életem. Óriási veszteség! Nyugodjon békében!

S. JÁNOS 

———————————————————× ————————————————————

Apámtól, nagyapámtól sokat hallottam Puskásról, Peléről. Azt hittem, sosem láthatok olyan valakit, aki felér hozzájuk. Aztán jött Maradona, és elhozta a focit. Nekem Ő volt a foci! Azt adta, amit mi is érzünk, ha játsszuk ezt a csodás játékot. Nyugodjon békében!

S. GÁBOR

———————————————————× ————————————————————

Hogy nekem mit jelentett Maradona? Konkrétan az idolt a gyermekkoromból. Bátyámmal óriási gombfocibajnokságokat rendeztünk éveken át. Vita mindig csak egy dologból volt köztünk: ki lesz az argentinokkal? Ki lesz/lehet az, aki Maradonával gólt lőhet így a másik kapujába. Hatévesen egy balatoni SZOT-üdülés alkalmával már tudtam, s néztem, hogyan lesz világbajnok. Csodáltam azt a varázslót, aki magasba emeli a kupát. 1990-ben együtt sírtam vele, hogy utána 1994-ben a görögöknek lőtt gólja után – Knézy Jenővel egyetemben – visszaüvöltsek a tv-képernyőjére örömömbe, miközben az ő arca telítette be a képcsövet. Hogy aztán pár nappal később a zseniális passza után – az 1990-es vb-hez hasonlóan, akkor a brazilok ellen, most Nigéria ellen – Caniggia gólt szerezzen. Aztán az álom megtört, de a legenda azóta is él. Felnőttként már úgy látom, Ő az a zseni, akinek egy „hibája” volt csupán: egy személyben testesítette meg mindazt, amit úgy hívnak: FUTBALL. Zsenialitás, szenvedély, drogok, nők, gólok, szép játék. DIEGOL!

V. TAMÁS

(Fotó: AFP)

———————————————————× ————————————————————

Isten keze

Nem vagyok különösebben nagy argentin-szurkoló. 1991-ben születtem, tehát mire realizáltam a futball iránti, semmihez sem fogható szerelmemet (az 1998-as világbajnokság, a francia–horvát elődöntő az első valamirevaló élményem), a játékos Maradona inkább már a jelenkorhoz legközelebb eső múlt legfényesebb csillaga volt. Nekem Zidane volt „A” 10-es, a klasszis, a sztár, a csoda, valamint Ronaldo (Nazario), az igazi befejezőcsatár, majd jöttek a többiek, CR, Messi, újabban Haaland, Mbappé.

Maradonáról fokozatosan fedeztem fel a sztorikat, a gólokat, ahogyan a népszerűsége uralma alá hajtotta Nápolyt, Buenos Airest és az egész világot. Nekem Maradona sokáig csak egy korábbi világbajnok volt, aki legújabban a balhéiról, kokainról és a kórházi kezeléseiről volt ismert. Persze, megtudtam a történetet a 86-os, angolok elleni meccsről, ahogyan bepaskolta azt a labdát az angol kapuba. Természetesen mindenki elítélő volt, eleinte magam is. ‚Hát megcsalta a futballt, a fair playt. Szembeköpte ezt a csodálatos játékot!” – gondolták sokan és gondoltam eleinte én is. Ahogy felnőttem, és még több százszor visszanéztem ezt a gólját (illetve persze sok másikat), egyre inkább megértettem őt. Maradona imádta a futballt. Megkockáztatom, máshoz nem is értett. De még jobban szerette Argentínát. Azt gondolom, hogy mi, egyszerű földi halandók 10-ből 10-szer ugyanígy cselekedtünk volna. Utólag azt mondta, Isten keze volt. Lehetséges. Szerintem Isten is szerette Diegót. Ha szereti a futballt, akkor legalábbis biztosan. Nagyon sokáig vigyázott rá. Talán időnként jobban is, mit másokra.

Ma egy tanult barátommal beszélgettem erről. Azt mondta, Istennek hívni Maradonát kissé talán túlzás. Nem tudom. Valószínűleg az. Ugyanakkor ha volt bárki a futballpályákon, aki a leginkább megérdemelte ezt a titulust, az alighanem ő volt. Nem azért, mert csalt, hanem mert senki másnak nem bocsátottak volna meg ilyen könnyen. Sem ember, sem Isten.

Erősödött az égiek csapata. 

H. GÁBOR

———————————————————× ————————————————————

Maradona
Argentin volt ő, bűvész és varázsló,
Kinek előadásában a foci volt a varázsszó.
Minden egyes trükkjében benne volt a labda,
Mely a lábán táncolt, vagy eltűnt alatta.
Minden labdaérintése maga volt a mágia,
Tátott szájjal figyelte a futball világa.
De más is felfigyelt rá... az élet sötétje,
És boldogan, mint kisgyermek, ültette ölébe.
Ma az ég végleg megnyílott felette.
És igazolását Isten örökre magához vette.
Milliók könnyes tekintete az égen,
Hisz Isten Keze örökre megpihent az ölében.

B. TIBOR

(Fotó: AFP)

———————————————————× ————————————————————

Az 1986-os mexikói vb volt az első, amelyre tisztán emlékszem. Pontosan tízéves kis srác voltam akkor és a Videoton előző évi szenzációs kupaszereplésének és az akkori magyar válogatott sikereinek köszönhetően már mutatkoztak rajtam a függőség nyomai... futballfüggőségről beszélek természetesen! A mexikói vb-t már annyira vártuk az öcsémmel együtt, hogy már 200 nappal a vb előtt megkezdtük a visszaszámlálást. Hogy minél jobban képben legyünk, édesanyámmal megrendeltettük az akkor menőnek számító Képes Sportot és Labdarúgást, amiket az utolsó betűig rendszeresen kiolvastunk, így a vb kezdetére már alaposan képben voltunk, mind ami a helyszíneket, mind ami a csoportbeosztást, az időpontokat és a csapatokat illeti. A magyar álmok nagyon hamar szertefoszlottak (Irapuato, 0–6) de mi nekünk ezzel nem ért véget, egyszerűen nem érhetett véget a vb! Hisz olyan régen és annyira vártuk már...

Minden meccset megnéztünk a tévében és a vb előrehaladtával egyre nyilvánvalóbbá vált, hogy új csillag születik. Nem is akármilyen! Diego Maradona személyében új bálvány született! Egy igazi gyerekszemmel nézve legyőzhetetlen szupersztár, aki mindenkit kicselez és akkor lő gólt, amikor csak akar. Szájat tátva lestük minden mozdulatát, majd megpróbáltuk leutánozni az utánozhatatlant.

Természetesen 1986 nyarán minden gyerek elsősorban Diego Maradona szeretett volna lenni. Azt mondják, egy fecske nem csinál nyarat, de 1986 nyara mégis elsősorban egy varázslatos argentin „fecskéről” szólt.

Azóta eltelt 34 év, minden vb-t megnéztem, de Maradonához hasonló jelenséget azóta sem tapasztaltam. Azt hiszem, vitán felüli, hogy soha senkinek nem volt akkora érdeme egy világbajnoki trófea elhódításában, mint 1986 nyarán az isteni Diegónak. Öt gól és öt gólpassz volt azon a vb-n a mérlege. De milyen gólok voltak azok, atyaúristen! Miután komplett hülyét csinált a teljes angol védelemből Shilton kapussal együtt és megrúgta az évszázad gólját, hasonlóan elküldte a teljes belga védelmet is tequilát inni az elődöntőben. Már csak hab volt a tortán, hogy a döntőben a németek ellen a végén olyan helyzetbe hozta Burruchagát, amit nem lehetett kihagyni és a legenda megszületett! Ez volt az a világbajnokság, ami elsősorban Diego Maradonáról szólt.

És hogy mit jelentett nekem Maradona akkoriban? MINDENT!

Neki köszönhetően mertem bátran és nagyokat álmodni. Megmutatta azt, hogy a valóság néha szebb, mint a legszebb álom. Hogy a futballban valóban nincs lehetetlen, mindegy, hány védő lohol a nyakadon, ha igazán klasszis vagy, meg tudod oldani. Hogy a szegény legyőzheti a gazdagot – nem számít, milyen gazdag klubok voltak akkortájt Olaszországban (Juventus, Inter, AC Milan), ha Don Diego úgy akarta, a bajnoki címet a jóval esélytelenebb Napoli hódította el. Nem számít, honnan és melyik nyomornegyedből indultál, ha tehetséges és kitartó vagy, meghódíthatod a világot. És ez nem mese! Mindezt a futballvilág valaha élt legnagyobb varázslója, Diego Armando Maradona varázsolta a valóság dimenziójába. 1986 nyarán a lábai előtt hevert a futballvilág. Onnan már nem volt feljebb, csak lejjebb...

A későbbi életem úgy alakult (mert úgy alakítottam), hogy meglátogattam Maradona pályafutásának legfontosabb állomáshelyeit – Barcelona, Nápoly, Mexikó, Sevilla, Buenos Aires.

Igazi megszállottként kutattam utána, kíváncsi voltam, hol és milyen nyomot hagyott maga után?

Nápolyban a mai napig Istenként tisztelik, de mégis a legmeghatóbb élmény Buenos Airesben ért, a Bombonerában. Maradona és családja számára fenntartottak egy páholyt minden egyes hazai Boca Juniors-mérkőzésen, még akkor is, ha akkortájt Maradona Mexikóban edzősködött és nagyon kevés esélye volt annak, hogy valóban meg is jelenik. Tisztelték őt annyira, hogy még éltében szobrot állítottak neki!

Eddig sok-sok éven át magasan Eva Perón (Evita), az egykori argentin first lady sírja volt a leglátogatottabb kegyhely Argentínában a La Recoleta temetőben Buenos Airesben, de Maradona halálával ez alighanem hamarosan megváltozik.

Diego elment, de a legenda, amit megteremtett és megtestesített, örökké élni fog! A legendák halhatatlanok, a legendák velünk élnek...

Az idők végezetéig!

Nyugodj békében, kedves Diego!

J. KRISZTIÁN

(Fotó: AFP)
2021.01.21 19:25:14

Minden más foci CSILLAG PÉTER

Ha létezik szerelem ember és város között... – exkluzív képgaléria a Maradona-királyság éveiről.

2021.01.17 15:17:21

Minden más foci BOROS MIKLÓS

Röpködő mínuszok és játékosok, piros lap, mentő, sok-sok kihagyott szentgyörgyi helyzet, CFR-siker.