Szerbia: két meccsen is bundát gyanít az UEFA

T. J.T. J.
Vágólapra másolva!
2021.04.11. 17:30
null
Szerbiában bundaügy van kibontakozóban (Fotó: AFP)
Az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) elküldte azt a dokumentációt a Szerb Labdarúgó-szövetségnek, amelynek a tartalma arra utal, hogy Szerbiában két mérkőzésnek is előre megbeszélték az eredményét
A Sport klub értesülései szerint az európai fociszövetség illetékeseinek az európai és az ázsiai fogadóirodákban történő befizetések szúrtak szemet, s ez alapján állították össze a vaskos anyagot, amelyet el is küldtek Belgrádba. A szerb sajtó értesülései szerint hatalmas összegeket fizettek be mindkét meccs esetében. Azt egyelőre nem árulták el, hogy melyik két meccsről lehet szó, csak annyit tudni, hogy mindkét mérkőzést márciusban rendezték meg: az egyiket a hónap elején, a másikat pedig a végén játszották.

A Sport klub úgy tudja, hogy az egyik találkozó eredményére Ázsiában fogadtak jelentős összegben, s arra is figyeltek, hogy az összegeket a mérkőzés ideje alatt fizessék be, ezzel lehetővé téve, hogy a kifizetés a lehető legrövidebb időn belül megtörténjen. A portál szerint a bundagyanús találkozók elemzése időigényes volt, s nemcsak a befizetéseket vizsgálták, hanem azt is, hogy mely labdarúgók lehetnek érintettek, így a mérkőzésről készült felvételeket, valamint az érthetetlen és értelmetlen mozdulatokat is elemezték. Azokat, akiknek közük lehet a bundázáshoz, a jelentés név szerint megnevezte.

Az anyag Szerbiában Szvetiszlav Bate Djurovicshoz került, akit az év elején neveztek ki a Szerb Labdarúgó-szövetségben a feddhetetlenségért felelősnek, aki korábban a Szervezett Bűnözés Elleni Hivatal vezetője volt. Az ő feladata lesz, hogy az FSS fegyelmi bizottságának tagjaival közösen kihallgassa az ügyben érintett klubok képviselőit és a labdarúgókat. Amennyiben bebizonyosodik a gyanú, úgy a klubok hatalmas pénzbüntetésre és pontlevonásra számíthatnak.

Nemrég írtunk arról, hogy Szerbiában tizenöt hónap börtönre ítéltek egy játékvezetőt, sőt, Szrdjan Obradovicsra még 10 év eltiltást is vár – egy büntető miatt. Az eset még 2018-ban történt a szerb bajnokságban, az FK Szpartak Zlatibor Voda–Radnicski Nis meccsén, amelyen Obradovics két büntetőt is megadott a Szpartaknak, amivel a csapat 2–0-ra nyert.
Legfrissebb hírek

Kl: megvan, mikor rendezik a Paks, az ETO és a Puskás Akadémia selejtezőit

Európa-konferencialiga
5 órája

Japán ezúttal nem tudta megnehezíteni a szerbek dolgát – itt a további program!

Vizes vb 2025
14 órája

Rosszul címzett e-mail is közrejátszott a DAC Kl-kizárásában

Európa-konferencialiga
2025.07.17. 12:25

Bundázás miatt tíz év eltiltást kapott a montenegrói FK Arszenal Tivat

Minden más foci
2025.07.16. 18:24

A Sportdöntőbíróság elutasította a DAC fellebbezését

Európa-konferencialiga
2025.07.14. 19:29

Kulcsár Katalin újabb mérkőzést vezet a női Eb-n

Minden más foci
2025.07.05. 10:17

Az UEFA súlyos pénzbüntetéssel sújtotta a Chelsea-t, a Barcelonát és az Olympique Lyont

Minden más foci
2025.07.04. 20:06

Világi Oszkár: Még van esélyünk megőrizni a pozíciónkat

Európa-konferencialiga
2025.07.03. 09:04
Ezek is érdekelhetik