PSG: szerződést hosszabbított a BL-menetelés egyik hőse

K. Zs.K. Zs.
Vágólapra másolva!
2021.04.26. 19:48
null
Keylor Navas ünnepel, miután büntetőt védett az FC Barcelona elleni BL-nyolcaddöntőben (Fotó: AFP)
A Paris Saint-Germain hétfőn bejelentette, hogy egy évvel, 2024 nyaráig meghosszabbította Costa Rica-i labdarúgója, a kapus Keylor Navas szerződését.

 

Keylor Navas 2019 szeptemberében igazolt a Real Madridból a PSG-be, amelynek kapuját mostanáig 72 tétmérkőzésen őrizte.

A 34 éves kapus sokat tett azért, hogy a PSG tavaly a döntőbe jusson a Bajnokok Ligájában, és hogy ebben a kiírásban is messzire meneteljen – az FC Barcelona elleni nyolcaddöntőben és a Bayern München elleni negyeddöntőben kulcsszerepet játszott a továbbjutásban.

„Nagyon boldog vagyok, hogy sikerült megállapodnunk a hosszabbításban – kommentálta a bejelentést Nasszer el-Kelaifi, a PSG elnöke. – Ő a világ legjobb kapusa. Nagy tekintélynek örvend az öltözőben, a szurkolók imádják. Döntő szerepe lesz úgy az idény végi nagy párharcokban, mint a következő évek erőpróbáin.”

 


 

Ami az idény végi nagy feladatokat illeti: a PSG négy fordulóval a befejezés előtt a második helyen áll a francia bajnokságban, de mielőtt folytathatná a pontgyűjtést, szerda este a Manchester Cityt fogadja a Bajnokok Ligája elődöntőjének első felvonásán.

 

 


 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik