nemzetisport.hu 2017.12.13 21:21 Frissítve: 2017.12.13 21:32

Porto: Casillasnál betelt a pohár, már a télen távozna

A portugál A Bola értesülései szerint Iker Casillas közölte klubja, a Porto vezetőivel, hogy a télen távozik a csapattól, ha nem kapja vissza helyét a kezdőcsapatban.

Casillas az elmúlt meccseken csak a kispadról szurkolhatott a társainak (Fotó: AFP)

 

Casillas 2015 nyarán szerződött a Real Madridtól a Portóhoz, és egészen az október közepén rendezett RB Leipzig elleni BL-meccsig ő volt a csapat első számú kapusa: a 2015–2016-os idényben kettő, a 2016–2017-esben pedig csak egy bajnokit hagyott ki, míg a Bajnokok Ligájában egészen addig nem mulasztott mérkőzést.

A lipcseiek elleni idegenbeli összecsapáson, majd az azt követő további három BL-mérkőzésen és hat bajnokin azonban csak a kispadon kapott helyet, mivel Sérgio Conceicao vezetőedző nem volt megelégedve az edzéseken mutatott hozzáállásával.

A portugál tréner José Sát kezdte védetni Casillas helyett, így a 36 éves spanyol kapus október elseje óta mindössze egy kupameccsen kapott lehetőséget.

A portugál sajtó szerint ezt az állapotot megelégelte a Real Madrid korábbi játékosa, s közölte a klub vezetőivel, hogy ha nem kapja vissza helyét a kezdőben, a télen távozik.

Sokáig azonban biztosan nem marad csapat nélkül, spanyol sajtóinformációk szerint a Premier League-ben szereplő Newcastle United lehet a következő munkaadója.

2021.01.17 15:17:21

Minden más foci BOROS MIKLÓS

Röpködő mínuszok és játékosok, piros lap, mentő, sok-sok kihagyott szentgyörgyi helyzet, CFR-siker.

2021.01.15 10:56:03

Minden más foci BODNÁR ZALÁN

„Felvette a vállára a keresztet, hogy a legjobb legyen/ a legnagyobb idegen hatalommal szemben.”

2021.01.12 14:40:53

Minden más foci MATYKÓ KÁROLY

A két csoportgyőztes által vívott döntőben a házigazdák Brazíliát győzték le.

2021.01.12 12:34:25

Minden más foci BOROS MIKLÓS

Két piros lap is villant a rangadón, a szentgyörgyiek ikszeltek a Craiovával.

2021.01.08 10:58:00

Minden más foci CSILLAG PÉTER

Castro, Chávez, Morales – ilyen volt az  „isteni” Diego kapcsolata a tekintélyelvű államvezetőkkel.