Panenka, Van Basten, Gera, avagy az Eb-k legemlékezetesebb góljai – videókkal

L. PAP ISTVÁNL. PAP ISTVÁN
Vágólapra másolva!
2021.05.30. 20:36
null
Gera Zoltán portugáloknak lőtt gólját megszavazták a 2016-os Európa-bajnokság legszebb találatának (Fotó: Nemzeti Sport)
Természetes, hogy a labdarúgó Európa-bajnokságokon is születtek olyan gólok, amelyekre hosszú évtizedek múltán is mindenki emlékszik. Idézzük fel tehát a legszebbeket és a legkülönlegesebbeket!

ANTONÍN PANENKA
(1976-ban a nyugatnémetek ellen)
Azóta ezerszer láttunk hasonlót (olyat is, amelyiket sikerült elflegmázni…), az 1976-os belgrádi fináléban azonban a „panenkázás” világpremierjének lehettek a nézők szemtanúi. Miután a világbajnok NSZK a rendes játékidő (Bernd Hölzenbein a 89. percben egyenlített…) és a hosszabbítás után is döntetlenre állt az elődöntőben a másik favoritot, a Johan Cruyffot nagy tornán utoljára bevető hollandokat elbúcsúztató csehszlovákok ellen, következhetett az Eb-történelem első tizenegyespárbaja. Az első hét rúgó, négy csehszlovák és három német nem hibázott, Uli Hoeness azonban igen, így Antonín Panenka, a Bohemians Praha 28 éves középpályása az Eb-trófeáért lőhetett. A túloldalon a világ egyik legjobb kapusa, Sepp Maier, Panenka azonban nem rezelt be, hanem finoman alálöbbölt a labdának, amely az elvetődő német kapus fölött behullott. Vége, Európa-bajnokok lettek a csehszlovákok! A németek azóta Eb-n és vb-n megszámlálhatatlan párbajt vívtak, 1976 óta egyet sem buktak el…


JEAN-FRANCOIS DOMERGUE
(1984-ben a portugálok ellen)
Ha nyolcvanas évek, francia válogatott és szabadrúgás, akkor Michel Platini. A műfaj valaha volt egyik legnagyobbja természetesen ott volt csapatkapitányként a pályán a hazai, 1984-es Eb elődöntőjében is, amikor az akkoriban hatalmas meglepetésre négy közé jutó portugálok éppen őt rúgták fel a tizenhatosuk előtt a 24. percben. A sértett nagyon készülődött, Bento kapus is rá figyelt, erre a francia balbekk, Jean-Francois Domergue ballal akkora gólt rúgott neki a jobb felső sarokba, hogy a kapus meg sem tudott mozdulni. Domergue amúgy is a mennybe ment, mert a 114. percben ő egyenlített a hosszabbításban (persze a győztes gólt Platini rúgta be...) – egyszeres válogatottként kezdte az Eb-t, Manuel Amoros kiállítása miatt már a nyitó meccsen becserélték, a torna után már csak 3-szor kapott lehetőséget, és összesen ezt a két gólt szerezte. Mondhatni: a legjobbkor.


MARCO VAN BASTEN
(1988-ban a szovjetek ellen)

Az nem vitás, hogy az Európa-bajnokságok történetének legnagyobb gólját rúgta az 1988-as, Szovjetunió elleni döntőben Marco van Basten. Ruud Gullit fejesével az oranje már a szünetben vezetett Valerij Lobanovszkij a hollandokat a csoportkörben 1–0-ra elverő tizenegye ellen, amikor az 54. percben Arnold Mühren beadása balról elindult a hosszún érkező Van Basten felé. Az AC Milan csatára később úgy emlékezett, hogy túl fáradt volt levenni a labdát, inkább jobbal kapásból megküldte, és a lövés ideális ívben, védhetetlenül vágódott Rinat Daszajev kapujának jobb felső sarkába. A meccs, az Európa-bajnokság és az 1988-as Aranylabda-szavazás is eldőlt.


JÜRGEN KLINSMANN
(1996-ban az oroszok ellen)
Labdaátvétellel ritkán vernek át úgy védőt, ahogyan Jürgen Klinsmann tette az orosz Jurij Nyikiforovval. Matthias Sammer góljával már vezettek a németek, amikor a csapatkapitányként játszó Klinsi Oliver Bierhofftól kapott remek labdát, egy mozdulattal tiszta helyzetbe került, majd jobb külsővel tanári mozdulattal feltette a labdát Dmitrij Harin kapujának jobb felső sarkába. Klinsmann a biztonság kedvéért később lőtt még egyet, a németek simán megnyerték a meccset. Aztán az Eb-t is.


PAUL GASCOIGNE
(1996-ban a skótok ellen)
A futball tényleg hazatért Angliába, és hiába búcsúztak a házigazdák végül tizenegyespárbajban a németek elleni elődöntőben (egyébként Puhl Sándor világszínvonalú játékvezetése mellett), ha a skótok ellen olyan varázslatot látott a vén Wembley, mint legutóbb talán 1953-ban Puskástól. Paul Gascoigne az Eb alatt éppen a legjobb formáját hozta, és a földbe gyökerező Colin Hendry ellen a csoportmeccs 79. percében 1–0-nál bemutatta a futballtörténelem egyik legmegalázóbb és leglendületesebb esernyőjét, amelynek végén a lehulló labdát be is bikázta Andy Goram kapujába.


KAREL POBORSKY
(1996-ban a portugálok ellen)
Az 1996-os angliai Európa-bajnokság a nagy gólok Eb-je volt, hiszen itt ismerte meg a világ a mezőnyben is ügyes Karel Poborskyt, akinek azonban nem elsősorban technikás cseleire és passzaira, hanem egy rendkívüli góljára emlékezünk. A portugálok ellen az 53. percben jött el a loboncos hajú Slavia-középpályás ideje, amikor is a védőkre némi szerencsével rávezetett labdát egyszer csak 16 méterről bokából úgy löbbölte a léc alá, hogy Vítor Baia kapus és a komplett portugál védelem csak állt földbe gyökerezett lábbal. A csehek ezzel jutottak be a négy közé, Poborskyt pedig azonnal vitte is a Manchester United.



DAVID TREZEGUET

(2000-ben az olaszok ellen)
Már az 1996-os Eb-t is egy meglehetősen „mákos” aranygól döntötte el (Oliver Bierhoffé), a 2000-est azonban egy nemcsak jelentőségét, de minőségét tekintve is nagyszerű másik ilyen találat: David Trezeguet-é. Már az előzmények sem voltak mindennapiak, hiszen Marco Delvecchio góljával az olaszok egészen a 93. percig vezettek, Sylvain Wiltord akkor egyenlített. A hosszabbításban, a 103. percben jött el a Wiltord-hoz hasonlóan csereként beszálló Trezeguet ideje. A harmadik csere, Robert Pires ment el a bal oldalon, az alapvonalról visszapasszolt, és a monacói csatár egy pattanás után irtózatosan nagy, Eb-aranyat érő gólt vágott a léc alá. Az olasz bajnok Juventus azonnal szerződtette...


TRAJANOSZ DELLASZ
(2004-ben a csehek ellen)
Nem volt nagy gól, de történelmi, hiszen ez volt az egyik legostobább szabály, az úgynevezett ezüstgól prototípusa. A 2004-es portugáliai torna talán legjobb formában lévő csapata, a végig kiváló futballt játszó cseh búcsúzott emiatt az Eb-től a Görögország elleni elődöntőben. A csereként bevetett Vaszilisz Ciartasz rúgott jobbról szögletet 0–0-nál, a hosszabbítás első 15 percének ráadásában, és Trajanosz Dellasz, az AS Roma középső védője a cseheket megelőzve a rövid oldalról fejjel a kapuba csúsztatott. A szurkolók egy része talán nem is tudta, hogy ezzel véget ért a meccs. Az ezüstgólszabályt az Eb után eltörölték...


GERA ZOLTÁN
(2016-ban a portugálok ellen)
Ha már Eb-történelem, legyen benne egy magyar gól is abból a 11-ből, amit szereztünk. Ebből hat gól 2016-ra jutott, a szívünket melengette Szalai Ádámé, szuper volt Stieber Zoltáné, de még az izlandi öngól is, hogy Dzsudzsák Balázs szerencsésen bepattanó lövéseiről ne is beszéljünk, de a prímet egyértelműen Gera Zoltán találata viszi. A későbbi győztes portugálok ellen az első félidő 19. percében zúdította be egy mellel átvétel után dropból a Dzsudzsák szöglete nyomán kifejelt labdát a bal alsó sarokba, Rui Patrício kapus hiába vetődött. Gera gólját a magyar internetlovagok simán a torna legszebbjének szavazták, lett is emiatt sértődés a svájciaknál...


XHERDAN SHAQIRI
(2016-ban a lengyelek ellen)

...merthogy Xherdan Shaqiri a mi szurkolóink nélkül biztosan elvitte volna a pálmát. A koszovói-svájci miniember a lengyelek elleni nyolcaddöntő 82. percében dobta el magát 0–1-nél a Stephan Lichtsteiner bal oldali beadása után a védőkről kifelé perdülő labdára, és a 16-osról ballal, klasszikus félollóval a lengyel kapu bal alsó sarkába bombázott. Ráadásul Shaqiri nem csupán nem nyert a legszebb gól szavazásán, de az ág is húzta, mert 11-esekkel végül a csapata is kiesett.


(A cikk a Nemzeti Sport szombati melléklete, a Képes Sport 2021. május 29-i lapszámában jelent meg.)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik