NL: Nem vagyok varázsló; legyenek türelemmel – Mancini

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2018.10.15. 09:54
null
Roberto Mancini szerint az olasz válogatottnak időre van szüksége (Fotó: AFP)
Az olaszok a hosszabbításban született Biraghi-góllal győzték le a lengyeleket a Nemzetek Ligája 4. fordulójában, s ezzel két pontra felzárkóztak a csoport élén álló Portugáliára. Roberto Mancini szövetségi kapitány a lefújás után elégedettségét fejezte ki a győzelem kapcsán, ugyanakkor elismerte, még van hova fejlődni.

 

„Mi irányítottunk, már korábban is be kellett volna találnunk. Nem lett volna igazságos, ha nulla-nullával fejeződik be a mérkőzés – mondta Roberto Mancini a Rai Sportnak. – Mindenki próbálta a legjobbját nyújtani, nem kellett sokat változtatni, csak azért cseréltem, hogy frissítsek. Az új korszak már elkezdődött, de nem vagyok varázsló. Sokat fejlődhetünk még, legyenek türelemmel.”

Az 53 éves szakembert májusban nevezték ki, irányításával a válogatott hét meccsen két győzelmet és két vereséget, illetve három döntetlent tud felmutatni. Az olaszok legközelebb (november 17-én) Portugáliát fogadják a Nemzetek Ligájában.

NEMZETEK LIGÁJA
A-LIGA, 3. CSOPORT
4. FORDULÓ
Lengyelország–Olaszország 0–1 (C. Biraghi 92.)

AZ ÁLLÁS
1. Portugália 2 2 – – 4–2 +2 6
2. Olaszország 3 1 1 1 2–2 0 4
3. Lengyelország 3 – 1 2 3–5 –2 1
Legfrissebb hírek

Andrea Maldera szerint játékosai példát mutattak az egész ukrán népnek

Minden más foci
10 órája

Mbappé győztes gólt szerzett, majd megsérült Zidane bemutatkozó mérkőzésén

Minden más foci
2026.09.25. 22:55

Schäfer úszósapkában, csodálatos molinó a szurkolóktól – galéria

Magyar válogatott
2026.09.25. 22:40

„Szoboszlai-dupla és egy Kerkez-gól, 3–0-ra nyerünk!” – a magyar drukkerek optimisták voltak a meccs előtt

Magyar válogatott
2026.09.25. 20:12

A legutóbbi két meccset megnyertük, amikor Sallai és Varga egyszerre hiányzott

Magyar válogatott
2026.09.25. 10:34

Torghelle szerint Szoboszlai játéka döntő lehet, Németh bízik a csoportgyőzelemben

Magyar válogatott
2026.09.25. 08:43

Billie Jean King-kupa: a címvédő Olaszországgal teljes az elődöntő mezőnye

Tenisz
2026.09.24. 19:38

Skandináv csúcstalálkozó a legmagasabb európai szinten

Minden más foci
2026.09.24. 12:18