Nem volt izé – Mészöly Kálmán edzőként, kapitányként is határozott volt

A Vasas 1971 nyarán Bilbaóban tornát nyert, de Mészöly Kálmán – és Farkas János – már nem tartott a csapattal, noha papíron a klub játékosa volt, a klub nem tartott igényt a játékára. Ismerősei ösztönzésére belevágott az edzői munkába, az 1971–1972-es idényt Budafokon kezdte, az együttes őszi elsőként zárta az NB II Keleti csoportját, tavasztól Dobesch Gyula irányított. Az 1972–1973-as évadban az NB I/B-s Ganz Mávag SE következett, előzőleg Schédl Gyulával 14. lett az együttes. A korábbi Vasas-vezető, Rózner Győző és a gyár vezérigazgatója, Csergő Gyula hívta, vele 1973-ban és egy évre rá is a 10. helyre futott be a Ganz. Az 1974–1975-ös évadban Mészöly ismét a Budafok edzője lett, a csapat 1976-ban az NB II harmadik helyén végzett az élvonalba jutó Dunaújváros és Dorog mögött. Akkoriban Esterházy Márton, Tóth Kálmán, Noskó Ernő és Jakab János is Budafokon rúgta a labdát. Az idény után ismét Dobesch vette át a szakmai munkát.

Mészölyt 1976-ban az NB I-ben 15. Békéscsaba hívta, 35 éves korára megszerezte az edzői diplomát és NB I-es szakvezetőnek mondhatta magát. Noha az ősszel 6–1-es vereséget szenvedtek Újpesten, az utolsó körben Csabán 2–2 lett a vége, Pásztor Józsefék bent maradtak (13. hely). „Az első 12 között szerettünk volna végezni. Sajnos, ezt a célkitűzést nem tudtuk valóra váltani” – értékelt az edző, kiemelve Láza János, Paróczai Sándor, Kerekes Attila és Pásztor József teljesítményét, utóbbi 6.185-ös átlaggal 6. lett a játékosrangsorban, középcsatár poszton bekerült az év csapatába, megelőzve az újpesti Törőcsik Andrást és az MTK-s Koritár Lajost. Az 1977–1978-as évad utolsó fordulója, a Győr elleni 3–0-s siker és a 10. hely után nem véletlenül mondta a vezetőedző: „Egész évi sikeres szereplésünk méltó befejezése volt ez a szép győzelem.” Nem mulasztotta el megjegyezni: „(...) a Megyeri úti 1–6, a székesfehérvári 0–4, a csepeli 1–6 és a dunaújvárosi 0–5 azonban alaposan mellbe vágott.”

Két év csabai munka után 1978 nyarán hívta a Vasas, amely Kovács Ferenc irányításával az 5. helyen végzett. Megtiszteltetésnek tartotta, hogy visszatérhet a Fáy utcába, megjegyezte: „Olyan vagyok, mint egy elsős kisdiák, aki először lépi át az iskola küszöbét.” Az együttes oszlopos tagja, Komjáti András szerint: „Régi ismerős, de edzői módszereinek híre most mégis megelőzte. Békéscsabán »oroszlánnak« becézték a srácok.” A bajnok Újpest ellen az ősszel 1–1-et játszottak, Mészöly így értékelt: „Örülök az eredménynek, s ezen túl annak, hogy a fiatalok biztatóan mutatkoztak be.” A Dózsa lett a bajnok, a piros-kékek nem tudták leszorítani a dobogóról a DVTK-t, a 4. helyen végeztek. Kálmán az évet így értékelte: „A bajnoki rajt előtt az 1–3. hely valamelyikének megszerzése volt a cél, a gyenge őszi szereplés miatt ezt év közben az 1–8. helyezésre módosítottuk.” A következő évadban viszont sikerült a harmadik hely elérése. Mészöly az utolsó forduló, a Rába ETO 1980. június 14-i 3–2-es legyőzése után így fogalmazott: „Minden jó, ha a vége jó!”

Neki különösen jó volt, mert a válogatott kispadjára ült át. Május 31-én a skótokat 3–1-re megvertük, már Mészöly volt a kapitány, a meccs előtti napon jelentette be Szepesi György MLSZ-elnök. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy előtte hat mérkőzésen Lakat Károly irányította a nemzeti csapatot, Szepesi 1979-ben ragaszkodott hozzá, hogy ő legyen a szövetségi kapitány. Ám amíg a „Tanár úr” az olimpiai együttest is építgette – végül nem jutottunk ki Moszkvába –, Mészöly finoman fogalmazva „ráutaló magatartást” tanúsított a kapitányi poszt betöltésére…

A nemzeti csapat Lakattal vágott volna neki az 1982-es vb-selejtezőnek, de a Svájc elleni első meccsen már Mészöly volt a kapitány, munkáját Mezey György segítette.

Az 1981. április 15-én Valenciában lejátszott spanyol–magyar (0–3) nyugtatta meg a stábot, hogy jó úton halad, Kubala László kérdezte is Mészölyt: „Mondd, Kálmán, mit csináltatok ti ezekkel a játékosokkal? Megtanítottátok őket küzdeni, harcolni, mert futballozni eddig is tudtak, mégis hiányzott belőlük valami.” A luzerni Svájc–Magyarország (2–2) előtt Nyilasi Tibor belázasodott, a kapitány Csapó Károlyt állította a helyére, a mieink önbizalommal futballoztak, a tizenegyesnél Müller Sándor fogta a labdát, hogy ő rúgja, hiába üvöltött neki Mészöly, nem őt jelölte ki, berúgta... A románok elleni 1–0-s győzelem után kijelentette: „Kár lenne tagadni, hogy nagyon nehéz, buktatókkal teli úton jutottunk el mostanáig, hogy végre elmondhatjuk: van továbbjutásra esélyes csapatunk!” A magyar–angolt (1–3) követően pedig ezt mondta: „Úgy érzem, nem kell szégyenkeznünk. Az angol válogatott a selejtezőcsoport eddigi küzdelmei során még egyszer sem állt fel ilyen erős összeállításban.” A román–magyar (0–0) és a Magyarország–Svájc (3–0) találkozóra visszatekintve Sallai Sándort dicsérte, aki Bukarestben Anghel Iordanescut, a Népstadionban René Botteront tette hidegre: „Magával ragadó a játékfegyelme, a harcossága, úgy mozog, mint a gyík, munkabíró, s most azt is bebizonyította, hogy nem egysíkú játékos. Az emberfogáson kívül ért a kombinációhoz, a támadásszervezéshez is.” Dicséretét Sallairól árnyalja, hogy a kapitány a meccs után Szimcsák Istvánt említette, mint aki felfigyelt rá az utánpótlás-válogatottban, a róla szóló könyvben (A Szőke Szikla életregénye) Mezey Györgynek tulajdonította a felfedezését: „Mondta nekem, van egy kis f... gyerek, egy kis mitugrász az utánpótláscsapatban, de úgy fut, úgy szerel, és annyit melózik, hogy meg kell nézned, Kálmán.”

A vb-re kijutáshoz elég volt legyőzni itthon Norvégiát. Hiába játszott Szántó Gábor és Kerekes Attila jól Svájc ellen (3–0), a hangadó futballisták Martos Győzőt és Bálint Lászlót szerették volna a csapatban látni. Mészöly állítólag végigkérdezte labdarúgóit, s ők egyöntetűen az exfradistákra voksoltak. Ma már történelem, 4–1-re győztünk, az angoloktól Londonban elszenvedett 1–0-s vereség pedig nem osztott, nem szorzott. A meccset dokumentumfilm örökítette meg „...és Mészöly Kálmán a kapitány” címmel. A közvélemény egy része felháborodással fogadta, a legenyhébb minősítés az volt, hogy nem Kazinczy-díjas… Tény, Mészöly nem tett lakatot a szájára, olyan volt, mint az életben. Káromkodott is, nem színezte túl a taktikát – de a csapat működött. A legenda 2022. november 21-i halála után ismét megnéztem László György alkotását, inkább életszerűnek tartottam, például ahogyan Kálmán azt mondja a beállni készülő Csapónak: „Keményen, határozottan, nincs izé!” Ne tagadjuk, ilyen az öltöző világa – legalábbis akkor ilyen volt.

A válogatott 1982 februárjában hathetes ausztráliai és új-zélandi túrával készült a spanyolországi vb-re. A szakmailag nemigen értékelhető találkozókat követően számos kritika érte Mészölyt, azt is a szemére vetették, ha már a légiósokat nem vihette magával, miért hagyta itthon a bajnokságban Verebes József irányításával szinte szárnyakat kapó Rába ETO legjobbjait, Szabó Ottót, Burcsa Győzőt, Hajszán Gyulát, Hannich Pétert, Póczik Józsefet és Szentes Lázárt. Négy évtized elmúltával is nehéz igazságot tenni: kezdett összeállni a válogatott, ugyanakkor egy teljesen más stílusban futballozó együttes uralta a honi bajnokságot. Azonnal felvetődött a Budapest–vidék ellentét. Ugyan Hannich, Póczik és Szentes bekerült a válogatottba, de a vb-re csak Szentes utazott. Az is feszültséget okozott, hogy míg a válogatott egy vérszegény edzőmeccsen 1–1-et játszott a Kaiserslauternnel, a Rába 7–1-re leverte a nyugatnémeteket… Ráadásul a torna előtt itthon az osztrákoktól 3–2-re, Perutól 2–1-re kikaptunk.

Spanyolországban a Salvador elleni 10–1-es nyitány megnyugtató volt, ám a Diego Maradona vezérelte Argentínától elszenvedett zakó (4–1) a kapitányt is sokkolta. Utólag szemrehányást is tett magának: „(...) olyan voltam, mint egy teleszart zokni.” Ugyanis sok védőt állított be, az isteni Diego mégis ficánkolt. Jött Belgium (1–1), ahogyan könyvben Kálmán fogalmazott: „(...) olyan gólt kaptunk, amelyet talán csak mi, magyarok tudunk, hét játékosunk hibázott, ezt azóta volt időm összeszámolni, jöttek előre a belgák, és elég lett volna egy taktikai szabálytalanság…”

A kiesés ellenére a kapitányt nem váltották le, az első Mészöly-korszak végéig hátralévő nyolc találkozón legalább két Rába-futballista lehetőséget kapott, ám a négy Eb-selejtezőből (kétszer Luxemburg, Anglia, Görögország, Dánia) csak Luxemburg ellen győzött a csapat, mindkétszer 6–2-re. Az 1983. június elsejei koppenhágai 3–1-es vereség után Mészöly lemondott: „Elbúcsúztam a csapattól, nem keresek bűnbakot. (...) Eljött a perc, amikor fel kell állnom a kispadról, mert úgy érzem, már nem tudok hatni a játékosokra.”

Június 24-én addigi segítőjét, Mezey Györgyöt nevezték ki szövetségi kapitánynak, Mészöly Kálmánt ismét a Vasas hívta.

(A következő részben: Törökországon át újra a válogatottnál)

(A cikk a Nemzeti Sport szombati melléklete, a Képes Sport 2023. február 4-i lapszámában jelent meg.)