MLS: Wayne Rooney győzelemmel mutatkozott be a D. C. United kispadján

Vágólapra másolva!
2022.08.01. 11:36
null
Rooney (jobbra) és a győztes gólt szerző Taxiarhisz Fundasz (Fotó: twitter.com/dcunited)
Wayne Rooney bravúros hazai győzelemmel mutatkozott be a DC United labdarúgócsapat vezetőedzőjeként – közölte a távirati iroda.

A fővárosi alakulat hazai környezetben úgy múlta felül 2–1-re az Orlando Cityt, hogy a vendégcsapat a 91. percig egygólos előnyben volt, az akkor egyenlítő hazaiak fordítást jelentő és győzelmet érő gólja pedig már a 95. percben született.

Rooney – akit három hete neveztek ki a csapat élére, de a munkavállaláshoz szükséges vízumra várnia kellett – a mérkőzést követően azt mondta: a csapatnak szüksége volt egy ilyen győzelemre, a szezon pedig most kezdődik el számukra.

A keleti főcsoportban így is utolsó D. C. United 21 mérkőzést követően 21 ponttal áll. Az MLS idei kiírásában a 28 résztvevő csapat mindegyike 34 mérkőzést játszik az alapszakaszban, a rájátszásba mindkét főcsoportból a legjobb hét kerül.

A 36 éves tréner játékosként 2018 és 2020 között futballozott a D. C. Unitedben, majd az angol Derby County játékos-edzője, később vezetőedzője lett. Rooney tavaly januártól irányított a Derbynél, amely a legutóbbi szezonban pénzügyi gondokkal küzdve végül kiesett a másodosztályból.

MLS
ALAPSZAKASZ
21. FORDULÓ
D. C. United–Orlando City 2–1
(Durkin 90+1., Fondasz 90+5., ill. Urso Junior 9.)

(MTI)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik