Ligue 1: Depayék parádéztak, a Nimes-nek esélye sem volt ellenük

D. Á.D. Á.
Vágólapra másolva!
2019.12.06. 22:46
null
Depay már kilencgólos a Ligue 1-ben (Fotó: AFP)
A francia élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Ligue 1) 17. fordulójában a Lyon 4–0-ra kiütötte a Nimes csapatát. A Lille-nek nehezebb dolga volt, de így is 1–0-ra győzött a Brest ellen.

 

A Nimes a saját dolgát nehezítette meg a Lyonnal szemben – az 5. percben emberhátrányba került, majd bő tíz perccel később tizenegyest ajándékozott a vendégcsapatnak. A büntetőhöz Memphis Depay állt oda, aki szemtelenül bepörgette a labdát a kapu közepébe. A Nimes a 40. percben kilenc emberre fogyatkozott, a Lyon pedig könyörtelenül kihasználta ezt. Negyedóra alatt három gólt szerzett Rudi Garcia együttese, és magabiztosan, 4–0-ra nyerte a találkozót.

A 19 órás mérkőzésen a Lille hazai pályán aratott 1–0-s győzelmet a Brest ellen, Victor Osimhen góljának köszönhetően – a hazaiaknak még az is belefért, hogy tizenegyest hibáztak a 93. percben.

FRANCIA LIGUE 1
17. FORDULÓ
Lille–Brest 1–0
(Osimhen 16.)
Nimes–Lyon 0–4
(Depay 16., 64. – az elsőt tizenegyesből, Aouar 71., J. Andersen 79.)

A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA
1. Paris SG 15 12 3 32–8 +24 36
2. Marseille 16 9 4 3 22–18 +4 31
3. Lille 17 8 4 5 21–15 +6 28
4. Bordeaux 16 7 5 4 27–17 +10 26
5. Lyon 17 7 4 6 28–16 +12 25
6. Saint-Étienne 16 7 4 5 20–20 0 25
7. Montpellier 16 6 6 4 20–14 +6 24
8. Rennes 15 7 3 5 20–16 +4 24
9. Angers 16 7 3 6 19–21 –2 24
10. Nantes 16 7 2 7 14–16 –2 23
11. Reims 15 5 6 4 11–8 +3 21
12. Brest 17 5 6 6 21–20 +1 21
13. Monaco 15 6 3 6 23–25 –2 21
14. Nice 16 6 2 8 21–26 –5 20
15. Strasbourg 16 5 3 8 16–21 –5 18
16. Dijon 16 4 4 8 11–18 –7 16
17. Amiens 15 4 4 7 19–28 –9 16
18. Metz 16 3 6 7 13–21 –8 15
19. Toulouse 16 3 3 10 17–31 –14 12
20. Nimes 16 2 6 8 12–28 –16 12

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik