Ligue 1: a PSG a megsérülő Mbappé vezérletével nyert Metzben

V. J.V. J.
Vágólapra másolva!
2021.04.24. 18:57
null
Kylian Mbappé duplázott a Metz ellen (Fotó: AFP)
A PSG 3–1-re nyert a Metz otthonában a francia élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Ligue 1) 24. fordulójában.

Alig kezdődött el a mérkőzés, Kylian Mbappé már első góljának örülhetett – a PSG támadója egy hosszú előreívelést követően lefutotta a teljes Metz-védelmet, majd bevette a kaput. Erre a találatra a kevés helyzetig jutó hazaiak a második félidő elején egy fejessel még válaszolni tudtak, ám nem sokkal később Mbappé távoli lövésével újra a párizsiak voltak előnyben, és a hajrában Mauro Icardi tizenegyesével bebiztosították a győzelmüket.

A PSG öröme a győzelem ellenére nem teljesen felhőtlen, mivel Mbappét egy térddel való ütközést követően, a 87. percben le kellett cseréljék. A támadó sérülésének súlyossága még nem ismert, de félő, hogy ki kell hagyja csapata szerdai, Manchester City elleni BL-elődöntőjét.

A St.-Étienne hiába szerzett hamar vezetést, Gaetan Charbonier duplájával a Brest fordított, és ezzel öt nyeretlen bajnokit követően újra győztesen hagyta el a pályát.

A METZ–PSG TALÁLKOZÓ ÖSSZEFOGLALÓJA


FRANCIA LIGUE 1
34. FORDULÓ
St.-Étienne–Brest 1–2
(Khazri 11., ill. Charbonier 67., 79.)
Metz–PSG 1–3 (Centonze 46., ill. Mbappé 4., 59., Icardi 89. – 11-esből)

AZ ÁLLÁS
1. Paris SG 34 23 3 8 77–26 +51 72
2. Lille 33 20 10 3 54–20 +34 70
3. Monaco 33 21 5 7 69–38 +31 68
4. Lyon 33 19 10 4 65–32 +33 67
5. Marseille 34 15 10 9 49–42 +7 55
6. Lens 33 14 11 8 52–45 +7 53
7. Rennes 33 14 9 10 43–35 +8 51
8. Montpellier 33 12 11 10 53–54 –1 47
9. Nice 33 12 7 14 41–44 –3 43
10. Metz 34 11 10 13 37–41 –4 43
11. Reims 34 9 14 11 39–41 –2 41
12. Angers 33 11 8 14 34–50 –16 41
13. Brest 34 11 7 16 47–57 –10 40
14. Saint-Étienne 34 10 9 15 39–52 –13 39
15. Strasbourg 33 10 7 16 42–51 –9 37
16. Bordeaux 33 10 6 17 35–48 –13 36
17. Lorient 33 8 8 17 40–61 –21 32
18. Nimes 33 8 7 18 32–60 –28 31
19. Nantes 33 5 13 15 33–51 –18 28
20. Dijon 33 3 9 21 22–55 –33 18
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik