Ligue 1: a Lyon 0–3-ról kis híján egyenlített a PSG ellen

Vágólapra másolva!
2020.02.09. 23:04
null
Mbappé egy gólt vállalt a négyből a Lyon ellen (Fotó: PSG)
A francia élvonalbeli labdarúgó-bajnokság 24. fordulójában a PSG a 3–0 után váratlanul izgalmassá váló mérkőzésen győzött 4–2-re a Lyon ellen.

 

Azt már megszokhattuk a PSG kapcsán, hogy kis túlzással a futballról, a mérkőzésekről esik a legkevesebb szó a nemzetközi sajtóban, sokkal inkább a különböző ügyek, a játékosok afférjai, na meg Neymar szolgáltat állandó témát, akkor is, ha nem játszik…

Ez az elmúlt egy héten is így volt, mert bár a párizsiak két meccset is megnyertek ez idő alatt (a Montpellier ellen 5–0-ra, a Nantes ellen 2–1-re győztek), a hírek Neymar szülinapi bulijáról, illetve a múlt heti, Jérome Brisard játékvezetővel történt szóváltásról szóltak, miközben a brazil a Montpellier ellen megsérült, így kedden a Nantes ellen és vasárnap a Lyon ellen sem játszott. Ettől függetlenül vasárnap már a kezdősípszó előtt ő mosolygott vissza a legtöbb francia sportportál közösségi csatornáin: ezúttal nem a rózsaszín hajával, hanem a sárga mellényével villogott, amint beköszönt a társaknak az öltözőfolyosón, mielőtt elfoglalta helyét a lelátón.

Mauro Icardi pedig, akárcsak a hétközi meccsen, Nantes-ban – a brazil távollétében – elfoglalta a helyét a kezdőcsapatban (a Montpellier ellen még csere volt) . Az első félidő neki is köszönhetően így az argentinokról szólhatott. Előbb Ángel Di María cselezett a jobb szélről befelé, majd lőtt a rövid alsóba (1–0), aztán Icardi kiugratását váltotta gólra a bajnokságban ebben az idényben 15-ödször eredményes Kylian Mbappé (2–0).

A második félidő elején, a 47. percben egy komikus öngóllal már 3–0-ra vezetett a PSG: Julian Draxler az alapvonalról visszatette a labdát (ami éppen csípte a vonalat kívülről) középre, az érkező Fernando Marcal pedig egyből a saját kapujába továbbította – hogy egy brazil is szerepet vállaljon az eredmény alakításából, ha már Neymar ezt nem tehette meg.

3–0 után talán már a Lyon szurkolói sem hittek abban, hogy rövidesen az egyenlítésért fog támadni a csapatuk, pedig így történt…

Az 52. percben egy szép háromszögelés eredményeként Martin Terrier került szembe a vetődő Keylor Navas kapussal, akinek a kezéről, a hóna alatt a kapuba pattant a labda (3–1). Aztán az 59. percben Toko Ekambi jobb oldali beadása utánMoussa Dembélé lábáról került a labda a kapuba(3–2).

Négy perccel ezután Dembélé az egyenlítő gólt is megszerezhette volna, de szemből, tiszta lövőhelyzetből nem találta el a kaput. Ezek után viszont már ismét a PSG pillanatai következtek.

Mbappé előbb lesgólt szerzett, majd szép tekeréssel a lécet találta el, a 79. percben viszont Di María lekészítéséből (a 23. bajnoki meccsén ez volt a 11. gólpassza az idényben) a három perccel korábban Icardit váltó Edinson Cavani szerzett gólt (4–2), az uruguayi először volt eredményes azóta, hogy a télen a korábbi hírekkel ellentétben nem szerződött az Atlético Madridhoz, hanem maradt Párizsban. A csatárnak a jelenlegi évadban a 11. meccsén ez volt a harmadik találata a bajnokságban. Ebben az idényben a PSG-nek a Lyon elleni volt sorozatban a nyolcadik győztes tétmeccse.

Remek mérkőzésen nyertek a hazaiak, ha csak 90 percre is, de ismét a futball játszotta a főszerepet Párizsban!

FRANCIA LIGUE 1
24. FORDULÓ

PSG–Lyon 4–2 (Di María 22., Mbappé 38., Fernando Marcal 47. – öngól, Cavani 81., ill. Terrier 52., M. Dembélé 59.)
KORÁBBAN
Montpellier–Saint-Étienne 1–0 (A. Delort 25.)
Strasbourg–Reims 3–0 (Djiku 50., Waris 82., K. Lala 93. – 11-esből)
Szombaton játszották
Olympique Marseille–Toulouse 1–0 (Payet 51.)
Amiens–Monaco 1–2 (Guirassy 9., ill. Ben Yedder 85., Szlimani 93.)
Dijon–Nantes 3–3 (Mavididi 15., 90., Júlio Tavares 24., ill. M. Simon 20., Alphonse 34. – öngól,
Andrei Girotto 92.)

Metz–Bordeaux 1–2 (Niane 2., ill. Basic 51., Oudin 84.)
Nice–Nimes 1–3 (C. Maurice 6., ill. Landre 43., Philippoteaux 53., M. Koné 92.)
Rennes–Brest 0–0
Pénteken játszották
Angers–Lille 0–2

AZ ÁLLÁS
1. Paris SG 24 20 1 3 63–17 +46 61
2. Marseille 24 14 7 3 33–21 +12 49
3. Rennes 24 12 5 7 29–22 +7 41
4. Lille 24 12 4 8 29–25 +4 40
5. Montpellier 24 10 7 7 32–27 +5 37
6. Strasbourg 24 11 3 10 31–28 +3 36
7. Monaco 24 10 5 9 40–40 0 35
8. Bordeaux 24 9 7 8 33–26 +7 34
9. Lyon 24 9 6 9 37–25 +12 33
10. Reims 24 8 9 7 22–19 +3 33
11. Nice 24 9 6 9 34–34 0 33
12. Nantes 24 10 3 11 25–27 –2 33
13. Brest 24 7 9 8 29–31 –2 30
14. Angers 24 8 6 10 24–32 –8 30
15. Saint-Étienne 24 8 4 12 25–38 –13 28
16. Metz 24 6 9 9 24–32 –8 27
17. Dijon 24 6 7 11 22–29 –7 25
18. Nimes 24 6 6 12 24–37 –13 24
19. Amiens 24 4 8 12 25–43 –18 20
20. Toulouse 24 3 4 17 21–49 –28 13
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik