Két góllal is vezetett, de csak egy pontot szerzett a Sepsi

BOROS MIKLÓSBOROS MIKLÓS
Vágólapra másolva!
2021.01.30. 13:05
null
Két góllal is vezetett, de csak egy pontot szerzett a Sepsi (Fotó: Tókos Csaba/Sepsi OSK)
A román élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Liga 1) 20. fordulójának szombati játéknapján a Sepsi OSK hazai pályán 2–2-es döntetlent játszott a Voluntari-ral.

ROMÁN LIGA 1
20. FORDULÓ
Sepsi OSK–FC Voluntari 2–2 (Mitrea 5., Fofana 32., ill. A. Ivanov 58., A. Stoica 68.)

ÖSSZEFOGLALÓ

Először érződött meg a Sepsi OSK játékán, hogy 15 koronavírusos vagy sérült játékosa nélkül játszik folyamatosan, háromnaponta mérkőzést: a székelyföldi csapat szombat délután, hazai pályán, félidei kétgólos előnye ellenére csak döntetlent ért el a román élvonal utolsó előtti helyén álló FC Voluntari ellen.

Túlságosan tudatos futballnak nyoma sem volt a sepsiszentgyörgyi pályán, mindkét csapat céltalanul és eredménytelenül ívelgette előre a labdákat. A különbség a pontrúgások minőségében és hatékonyságban volt az első 45 percben: míg a vendégek ezekből sem hoztak össze egyetlen lövést sem Fejér Béla kapujára, a hazaiak két szabadrúgásból is gólt szereztek. A meccs elején, Tamás Nándor felrúgása után Bogdan Mitrea lőtt 18 méterről, ballal a sorfal fölött a bal felső sarokba, a 32. percben pedig Eder González előreívelt labdáját Boubacar Fofana az ötös bal sarkáról a hosszú sarokba fejelte. A harmadik ígéretes szentgyörgyi szabadrúgást is kapura akarta küldeni Mitrea, de a sorfalról szögletre pattant a labda.

Szünetben hármat is cserélt Bogdan Andone, a Voluntari edzője, és az újak közül a bal szélen elfutó Alexandru Stoica rögtön lőtt is egy kapufát, a kipattanó labdát pedig Antoni Ivanov vágta fölé. A Sepsi előnye pedig gyorsabban olvadt el, mint a tavaszias időben az Astra elleni meccse előtt a lelátóra épített hóemberszurkolók: előbb Ivanov másolta le Mitrea szabadrúgását, csak ő a jobb felső sarokba csavarta a labdát, majd tíz perccel később Viktor Angelov beadása után Stoica estében lőtt a bal alsóba.

Az utolsó húsz percben pedig hiába játszott – a mérkőzés során először – mezőnyfölényben a Sepsi, a beadások egyszer sem találták meg a támadókat. A Voluntari meg tördelte a játékot, az elsőnél is szaggatottabb focit hozó második játékrész leggyakoribb játékeleme a bedobás volt, de a két csapat párharcának hatodik sepsiszentgyörgyi találkozójáról is ponttal távozott a vendégegyüttes.

PERCRŐL PERCRE

MÁSODIK FÉLIDŐ

90+3. perc: Véget ért a mérkőzés. 2–2

90+2. perc: Mitrea sárgult be, sípszó után elrúgta a labdát.

90. perc: Három perc a ráadás.

88. perc: Ivanovot Anderson váltotta a vendégeknél.

81. perc: Egy jobb oldali beadás után a hosszún érkező Bajrovic elől tisztáztak szögletre a vendégek.

78. perc: Bortoneanu kapott sárga lapot, miután letalpalta Csiszért.

71. perc: Kettős csere a hazaiaknál, Dimitrov és Kovács le, Dumitrescu és Bajrovic be.

68. perc: GÓL! EGYENLÍTETT A VOLUNTARI! Ricardinho bal oldali beadása után az üresen érkező Alexandru Stoica estében, kilenc méterről, jobbal stukkolt bele a labdába, amely végül a kapu bal alsó sarkában kötött ki. 2–2

58. perc: GÓL! SZÉPÍTETT A VOLUNTARI! Antoni Ivanov 20 méterről végzett el szabadrúgást, a labdát pedig ballal a jobb felső sarokba csavarta. 2–1

57. perc: Fofana szabálytalankodott a Sepsi tizenhatosának előterében, kapott is egy sárga lapot.

46. perc: KAPUFA! Stoica előtt adódott lehetőség, de kissé balról a bal oldali kapufát találta el, majd a kipattanóra lecsapó Ivanov a léc fölé bombázta a labdát.

46. perc: Elkezdődött a második félidő.

Hármas csere a Voluntari-nál a szünetben: Vlad, Droppa és Gheorghe helyett Achim, Stoica és Bortoneanu a pályán.

ELSŐ FÉLIDŐ

45+1. perc: Véget ért az első félidő, a szünetben 2–0-ra vezet a Sepsi.

45. perc: Egy perc a ráadás.

44. perc: Mitrea szabadrúgása után ezúttal a sorfalról szögletre pattant a labda.

43. perc: Villant egy sárga lap, Balaur szabálytalanul állította meg a kiugrásra kész Safrankót.

37. perc: Kovács szerzett labdát a vendégek tizenhatosán belül, a kiszorított helyzetből leadott lövése azonban nem sikerült jól.

32. perc: GÓL! OTT A MÁSODIK! Eder González szabadrúgása után Boubacar Fofana hat méterről a kapu bal alsó sarkába fejelte a labdát. 2–0

30. perc: Dimitrov tisztázott szögletre, a sarokrúgásból azonban nem tudtak helyzetet kialakítani a vendégek.

21. perc: A jobb oldali sarokrúgás után Fejér öklözte el a labdát a tizenhatoson belülről.

20. perc: Egy jobb oldali beadás után Buhenna tisztázott szögletre.

17. perc: A játékvezetőnek ismét a kispadoknál volt dolga, igaz ezúttal a hazainál: Cornel Cernea kapusedző kapott sárga lapot.

7. perc: A vendégek hevesen reklamáló edzője, Bogdan Andone kapott egy sárga lapot.

5. perc: GÓL! VEZETÉST SZERZETT A SEPSI! 19 méterről végezhettek el szabadrúgást a hazaiak, Bogdan Mitrea pedig ballal a bal felső sarokba tekerte a labdát. 1–0

1. perc: Elkezdődött a mérkőzés, a vendégek indították útjára a labdát.

Piros-fehérben Sepsi, kékben Voluntari.

A Sepsi kezdőcsapata: Fejér – Dimitrov, Buhenna, Mitrea, Csiszér – Fofana, Tincu, Kovács – Tamás, Safranko, Eder. Megbízott edző: Ilyés Róbert. A kispadon: Szántó, Ninaj, Dragomir, Delijannidisz, Paun, Dumiter, Dumitrescu, Bajrovic

A Voluntari kezdőcsapata: Lavin – Ricardinho, Armas, Balaur, Vlad – Ivanov, Droppa, Helder Tavares – Costin, Angelov, Gheorghe. Vezetőedző: Bogdan Andone A kispadon: Rimniceanu, Buliga, Achim, Bortoneanu, Ilie, Dorobantu, Marcelo Lopes, Anderson, Stoica

Köszöntjük kedves olvasóinkat, hamarosan kezdődik a Sepsi OSK–FC Voluntari mérkőzés a Liga 1 20. fordulójában. Tartsanak velünk!

A Sepsi a Voluntari-t fogadja szombaton (Fotó: Tókos Csaba/Sepsi OSK, archív)
A Sepsi a Voluntari-t fogadja szombaton (Fotó: Tókos Csaba/Sepsi OSK, archív)

ELŐZMÉNYEK

A Sepsi OSK-nál a betegeskedő Leo Grozavut továbbra is helyettesítő Ilyés Róbert nehéz mérkőzésre számít a gödörben lévő FC Voluntari ellen.

Háromnaponta követik egymás a bajnoki mérkőzések a román élvonalban, a negyedik helyen álló Sepsi OSK szombat kora délután az utolsó előtti FC Voluntari-t látja vendégül, amelyet hazai pályán még nem sikerült legyőznie. A székelyföldi csapat továbbra sem számíthat tizenöt sérült vagy koronavírus-fertőzés miatt elkülönített játékosára, ezért a klubvezetőség két igazolással próbálta orvosolni a keretgondokat: három mérkőzésre visszakérte a tavaly nyáron Nyíregyházára kölcsönadott kapusát, Fejér Bélát, valamint szerződtette a háromszoros szlovák válogatott Branislav Ninajt: a holland Fortuna Sittardtól érkező 26 éves középhátvéd két és fél éves szerződést kötött a sepsiszentgyörgyi klubbal. Bár a legutóbbi kilenc bajnoki mérkőzésén csak három pontot szerző Voluntari a téli edzőváltás ellenére sem tud kikecmeregni a kiesőzónából, a beteg vezetőedzőt, Leo Grozavut helyettesítő Ilyés Róbert nehéz mérkőzésre, és zártan védekező vendégcsapatra számít.

„Bogdan Andone nagyon bízik a védelmében, labdavesztés után kilenc-tíz emberrel visszazárnak húsz-harminc méterre. Nehéz lesz megbontani, de remélem, előbb-utóbb megtaláljuk a gyenge pontjaikat, mögéjük tudunk kerülni, kihasználjuk a helyzeteinket és gólokat tudunk szerezni” – mondta online sajtótájékoztatóján Ilyés Róbert.

A Sepsi másodedzője szerint a sok játékos kiesése felkavarta ugyan a csapatot, de úgy érzi, ez még több erőt is adott a szívvel-lélekkel küzdő többieknek, akik legyőzték az Astra Giurgiut (4–1), és az utolsó pillanatokban pontot mentettek a Viitorul ellen (3–3).

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik