Lengyelország: Sousa távozna, felelőtlen magatartással vádolják

R. P.R. P.
Vágólapra másolva!
2021.12.27. 09:54
null
Paulo Sousa a hírek szerint távozna a lengyel kispadról (Fotó: AFP)
Távozna Paulo Sousa a lengyel labdarúgó-válogatott szövetségi kapitányi posztjáról. Sajtóinformációk szerint brazil klubtól kapott állásajánlatot – adta hírül az MTI.

 

Cezary Kulesza, a lengyel szövetség elnöke jelezte: Sousa vasárnap tájékoztatta, hogy szeretné közös megegyezéssel felbontani a szerződését. Hozzátette: nem akarja elfogadni a portugál szakember lemondását azon az alapon, hogy utána egyből új állást kapjon.

„Ez rendkívül felelőtlen magatartás, ami nincs összhangban az edző korábbi nyilatkozataival. Ezért határozottan visszautasítottam, hogy beleegyezzek a szerződés felbontásába” – fogalmazott Kulesza.

Brazil és lengyel sajtóértesülések szerint Sousát a Flamengo vagy az Internacional kívánja szerződtetni.

Az 51 éves tréner korábban Magyarországon, a Videotonnál is dolgozott, a lengyel válogatottat idén január 21. óta vezeti. Irányításával az együttes bejutott a jövő évi katari világbajnokság európai selejtezősorozatának rájátszásába, ahol az orosz válogatottal találkozik. A pótselejtezőt március 24-én rendezik Moszkvában, a győztes március 29-én hazai pályán csap össze a vb-részvételért a Svédország–Csehország párharc továbbjutójával.

(MTI)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik