MTI
M. B.
2023.03.24 12:39 Frissítve: 2023.03.24 12:45

Játékossors: Özilnek egyelőre nincs konkrét terve a jövőre, a családjára koncentrál

Egyelőre nincsenek konkrét tervei a visszavonulását szerdán bejelentő Mesut Özil világbajnok német futballistának, aki most elsősorban a családjára akar koncentrálni.

Mesut Özil utolsó csapata az Istanbul Basaksehir volt (Fotó: Getty Images)

A 34 éves játékos a Marca című spanyol sportnapilap pénteki számában közölt interjúban úgy fogalmazott, fogalma sincs, mi fog történni vele a következő hónapokban és években.
   
„Mindenekelőtt a családommal, a feleségemmel és két csodálatos lányommal töltök majd sok időt itt, Törökországban” – jelentette ki a 92-szeres német válogatott középpályás, aki 2014-ben nyert vb-t.
   
„Jelenleg nem szerepel a terveim között, hogy edző legyek, vagy bármilyen más módon közel maradjak a labdarúgáshoz. Élvezni szeretném a nyugalmat, hiszen bárki, aki figyelemmel követte a pályafutásomat, tudhatja, hogy nem igazán szeretem a reflektorfényt” – nyilatkozta Özil.
   
A középpályás elmondta, 2010 nyarán nemcsak a Real Madrid, hanem az FC Barcelona is le akarta igazolni a Werder Brementől, de egészen más jellegű volt a királyi gárda és a katalán sztárklub érdeklődése.
   
„A Realnál José Mourinho abban az időszakban indított el egy sor változtatást, nekem pedig VIP-túrát adott, megmutatta a stadiont és az összes trófeát, amit nyertek. Ettől libabőrös lettem. A barcelonai látogatásom már kevésbé volt szép, kiábrándított ugyanis, hogy az akkori edző, Josep Guardiola még arra sem vette a fáradságot, hogy személyesen találkozzon velem” – mesélte Özil.
   
Pályafutása csúcsaként a 2014-es világbajnoki döntő estéjét nevezte meg a Schalkéban, a Bremenben, a Realban, az Arsenalban, valamint a török Fenerbahcéban és Basaksehirben is szereplő labdarúgó.
   
„Az a riói este volt a legjobb, amit átéltem a karrierem során” – jelentette ki, és szintén meghatározó élményként említette azt a napot, amikor 2013-ban elhagyta a Real Madridot az Arsenal kedvéért.
   
„Nehéz pillanat volt az a számomra, és emlékszem, amint a repülőgép felszállt, elkezdtek potyogni a könnyeim, mert abban a pillanatban tudatosult bennem, hogy vége van” – mondta Özil, aki a vb-cím mellett a Real Madriddal spanyol bajnokságot nyert, az Arsenallal pedig négyszer is kupagyőzelmet ünnepelhetett.

2023.06.08 23:10:11

Minden más foci nemzetisport.hu

ALAPVONAL. Az egészet Mohamed Bin Szalmán koronaherceg, az ország tényleges uralkodója kontrollálja, és ő döntött úgy, hogy ezen keresztül „rúgja be” a helyi labdarúgás motorját. Természetesen lehet és kell is emögött gazdasági okokat keresni, de a fő szempont azért a rómaiaktól kölcsönzött »panem et circenses«, a kenyeret és cirkuszt örökbecsű igazsága.

2023.06.07 23:50:52

Minden más foci nemzetisport.hu

2023.06.07 22:22:42

Minden más foci nemzetisport.hu

ALAPVONAL. Bölöni László úgy véli, saját együttese első ligás kultúráját becsülné le, ha meglepetésként kategorizálná a sikerét. Amit csak felértékel, hogy a francia másodosztályban további hat csapat dicsekedhet korábbi első ligás múlttal, és határozott célja volt az élvonalba kerülés.

2023.06.06 23:13:53

Minden más foci nemzetisport.hu

NS-VÉLEMÉNY. Az UEFA szándéka eredetileg az volt, hogy alacsonyabban rangsorolt országok csapatai is bekapcsolódjanak a nemzetközi vérkeringésbe.

2023.06.03 00:21:05

Minden más foci nemzetisport.hu

ALAPVONAL. A Sevilla csodálatos európai szereplése és sebezhetetlen döntőbeli teljesítménye ugyanakkor nem izolált jelenség, hanem nyugodtan kijelenthető: spanyol sajátosság, s itt jön be a képbe az újrafogalmazott linekeri tézis szükségessége.