Játékossors: hoppá! Agüero mégis visszatérhet a pályára?

D. Á.D. Á.
2022.03.31. 10:53
null
Úgy látszik, Agüero nem békélt meg a visszavonulással (Fotó: AFP)
Mint ismert, szívbetegsége miatt Sergio Agüero nemrégiben visszavonult a profi futballtól. Az argentin klasszis azonban még nem adta fel a reményt, hamarosan újra felvenné a stoplist – írja a TyC Sports.


A 33 éves játékos nyáron a Manchester Citytől ingyen érkezett az FC Barcelonához, amelyben vádlisérülés miatt október közepéig nem volt bevethető. A hónap végén az Alavés elleni bajnoki meccs első félidejében szédülésre és mellkasi fájdalmakra panaszkodott, ezért le kellett cserélni. Kórházba szállították, az első prognózis az volt, hogy legalább három hónapot ki kell hagynia, amíg alaposan kivizsgálják a szív- és érrendszeri problémáit – nem sokkal később kiderült, nem folytathatja a pályafutását.

Még négy hónap sem telt el a decemberben bejelentett visszavonulása óta, Agüero máris arról beszélt, hogy visszatérne a profik közé.


„Tegnap megfordult a fejemben, hogy talán újra játszhatnék. Az Inter Miami korábban megkeresett, de visszautasítottam az ajánlatot. Hogy mi lesz a következő két évben? Majd meglátjuk. Az orvosok azt mondták, öt-hat hónapig nem mozoghatok rendszeresen, de én már most edzeni akarok!” – nyilatkozta Sergio Agüero.

Az MLS-ben szereplő gárdának – amelynek David Beckham résztulajdonosa – nem Agüero lenne az egyetlen sztárcélpontja: a hírek szerint már többször tárgyaltakLionel Messivel arról, hogy a hatszoros aranylabdás támadó az Egyesült Államokban fejezze be a karrierjét, miután 2023-ban lejár a szerződése a PSG-nél. A floridai klub kiszemeltjei között Cristiano Ronaldo is ott van.

AGÜERO KÖNNYEK KÖZÖTT JELENTETTE BE VISSZAVONULÁSÁT DECEMBERBEN


 

Legfrissebb hírek

Negyedik lett a Veszprém az ifi kézilabda BL-ben

Kézilabda
7 órája

A Barcelona nem vásárolja meg Rashford játékjogát – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.06.10. 20:20

Pintér Dániel: Nem lehet megunni Lionel Messi mozdulatait

Minden más foci
2026.06.07. 09:36

A Barcelona bejelentette az angol vb-kerettag szerződtetését

Spanyol labdarúgás
2026.05.29. 21:32

Anthony Gordon közel 70 millió fontért igazolhat Barcelonába – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.05.28. 10:00

Távozik a Barca kétszeres aranylabdás játékosa – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2026.05.27. 09:10

Nem súlyos a sérülése, Lionel Messi részt vehet a vb-n – sajtóhír

Foci vb 2026
2026.05.26. 08:32

Messi megsérült, tízgólos meccset nyert meg az Inter Miami

Minden más foci
2026.05.25. 07:01
Ezek is érdekelhetik