Kleinheisler megint gólt lőtt, győzelemmel zárta az idényt az Eszék

R. Gy.R. Gy.
Vágólapra másolva!
2021.05.22. 16:45
null
Kleinheisler László megint betalált, jó formában a válogatott játékos (Fotó: nk-osijek.hr archív)
A horvát labdarúgó-bajnokság befejező, 36. fordulójában az NK Osijek nem volt tekintettel arra, hogy az Istra a kiesés elkerüléséért küzd, a biztos ezüstérem ellenére is megnyerte a mérkőzést. A találkozón Kleinheisler László szerezte meg a hazaiaknak a vezetést.

HORVÁT 1. HNL
36. FORDULÓ
NK Osijek–Istra 1961 2–1(Kleinheisler 34., Beljo 90+3., ill. Ivancic 41.)

ÖSSZEFOGLALÓ

A mérkőzés előtt csak az volt a kérdés, hogy az Istrának sikerül-e kiharcolnia a bentmaradást, mert az Osijek már korábban biztossá tette a második helyét. Az egész mérkőzés rendkívül lassú iramot hozott, unalmas labdázgatás zajlott a pályán, nyilván fél szemmel a többi meccset figyelték a vendégek, és úgy alakultak az eredmények, hogy nem is kellett nagyon csipkedniük magukat.

Az egész rettenetet Kleinheisler László törte meg a 34. percben, mert egy tőle szinte elvárható nagy bombával megszerezte a vezetést az Eszéknek.

KLEINHEISLER LÁSZLÓ GÓLJA

Az Istra megrázta magát, és szerencsével ugyan, de néhány perc múlva egyenlített.

A második félidő tömény unalmát a vendégek csatára, Bande törte meg, de gólt nem szerzett, mert előbb a kapufát találta el, majd utána a kapusba lőtt. A végén erre majdnem ráfizetett az Istra, hiszen az utolsó pillanatokban Beljo a győztes gólt is megszerezte az Eszéknek, de a többi pályán játszott találkozók szerencsés alakulása miatt végül sikerült bent maradnia, így a következő idényben is utazhatnak az első osztályú csapatok az Isztriára. 2–1

PERCRŐL PERCRE

MÁSODIK FÉLIDŐ

90+4. perc: Vége a meccsnek, az eszékiek nem voltak tekintettel az Istrára, és nyertek. Végül az Istra mégis megúszta, mivel a Varazdin kikapott, ezzel a Varasdiak búcsúztak az első osztálytól. 2–1

90+3. perc: GÓÓÓÓL! MEGNYERTE AZ ESZÉK! Már mindenki a hármas sípszót várta, amikor Beljo betört a tizenhatoson belülre, és 10 méterről, balról kegyetlenül kilőtte a bal alsót. 2–1

75. perc: Megint Bande kapott jó indítást, már csak a kapussal állt szemben, de Ivusicba lőtt.

74. perc: KAPUFA! Bande kapott egy kényszerítő passzt, majd 6 méterről, jobbról lőtt, csakhogy a bal kapufát találta telibe. Ha egy kicsit jobban céloz...

70. perc: Úgy tűnik, a kiesés elkerüléséért vívott harc most a legérdekesebb, mert az eszéki pályán látványosan ölik a focit a csapatok...

67. perc: Hosszasan videóztak a bírók, míg végül visszavonták a Varazdin gólját, így a Varazdin áll kiesésre.

61. perc: A Varazdin megszerezte a vezetést, így az Istra megint izgulhat, bár még mögötte a Lokomotiva, amely most kiesőhelyre került.

56. perc: Az első félidő eseménytelenségét áthozták a másodikba is a csapatok, egyelőre helyzetet sem láttunk.

46. perc: Elkezdődött a második félidő.

ELSŐ FÉLIDŐ

45+2. perc: Vége az első félidőnek, az állás döntetlen. 1–1

41. perc: GÓÓÓÓL! EGYENLÍTETT AZ ISTRA! Jobb oldali szöglet után röviden szabadítottak fel a hazaiak, Ivancic a saját labdáját szerezte meg, majd 7 méterről, eléggé jobbról a kapuba lőtt. Ezt Ivusic elnézte, igaz, az ismétlésből kiderült, hogy Gyurcsó lábán pattant meg a labda, ezért csapta be a kapust. 1–1

34. perc: GÓÓÓÓL! VEZET AZ ESZÉK! KLEINHEISLER, KI MÁS?! Kleinheisler megküzdött egy labdáért, majd 22 méterről szokásához híven rászúrta. A lapos, kellemetlenül csavarodó lövés meglepte Lucicot, akinek a kezéről a jobb kapufára, majd onnan a hálóba pattant a labda. 1–0

33. perc: Az Istra pillanatnyilag biztosan bentmaradó, sőt a 8. helyen végezne, ha most fújnák le a meccsekt, mert a Lokomotiv Zagreb gólt kapott, és vesztésre áll.

31. perc: Bal oldalról végezhetett el szögletet az Istra, de a védők felszabadítottak. Ez is eseményszámba megy ezen a meccsen...

23. perc: Továbbra is gól és esemény nélkül telnek a percek, az Istra füleli a párhuzamos meccsek híreit, és egyelőre nem kell a falnak rohannia, mert ha minden így marad, a pólaiak bent maradnak.

13. perc: Az eddig eltelt időben lényegében semmilyen értékelhető megmozdulás nem történt egyik oldalon sem, roppant unalmas a meccs.

4. perc: Az eszéki csapat kezdőjében ott van Kleinheisler László és Gyurcsó Ádám is.

1. perc: Elkezdődött a találkozó, az Eszék kék-fehér csíkos mezben, kék nadrágban, az Istra sárga-zöldben játszik.

A két kezdőcsapat:

Osijek:Ivušić – Barišić, Guti, Škorić, Jurčević – Toad, Saw, Bohar, Kleinheisler, Bočkaj – Gyurcsó.

Istria:Lucic – Hujber, Šutalo, Tomašević, González – Galileo, Blagojević – Gržan, Ivančić, Vuk – Špoljarić.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik