Hollandia: musical készül Johan Cruyff életéből

N. T./Sz. Gy.N. T./Sz. Gy.
Vágólapra másolva!
2020.10.07. 13:06
null
Musical készül Johan Cruyff életéből (Fotó: AFP)
Hollandiában musical készül Johan Cruyff, az Ajax és az FC Barcelona legendás labdarúgójának életéről. A „14, a Musical” nevet viselő alkotás bemutatójára jövőre kerül sor Leusdenben.

„Mindenki tudja, hogy Cruyffnak mindenről megvolt a véleménye, de sokszor félreértették” – mondta a nos.nl-nek a musical rendezője és írója, Tom de Ket, akinek régóta nagy vágya volt a téma feldolgozása.

„Ha beleképzeljük magunkat az életébe, olyan volt, mint egy regény. Összetett és egyben drámai, nagyon illik a színházi bemutatáshoz” – magyarázta De Ket, utalva Cruyff kalandos történetére.

Még nem tudni, ki játssza a főszerepet, egyvalami azonban biztosnak tűnik, a karakter főleg beszélni fog, és persze focizni.

Cruyff az Ajaxban alapozta meg hírnevét – az amszterdamiak vezérjátékosaként 1964 és 1973 között három Bajnokcsapatok Európa-kupáját, holland bajnoki címeket (6), Holland Kupát (4), Európai Szuperkupát (3) és Interkontinentális Kupát (1) nyert –, és amikor 1973-ban az FC Barcelonához igazolt, már volt Aranylabdája is (1971). A legjobb európai futballistának járó díjat további két alkalommal (1973, 1974) érdemelte ki.

A Barcelonával játékosként „csak” egy spanyol bajnoki címet (1974) és egy Király-kupát (1978) nyert, de látványos játékával, szókimondásával hamar közönségkedvenccé vált. Kétéves amerikai kitérője (Los Angeles Aztecs, Washington Diplomats) után rövid ideig a spanyol Levantéban futballozott, majd hazatért, és előbb újra az Ajax játékosa lett (1981–1983, két bajnoki cím, egy Holland Kupa). Ezt követően pályafutása utolsó szezonjára (1983–1984) a Feyenoordba igazolt. Az amszterdami szurkolók szívfájdalmára bajnokságot és kupát nyert az örök rivális rotterdamiakkal, és hogy nem játszott statisztaszerepet, arról az „év játékosa” díj is árulkodik.

Cruyff a holland válogatottban 1966 és 1978 között 48 mérkőzésen 33 gólt szerzett. 1974-ben világbajnoki ezüstöt, 1976-ban Európa-bajnoki bronzot szerzett.

Edzői pályafutása során az Ajaxszal két Holland Kupát és egy Kupagyőztesek Európa-kupáját nyert, majd jött a nagy sikerkorszak: a Barcelonával – többek között – négy spanyol bajnoki címet szerzett és egy alkalommal (1991–92) elhódította a Bajnokcsapatok Európa-kupáját.

Cruyff 2016. március 24-én, 68 éves korában, tüdőrákban halt meg. Tiszteletére az általa viselt mez számát, a 14-est az Ajax visszavonultatta.

Mint ismert, a közelmúltban mutatták be itthon a szabadtéri óriás produkciónak készülő, de elsőként az Erkel Színházban előadott Puskás, a musicalt, amellyel kapcsolatban sokan megkérdőjelezték, hogy kell-e, érdemes-e egy futballistáról ilyen műfajban megemlékezni. Úgy tűnik, hogy másutt is úgy vélik, van létjogosultsága egy ilyen produkciónak. Ha a hollandok szerint Cruyff élete kész regény, akkor Puskásról ez talán még inkább elmondható.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik