Hollandia: hosszabbított az AZ Alkmaar magyar kapusedzője

Vágólapra másolva!
2022.09.25. 14:13
null
Szénási Béla (balra) 2025-ig marad az AZ Alkmaarnál (Fotó: az.nl)
Meghosszabbította szerződését a holland első osztályú labdarúgó-bajnokságban (Eredivisie) szereplő AZ Alkmaar magyar edzője, Szénási Béla. A szakember a kapusokkal foglalkozik a klub akadémiáján.

 

Szénási Bélát 2018-ban szerződtette az AZ Alkmaar, a magyar szakember azóta a klub utánpótlásában a kapusok edzéséért felel. Szénási kontraktusa eredetileg 2023-ig szólt volna, ezt hosszabbították meg két évvel.

Az edző a klub hivatalos honlapjának elmondta, szeretne olyan kapusokat kinevelni, akik a legmagasabb szinten is jól teljesítenek és úgy érzi, az Alkmaarnál ez sikerülhet, ezért döntött a hosszabbítás mellett.

Paul Brandenburg, a klub akadémiájának vezetője így nyilatkozott Szénásiról: „Béla egy lelkes kapusedző, aki a pályán és azon kívül is sokat foglalkozik kapusainkkal. Tudatosan hosszabb ideig fogunk vele együtt dolgozni, mert a klub elképzeléseinek megfelelően a kapusaink fejlesztésével van elfoglalva.”

A magyar válogatott Kerkez Milost is foglalkoztató AZ Alkmaar a PSV és az Ajax mögött jelenleg harmadik az Eredivisie tabelláján.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik