Gyász: elhunyt a korábbi jugoszláv szövetségi kapitány

T. J.T. J.
Vágólapra másolva!
2020.06.27. 18:05
null
Ilija Petkovics (1945–2020) (Fotó: AFP, archív)
Hetvenöt éves korában elhunyt a szerb Ilija Petkovics, aki korábban a jugoszláv, valamint a szerb-montenegrói labdarúgó-válogatott szövetségi kapitányaként is dolgozott.

A Belgrádi Labdarúgó-szövetség elnökét a hét elején szállították kórházba, miután a patkóbélben kialakult fekélye kifakadt, ami miatt sok vért vesztett. A kórházba kerülésekor kiderült, hogy elkapta a koronavírust is, így lélegeztetőgépre kapcsolták. A szerb sajtó néhány napja arról számolt be, hogy az állapota stabil, de továbbra is kritikus, azonban szombaton már a halálhírét tették közzé.

Az ő vezetése alatt Szerbia-Montenegró válogatottja kijutott a 2006-os németországi világbajnokságra. A selejtezők során a nemzeti együttes a tizenkét mérkőzésen mindössze egy gólt kapott. A tornán azonban már nem ment ennyire jól a csapatnak, amely Hollandiától (1–0), Argentínától (6–0) és Elefántcsontparttól (3–2) is kikapott, így a csoport utolsó helyén végzett.

Legfrissebb hírek

Gyász: elhunyt Gyáfrás Dávid, az ETO és a Veszprém korábbi kézilabdázója

Kézilabda
20 órája

Gyász: elhunyt Ódor Lajos evezős olimpikon

Egyéb egyéni
23 órája

Gyász: elhunyt Soltész Gréta, korábbi válogatott atléta

Atlétika
Tegnap, 12:51

Gyász: elhunyt az olimpiai bajnok lengyel ökölvívó

Ökölvívás
2026.02.04. 11:14

„Köszönöm, hogy a féltestvéred lehettem” – Gyarmati Andrea megható írással búcsúzott Fenyő Miklóstól

Úszás
2026.02.02. 09:02

Az alsó ágon a szerbek és a britek nyerték a csoportot a női vízilabda Eb-n

Vízilabda
2026.02.01. 17:56

Gyász: elhunyt Lukáts György újságíró

Egyéb egyéni
2026.01.29. 22:03

Kiderült, mi okozhatta a PAOK-szurkolók romániai tragédiáját

Európa-liga
2026.01.28. 16:32
Ezek is érdekelhetik