Fortuna Liga: a pályán csaptak össze a drukkerek, nem folytatják a Slovan meccsét

SZ. R., H. Á.SZ. R., H. Á.
2021.10.17. 18:18
null
Nem kímélték egymást az ultrák (Fotó: cas.sk)
Alig negyedóra játék után félbeszakadt a Spartak Trnava–Slovan Bratislava mérkőzés a szlovák élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Fortuna Liga) 11. fordulójában, miután a hazai és a vendégszurkolók a pályára rohanva balhéztak össze.

A sport.aktuality.sk tudósítása szerint a 15. percben a vendégszurkolók a pályára rohantak, majd a hazai szimpatizánsok is, amiből aztán közelharc alakult ki a két tábor tagjai között, s az indulatok csillapodását követően a stadionban tartózkodó mentőszolgálat munkatársainak kellett ellátni egy földön maradó, láthatóan eszméletlen szurkolót.

A mérkőzés játékvezetője, Filip Glova a két csapatot még az első szurkolók berohanása után az öltözőbe küldte. A rendezők a sportnet.sme.sk szerint arra kérték a szurkolókat, hogy nyugodjanak meg, hiszen ha ez nem történik meg, akkor nem fejezik be a mérkőzést.

Kis idő múlva sikerült a szurkolókat kivezetni a pályáról, azonban a rendbontás folytatódott, különösen a Slovan szurkolóinak szektorában. Emiatt a rendőrség teljesen kiürítette a vendégszektort.

Miután a balhé csak nem akart csillapodni, ezért az a döntés született, hogy a mérkőzést ma már semmiképpen sem fejezik be.

Ami a találkozó sportértékét illeti: a vendégek a hosszabb ideje sérült Holman Dávid nélkül álltak ki a meccsre, a negyedóráig tartó összecsapás gól nélkül fejeződött be, de távolról sem ért még véget.

A NAGYSZOMBATI RENDŐRSÉG ÍGY KÍSÉRTE A PÁLYAUDVARRA A SLOVAN-TÁBORT

SZLOVÁK FORTUNA LIGA
11. FORDULÓ
Spartak Trnava–Slovan Bratislava 0–0 –
a 15. percben szurkolói rendbontás miatt félbeszakadt.
Slovan: a sérült Holman Dávidot nem nevezték.

Legfrissebb hírek

Luis Enrique: Nagyon hatékonyak voltunk

Bajnokok Ligája
2026.09.10. 10:37

A PSG erőt demonstrált a Slovan ellen, az Arsenal a végén csak feltörte a nápolyi reteszt

Bajnokok Ligája
2026.09.09. 23:01

Kleinheisler László a csapat nélküliek ásza

Labdarúgó NB I
2026.09.09. 14:21

Csóka Bálint: A DAC titka? Egy vérből valók vagyunk!

Minden más foci
2026.09.06. 13:40

A DAC legyőzte a Slovant

Légiósok
2026.09.05. 23:57

Felső sarkos gólokkal került nagy előnybe a Celtic, a Bodö/Glimt szintén háromszor talált be a BL-playoffban

Bajnokok Ligája
2026.08.19. 23:02

Sima dunaszerdahelyi siker a felvidéki rangadón

Minden más foci
2026.08.16. 21:25

A Komárom és a DAC szurkolói együtt koszorúztak

Minden más foci
2026.08.16. 17:18