Eurofutball: a portugál ötödiknél folytatja a korábbi Videoton-edző

2018.06.14. 16:03
A 2017–2018-as idényben a portugál élvonalbeli labdarúgó-bajnokság 5. helyén végző Rio Ave a korábbi fehérvári José Gomest nevezte ki vezetőedzőjének.

Gomes korábban a Portónál és a Benficánál is dolgozott (ha nem is vezetőedzőként), továbbá a Videoton mellett trénerkedett Spanyolországban, Görögországban, az Arab Emírségekben is, míg legutóbb a szaúdi al-Taavun kispadján ült.

„Nyolc évet voltam távol Portugáliától, négyet Európán kívül töltöttem, haza akartam jönni. A Rio Ave rendkívüli klub, nagyszerű felépítéssel. A hazatérésem nem is lehetne jobb” – mondta José Gomes.

„Minden portugál osztályban dolgoztam már, néhányuk már nem is létezik. Ténykedtem kis kluboknál, a Benficánál és a Portónál, nagyszerű edzők mellett lehettem. Voltam Spanyolországban, a görög ligában, Magyarországon, Szaúd-Arábiában. Elkerülhetetlen volt, hogy fejlesszem az alkalmazkodóképességemet” – tette hozzá a korábbi fehérvári tréner.

Legfrissebb hírek

Fél évszázad színtiszta futball – beszélgetés a 60 éves Sallói Istvánnal

Képes Sport
19 órája

Zsótér Donát megsérült, hosszabb kihagyás vár rá

Labdarúgó NB II
2026.09.23. 16:58

Feczkóval a Gyirmótot is legyőzte a DVTK, a Kövesd ötgólos meccsen verte meg a Barcikát

Labdarúgó NB II
2026.09.19. 21:10

„Jókor jön ez a kupameccs” – Feczkó Tamás mindenre választ kap

Labdarúgó NB I
2026.09.12. 08:25

Eljárás indult a Videoton–DVTK mérkőzés után történtek miatt

Labdarúgó NB II
2026.09.10. 09:35

Németh Dániel duplájával fordított és nyert a Videoton a DVTK ellen

Labdarúgó NB II
2026.09.07. 21:23

„Zajlanak az egyeztetések a Racing-csoporttal” – Cser-Palkovics András a Vidi értékesítéséről

Labdarúgó NB II
2026.09.03. 10:27

Videoton: érkezik a Puskás Akadémia csatára, szegedi védő is jöhet – NS-infó

Labdarúgó NB II
2026.09.02. 17:06