Edzősors: máris menesztették Kluivertet Törökországban

2023.12.04. 17:18
null
Nem tartott sokáig Kluivert edzősége a Demirspornál (Fotó: AFP)
A török élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Süper Lig) szereplő Adana Demirspor a hivatalos Twitter-oldalán jelentette be, máris megválik Patrick Kluiverttől.

 

A játékosként a Barcelona és az Ajax legendás, holland válogatott futballistája nyáron vette át a török gárda irányítását, de máris távozni kényszerült. A Demirspor ugyan a tabellán az ötödik helyen áll, ám a legutóbbi négy bajnokijából egyet sem tudott megnyerni, így a vezetőség úgy döntött, megválik az eredetileg kétéves szerződést aláíró 47 éves trénertől.

Kluivertnek – aki játékosként 79 mérkőzésen 40 gólt szerzett a holland válogatottban – ez volt az első felnőttklubcsapata; 2015 és 2016 között szövetségi kapitányként nyolc meccs erejéig irányította Curacao nemzeti együttesét, majd 2021-ben további hat mérkőzésen keresztül vezette a karibi válogatottat beugróként. Korábban dolgozott Louis van Gaal, Clarence Seedorf, illetve az újdonsült Tottenham-edző, Ange Postecoglou segítőjeként is (a holland, illetve a kameruni válogatottnál, valamint az ausztrál Brisbane Roarnál), továbbá megfordult a Barcelona, az Ajax és a Twente utánpótlásában is.


 

 

Legfrissebb hírek

119 éves történelem: a Fenerbahce múzeumában jártunk – képgaléria

Minden más foci
2026.08.27. 09:47

Különleges tetoválások a törökök ászán – a legjobb képek a török–magyar meccsről a röplabda Eb-n

Röplabda
2026.08.24. 22:45

A törökökkel pariban voltunk, a kubaival nem bírtunk a röplabda Eb-n

Röplabda
2026.08.24. 19:53

Újabb sztárjátékos Isztambulban: Romelu Lukaku érkezését bejelentette a Fenerbahce

Minden más foci
2026.08.12. 19:01

Országos razzia – labdarúgó-vezetőket vettek őrizetbe Törökországban

Minden más foci
2026.07.17. 13:41

Íme, a tizenhat kieső ország hivatalos vb-helyezése

Foci vb 2026
2026.06.28. 17:34

Montella: Nem kell 24 évet várni az újabb török vb-részvételre

Foci vb 2026
2026.06.26. 07:45

Törökország továbbra is hibátlan a házigazdák ellen – statisztikák

Foci vb 2026
2026.06.26. 06:51