Díjátadó: 2024-től összeáll az UEFA és az Aranylabda – hivatalos

Vágólapra másolva!
2023.11.03. 10:46
null
Együttműködés az UEFA és az Aranylabda között (Fotó: UEFA)
Az UEFA bejelentette, megállapodott egy együttműködésről a France Footballal, melynek értelmében 2024-től közösen rendezik meg az Aranylabda-gálát. 



Együttműködést kezdeményez az UFEA, a France Football és a L'Équipe (utóbbi kettő tulajdonosa a Group Amaury): 2024-től közösen rendezik meg az Aranylabda-gálát. Ezt az UEFA (Európai Labdarúgó-szövetség) jelentette be péntek délelőtti hivatalos közleményében.

Az 1956 óta évente átadott Aranylabda a futballvilág legrangosabb egyéni elismerése, a „Ballon d'Or” márka pedig továbbra is a Group Amaury kezében marad, ám a gálát már az UEFA-val közösen rendezik meg a következő évben. Céljuk, hogy még rangosabbá, színvonalasabbá tegyék a rendezvényt.

Az egyetlen fontos változás a legutóbbi, tehát október végi gálához képest, hogy akárcsak az UEFA eddigi díjátadóin, ezúttal is jutalmazzák majd a legjobb férfi és női edzőket. A többi elismerés is marad, mint a Kopa-trófea, a Jasin-trófea vagy épp a Gerd Müller-trófea.

„Közel hetven éve már, hogy az Aranylabda a legrangosabb elismerés a futballvilágban. A díj odaítélésében pedig az UEFA is szerepet játszik, hiszen klub- és válogatott rendezvényei, mint például a Bajnokok Ligája és az Európa-bajnokság kritikus szerepet játszanak abban, hogy a játékosok nagyobb kitüntetésre pályázzanak” – mondta Alekszander Ceferin, UEFA-elnök.

Az Aranylabda korábban a FIFA-val is együttműködött, 2010 és 2015 között, ám azóta külön gálákat rendezett, ahogyan a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség is, a „The Bestet”. Az a mostani közleményből nem derült ki, hogy az UEFA eddigi saját gálájának mi lesz a sorsa.


 

Legfrissebb hírek

Kulcsár Katalin újabb mérkőzést vezet a női Eb-n

Minden más foci
2025.07.05. 10:17

Az UEFA súlyos pénzbüntetéssel sújtotta a Chelsea-t, a Barcelonát és az Olympique Lyont

Minden más foci
2025.07.04. 20:06

Világi Oszkár: Még van esélyünk megőrizni a pozíciónkat

Európa-konferencialiga
2025.07.03. 09:04

Csányi Sándor: Az 5/1-es szabály a klubok és a magyar futball érdekét szolgálja

Labdarúgó NB I
2025.07.02. 07:15

Az ETO indulhat a Konferencialigában, a DAC nem – hivatalos

Európa-konferencialiga
2025.06.30. 11:40

Keleti királyok: Masopust, Jasin, Albert, Blohin, Belanov

Népsport
2025.06.29. 10:32

Luís Figo szerint Vitinha az Aranylabda egyik esélyese

Minden más foci
2025.06.26. 11:11

A napokban várható döntés a DAC Konferencialiga-indulásáról

Minden más foci
2025.06.22. 14:30
Ezek is érdekelhetik