DAC: A Slovan játszadozik a sorsával – sajtóvisszhang

DUDUCZ TIBORDUDUCZ TIBOR
Vágólapra másolva!
2021.05.10. 09:36
null
Holman Dávid (Slovan, balra) és Schäfer András párharca a vasárnapi mérkőzésen (Fotó: Lelkes Ernő)
Mint beszámoltunk róla, a DAC vasárnap 1–0-ra győzött a Slovan vendégeként, ezzel elodázta a bajnokavatást a szlovák labdarúgó-élvonalban – és edzőváltásba kergette az éllovast. Íme, a dunaszerdahelyiek győzelmének szlovákiai sajtóvisszhangja!

 

Sportolunk.sk
„Él a bajnoki remény, győzött a Slovan otthonában a DAC! Fantasztikus győzelmet aratott a Dunaszerdahely az ősi rivális Slovan otthonában, ezzel négy pontra csökkent a két csapat közti különbség. A DAC 2015 márciusa után tudott ismét győzni a Slovan otthonában.”

Felvideksport.hu
„A DAC eddig kétszer tudott csak győzni a Slovan otthonában, 1996. augusztus 3-án és 2015. március 15-én. Az utóbbi és a mostani siker között 2247 nap, több mint hat év telt el.”

Pluska.sk
„Az égszínkékek nem használták ki a lehetőséget, hogy már most megszerezzék a rekordot jelentő 11. bajnoki címüket. A DAC ellen elég lett volna nekik a döntetlen is, de 1–0-ra kikaptak.”

Novy Cas
„A Slovan kénytelen volt elhalasztani a bajnoki ünneplést, a Dunaszerdahely volt a sikeres a döntő fontosságú meccsen. Az egyetlen gól a 77. percben esett a horvát Marko Divkovic pontos lövése után. Ezen kívül még kétszer rezzent a háló, de ezeket a találatokat a VAR-rendszer érvénytelenítette.”

Pravda
„Játszadozik a sorsával a Slovan. A VAR-rendszer elvett egy gólt a pozsonyi csapattól. A Slovan már sokadszor nem használta ki a meccslabdát. A következő lehetősége a jövő héten lesz.”

Új Szó
„Otthonában verte meg a DAC a Slovant, elmaradt a bajnokavatás, miután a sárga-kékeknek Divkovic góljával sikerült felülkerekedniük a Slovanon. A DAC-nak még megvan a matematikai esélye arra, hogy bajnok legyen.”

Sportnet.sk
„A találkozó után a bajnoki cím legnagyobb várományosai összetörten ültek a pályán. A Slovan játszadozik a bajnoki címmel, pedig a DAC ellen elég lett volna neki a döntetlen. A dunaszerdahelyiek mindent eldöntő gólját Marko Divkovic szerezte. Hullámvölgyben van a Slovan, legutóbbi öt meccséből hármat elvesztett, s csak egyet nyert meg. Az utóbbi két mérkőzésén gólt sem szerzett.”

Sport
„A Slovan még mindig nem szerezte meg a bajnoki címet, a Nagyszombat után a DAC is elhalasztotta a pozsonyiak ünneplését. A Slovan-szurkolókat sokkhatás érte a Dunaszerdahely elleni találkozón. Az égszínkékeknek újabb lehetőségük volt biztossá tenni a bajnoki címet, de múlt héten a Nagyszombat és vasárnap a DAC sem engedte meg ezt nekik. A Dunaszerdahely két VAR-ítélet után fellélegzett, a 77. percben Divkovic döntött.”

EMLÉKEZTETŐ

SZLOVÁK FORTUNA LIGA
RÁJÁTSZÁS, 30. FORDULÓ
Slovan–DAC 0–1 (0–0)
Pozsony,
Tehelné Pole, zárt kapuk mögött. V: Ocenas
Slovan: Sulla – Medvedev, Abena, Bajric, De Marco – De Kamps, Rabiu (Weiss, 80.) – Csavrics, Holman, Ratao (Henty, 88.) – Strelec. Vezetőedző: Darko Milanic
DAC:
Jedlicka – Blackman, Kruzliak, Beszkorovajni, E. Davis – Divkovic, Schäfer, Balic (S. Njie, 72.), Andzouana (N. Sommer, 39.) – E. Ramírez ( J. Müller, 89.), Taiwo (Nicolaescu, 72.). Vezetőedző: Németh Antal
Gólszerző: Divkovic (77.)
MESTERMÉRLEG
Németh Antal:
– Mondtam a srácoknak, három dolog kell, hogy győzzünk a Slovan otthonában. Harcosság, egyéni képesség és szerencse. Ezúttal így volt Pozsonyban. Jöttek a helyzeteink is, egyszer sikerült eredményesnek lenni. Nagyon keményen dolgoztunk az egész találkozó alatt és szembementünk a szerencsével. Nagyon boldogok vagyunk, hogy sikerült begyűjtenünk a három pontot. Megérdemeltük ezt a sikert. Nemcsak a most látottak alapján, hanem az egész idényben nyújtott teljesítmény miatt is.

Az élcsoport: 1. Slovan 65 pont (30 mérk.), 2. DAC 61 (30), 3. Spartak Trnava 54 (30)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik