Aranylabda-álomcsapat: három magyar a jelöltek között

K. Zs.K. Zs.
Vágólapra másolva!
2020.10.13. 14:32
null
Puskás Ferenc (Fotók: Szabó Miklós – a képek a Puskás Aréna VIP-páholya előtti folyosón készültek)
Bozsik József, Puskás Ferenc és Kubala László is jelölt a francia labdarúgószaklap, a France Football októberben zajló voksolásán, amelynek célja: összeállítani a sportág ötvenes évek közepe óta íródó történetének Aranylabda-álomcsapatát.

 

Mint ismert, a koronavírus-járványra, az idei teljesítmények nehéz összemérhetőségére hivatkozva ebben az évben a France Football nem osztja ki a világ legjobb labdarúgóját megillető Aranylabdát.

Cserébe viszont tető alá hozta ezt a szavazást, amely – mint az álomcsapat hivatalos neve (Ballon d'Or Dream Team) is mutatja – az Aranylabda-korszak, vagyis az ötvenes évek közepétől napjainkig tartó időszak legjobb labdarúgóinak válogatottját hirdeti ki 3–4–3-as hadrendben.

Bozsik József
Bozsik József

A jelöltlistákat a France Football szerkesztősége állította össze, a voksolás posztonként zajlik: a kapusok, illetve a védők (külön listán a jobbhátvédek, a középhátvédek és a balhátvédek) versenyét már korábban elindították, ezen a héten a védekező és a támadó középpályások névsorát tették közzé.

A védekező középpályások 20-as listáján a Honvéd és az Aranycsapat világklasszisa, Bozsik József, míg a támadó középpályások – vérbeli gólvágókban is bővelkedő, például Alfredo Di Stéfanót és Pelét is felvonultató – jelöltnévsorában a Honvédban, a Real Madridban, valamint a magyar válogatottban is korszakos teljesítményt nyújtó Puskás Ferenc és a Barcelona legendájaként tisztelt Kubala László képviseli a magyar színeket. Mindkét listáról ketten kerülnek majd be az álomcsapatba.

A védekező középpályásokra itt lehet szavazni!

A támadó középpályásokra itt lehet szavazni!

A támadók – külön listán a jobbszélsők, a középcsatárok és a balszélsők – versenye a jövő héten indul, a jelöltek egyelőre nem ismertek, így nem tudjuk, lesz-e magyar érdekeltség. Mivel az Aranylabdát 1967-ben Albert Flóriánnak ítélték oda, egy szinte bizonyosan lesz – de hatszor jelölt volt Bene Ferenc is, és többször szerepelt az éves szavazólapon Tichy Lajos (3), Dunai II Antal (2), Farkas János (2), Göröcs János (2), Kocsis Sándor (2), Sándor Károly (2), valamint Törőcsik András (2) neve is.

Az álomcsapat a France Football egész világot átfogó, 170 tagú zsűrijének voksai alapján áll majd össze (Magyarországról Vincze András, a Nemzeti Sport labdarúgórovatának vezetője szavaz), de a közönségszavazatok is befolyásolják a végeredményt. Csapathirdetés decemberben.

Puskás 1956 és 1965 között ötször kapott voksot az Aranylabda-szavazáson (1960-ban második lett – a magyar szavazó nem rá adta a voksát –, előtte-utána volt 4., 5., 7. és 13.), Bozsik 1956-ban a hatodik, egy évvel később a kilencedik helyen végzett, míg Kubala nevét az 1957-es rangsor ötödik helyén találjuk.

Kubala László középen – balra Kocsis Sándor, jobbra Czibor Zoltán
Kubala László középen – balra Kocsis Sándor, jobbra Czibor Zoltán

 

ARANYLABDA-ÁLOMCSAPAT
AZ EDDIG ISMERT JELÖLTEK
KAPUSOK: Gordan Banks
(angol), Gianluigi Buffon (olasz), Iker Casillas (spanyol), Lev Jasin (szovjet), Sepp Maier (német/NSZK-beli), Manuel Neuer (német), Thomas N'Kono (kameruni), Peter Schmeichel (dán), Edwin van der Sar (holland), Dino Zoff (olasz) – szavazás itt!
JOBBHÁTVÉDEK: Giuseppe Bergomi (olasz), Cafu(brazil), Carlos Alberto (brazil), Djalma Santos (brazil), Claudio Gentile (olasz), Manfred Kaltz (német/NSZK-beli), Philipp Lahm (német), Wim Suurbier (holland), Lilian Thuram (francia), Berti Vogts (német/NSZK-beli) – szavazás itt!
KÖZÉPHÁTVÉDEK: Franco Baresi (olasz), Franz Beckenbauer (német/NSZK-beli), Fabio Cannavaro (olasz), Marcel Desailly (francia), Ronald Koeman (holland), Bobby Moore (angol), Daniel Passarella (argentin), Mathias Sammer (német/NDK-beli), Gaetano Scirea (olasz), Sergio Ramos (spanyol) – szavazás itt!
BALHÁTVÉDEK: Andreas Brehme (német/NSZK-beli), Paul Breitner (német/NSZK-beli), Antonio Cabrini (olasz), Giacinto Facchetti (olasz), Júnior (brazil), Ruud Krol (holland), Paolo Maldini (olasz), Marcelo (brazil), Nilton Santos (brazil), Roberto Carlos (brazil) – szavazás itt!
VÉDEKEZŐ KÖZÉPPÁLYÁSOK: BOZSIK JÓZSEF, Sergio Busquets (spanyol), Didi (brazil), Falcao (brazil), Steven Gerrard (angol), Gérson (brazil), Pep Guardiola (spanyol), Josef Masopust (csehszlovák), Lothar Matthäus (német/NSZK-beli), Johan Neeskens (holland), Andrea Pirlo (olasz), Fernando Redondo (argentin), Frank Rijkaard (holland), Bernd Schuster (német/NSZK-beli), Clarence Seedorf (holland), Luis Suárez (spanyol), Marco Tardelli (olasz), Jean Tigana (francia), Xabi Alonso (spanyol), Xavi (spanyol) – szavazás itt!
TÁMADÓ KÖZÉPPÁLYÁSOK: Roberto Baggio (olasz), Bobby Charlton (angol), Alfredo Di Stéfano (argentin), Enzo Francescoli (uruguayi), Ruud Gullit (holland), Gheorghe Hagi (román), Andrés Iniesta (spanyol), Raymond Kopa (francia), KUBALA LÁSZLÓ, Diego Maradona (argentin), Alessandro Mazzola (olasz), Pelé (brazil), Michel Platini (francia), PUSKÁS FERENC, Gianni Rivera (olasz), Juan Alberto Schiaffino (uruguayi), Sócrates (brazil), Francesco Totti (olasz), Zico (brazil), Zinédine Zidane (francia) – szavazás itt!

Az Aranylabda (Fotó: AFP)
Az Aranylabda (Fotó: AFP)

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik