Új szerződés és bajnoki autó: Norris hosszú távon kötelezte el magát a McLarennel – hivatalos

Horváth LiliánaHorváth Liliána
2026.08.29. 11:48
Norris szerződésében többéves hosszabbítási opciók is helyet kaptak (Fotó: AFP)
A Formula–1-es McLaren szombat délelőtt hivatalos közleményben tudatta, hogy Lando Norris szerződéshosszabbítást írt alá, aminek értelmében legalább 2030 végéig versenyez a wokingi csapattal.

Lando Norris és a McLaren közös története már jó ideje íródik, hiszen a versenyző 2017 óta tartozik a wokingi csapat kötelékébe, és 2019 óta versenyez a színeiben a Formula–1-ben. A páros az előző szezon végén felért a csúcsra is: Norris az első világbajnoki címét szerezte meg, míg a McLaren megvédte a konstruktőri címet. A brit szerződése eredetileg 2027 végén járt volna le, a felek ezt egészítették ki legalább további három évvel, ráadásul az új, 2030 végéig szóló kontraktus többéves hosszabbítási opciókat is magába foglal.

A hosszabbítás tényét maga Norris jelentette be a McLaren csapattagok családtagjai és barátai számára rendezett nyílt napon a wokingi gyárban. A pilóta egy különleges ajándékot is kapott: az McL39-es egyik példányát, amelyet a tavalyi, bajnoki címet hozó idényben vezetett. A kontraktus ráadásul a hírek szerint 120 millió fontról szól, ami évi 30 millió fontot jelent. Ennél jobban – a becslések szerint – csak a hétszeres világbajnok Lewis Hamilton, valamint a hosszabbítását a Holland Nagydíj előtt bejelentő négyszeres vb-első, Max Verstappen keres. 

Az előző két futamhétvégén pole pozíciót és győzelmet ünneplő brit kíváncsian várja, mit tartogat számára az év fennmaradó része, illetve a következő szezonok. A brit világos célokat fogalmazott meg. 

„A McLaren az otthonom, és nagyon örülök, hogy új szerződést írhattam alá, amelynek értelmében legalább 2030-ig a csapatnál maradok. Amikor kilenc évvel ezelőtt elkezdtem ezt az utazást, egyértelmű célokat tűztem ki magam elé: szerettem volna visszajuttatni a McLarent az élmezőnybe, és világbajnoki címeket nyerni. Ezt elértük, de még többet akarunk, továbbra is nyerni szeretnénk, és tudjuk, hogy csapatként képesek vagyunk rá. Alig várom, hogy Monzában újra autóba üljek, és nagyon izgatott vagyok amiatt, mit tartogat számunkra a jövő, mind a szezon hátralévő részében, mind az elkövetkező években” – mondta az egyéni vb-összetettben tizenkét nagydíjat követően 83 pont hátránnyal a negyedik helyet elfoglaló Norris, aki szívesen fejezné be a pályafutását Wokingban. 

Norris hosszabbításával biztossá vált, hogy a McLaren a következő két szezonban változatlan pilótafelállással versenyez, hiszen Oscar Piastri tavaly 2028 végéig kötelezte el magát a wokingiakkal. Az istállót irányító Andrea Stella rendkívül elégedett a brit, ausztrál duóval. „Kivételes versenyző, aki kiemelkedő természetes gyorsaságot ötvöz érettséggel, kiegyensúlyozottsággal és a McLaren iránti erős elkötelezettséggel, de mindenekelőtt különleges ember, akit a csapat minden tagja nagyra becsül.”

„Mióta a McLaren juniorprogramjának tagjaként csatlakozott hozzánk, velünk együtt fejlődött, és meghatározó szerepet játszott abban, hogy a csapat visszatért a Formula–1 élmezőnyébe. Ez a hosszabbítás fontos stabilitást biztosít számunkra, és megerősíti a közös jövőbe vetett hitünket. Landóval és Oscarral nemcsak az egyik legerősebb párosra számíthatunk, hanem a Formula–1 egyik legösszetartóbb és legjobban együttműködő csapatára is.”

36. HOLLAND NAGYDÍJ
AUGUSZTUS 21., PÉNTEK
1. szabadedzés1. Antonelli 1:12.949
Sprintidőmérő1. Russell 1:11.567
AUGUSZTUS 22., SZOMBAT
Sprintfutam1. Russell, 2. Leclerc, 3. Norris
Időmérő1. Norris 1:11.163
AUGUSZTUS 23., VASÁRNAP
A verseny1. Norris, 2. Antonelli, 3. Russell
KÖVETKEZŐ VERSENYEK
Olasz Nagydíj, Monzaszeptember 6., 15.00
Spanyol Nagydíj, Madridszeptember 13., 15.00
Azeri Nagydíj, Bakiszeptember 26., 13.00

 

 

Legfrissebb hírek

A Formula–1 visszatér Afrikába – hivatalos

F1
2026.10.13. 11:45

„Verstappen csúcsformában!” – a Szingapúri Nagydíj nemzetközi sajtóvisszhangja

F1
2026.10.12. 11:14

Lehetséges? Kiszámoltuk, így lehet világbajnok Max Verstappen 2026-ban

F1
2026.10.12. 10:50

Antonellit meglepte, hogy már Austinban bajnok lehet; Hamilton rosszul lett a szingapúri verseny után

F1
2026.10.11. 17:54

Verstappen megállíthatatlan volt – első győzelmét aratta Szingapúrban!

F1
2026.10.11. 16:00

A Ferrari bízik benne, hogy csapatként megállíthatja Verstappent Szingapúrban

F1
2026.10.10. 18:47

Verstappen 50. alkalommal pole-ban: egyelőre megállíthatatlan Szingapúrban

F1
2026.10.10. 16:30

Russell az élről dobta el a Mercedest; Verstappen nyert az esős szingapúri sprintversenyen

F1
2026.10.10. 12:30