Idei első bajnokiját játszotta a Sepsi, amely győzött Bukarestben

BOROS MIKLÓSBOROS MIKLÓS
2026.02.21. 13:48
null
A hideg ellenére is elkísérték kedvenceiket a szentgyörgyi szurkolók (Fotó: Sepsi OSK)
A ráadáspercekben csikarta ki a győzelmet az év első román bajnoki mérkőzésén a Sepsi OSK, így a székelyföldi csapat már a következő fordulóban biztossá teheti helyét a román másodosztály felsőházi rájátszásában.

A Bukarestben és környékén napok óta hulló hó teljesen beborította a román szövetség bufteai edzőközpontjának műfüves, girbegurbán vonalazott pályáját, amelyen a CS Dinamo is rendezi a hazai mérkőzéseit, ám a csapatok hiába kérték többször is a mérkőzés elhalasztását, majd félbeszakítását, Constantin Olaru játékvezető játékra alkalmasnak minősítette. A karácsonyi mesékbe vagy a téli olimpiára illő körülmények ellenére a találkozót végigéneklő, 60 fős szentgyörgyi tábor többször is rázendített a Tavaszi szél vizet áraszt kezdetű dalra, miközben kedvenceik jobban megküzdöttek az elemekkel, mint a román belügyminisztérium csapatával.

A tudáskülönbséget kiegyenlítő pályaállapotok ellenére a Sepsi volt a kezdeményezőbb és kapura veszélyesebb, és az első félidő hajrájában, egy hosszú támadás végén a vezetést is megszerezte Ignacio Heras nem túl erős, de pontosan a jobb sarokba tartó lapos lövésével. Rögtön a szünet után viszont Jean Claude Mbanga kihasználta Denis Harut elcsúszását, és egyedül kapura törve kiegyenlített. A szentgyörgyiek innen kezdve végig mentek előre a győztes gólért, amelyet a 92. percben szereztek meg: egy lefejelt labdával a csereként beálló Moses Mawa fordult be két védő között és az ötösről a kapuba vágta a labdát.

Ennek köszönhetően a szentgyörgyiek már a jövő héten, egy Resicabánya elleni hazai döntetlennel biztossá tehetik helyüket a Liga 2 felsőházában.

ROMÁN LIGA 2
18. FORDULÓ
CS Dinamo–Sepsi OSK 1–2 (Mbanga 48., ill. Heras 39., Mawa 90+2.)
Sepsi: Sigér Dávid sérülés miatt nem utazott el a mérkőzésre
Poli Iasi–CSM Olimpia Szatmárnémeti 2–0
CSM Olimpia: Vida Kristopher kezdőként 79 percet játszott

Vasárnap játsszák
11.00: FC Bihor Nagyvárad–ASA Marosvásárhely
Marosvásárhely: Demeter Zsombor, Major Sámuel
Az állás: 1. Corvinul 43, 2. Sepsi OSK 39, 3. Voluntari 36, 4. Nagyvárad 35, 5. Marosvásárhely 33, …20. Szatmárnémeti 10.

 

Legfrissebb hírek

Labdarúgás: legyőzte a svájciakat az U16-os válogatott

Utánpótlássport
2026.05.21. 17:42

Labdarúgás: döntetlent játszott Ausztriával az U17-es válogatott

Utánpótlássport
2026.05.20. 16:29

Van 150 millió forintja? Megveheti a 2023-as kazah bajnokcsapatot

Minden más foci
2026.05.20. 12:44

Labdarúgás: az ajánlás hatása – jóval több fiatalperc az NB I-ben

Utánpótlássport
2026.05.20. 12:07

Hazai döntetlennel visszajutott a román élvonalba a Sepsi OSK!

Minden más foci
2026.05.16. 11:59

Labdarúgás: kikapott az U18-as válogatott Törökországban

Utánpótlássport
2026.05.13. 17:36

Kikapott a Voluntari-tól, az utolsó fordulóban dől el, visszajut-e az élvonalba a Sepsi

Minden más foci
2026.05.12. 21:00

Gundel-Takács tizenegyest védett, de Raemaekers a Fradi javára döntötte el a kupadöntőt

Labdarúgó NB I
2026.05.09. 20:42
Ezek is érdekelhetik