Gyermekfutball: ötödször rendezték meg a Kocsis-kupát

V. H. L.V. H. L.
Vágólapra másolva!
2025.06.15. 20:12
null
A Palóc Farkasok nyerték az V. Kocsis-kupát (Fotó: Tumbász Hédi)
Ötödször emlékeztek tornasorozattal a Barca legendás magyar csatárára, Kocsis Sándorra, amelynek országos döntőjét idén június 14-én, szombaton a Kánai úti sportcentrumban tartották – a tornán a névadó fia és Zakariás József lánya, valamint Dunai Antal is tiszteletét tette.

A Kocsis-kupán, amelynek ötletgazdája dr. Kovács Barnabás volt barcelonai főkonzul volt, tizenöt fiú-, valamint öt leánycsapat vett részt, előbbieknél a kupa elhódítása egyben kvalifikációt is jelentett az V. Barca Academy Hungary Cup elnevezésű nemzetközi tornára.

A torna selejtezőit 2025-ben tizenöt helyszínen tartották meg, amelyeken több, mint 100 csapat vett részt, ezáltal közel 1500 gyermek versenyzett a döntőbe jutásért, amelyben tizenhatodik csapatként a Nagyváradi Juventus szerepelt.

A finálén jelen volt a névadó fia, ifj. Kocsis Sándor és Zakariás József lánya, Zakariás Ágnes, valamint az olimpiai bajnok, ezüstcipős Dunai Antal is tiszteletét tette a helyszínen.

A torna végső győztese a lányoknál a Magyar Máltai Szeretetszolgálat, míg a fiúknál a balassagyarmati Palóc Farkasok csapata lett. A tornán az egyéni és csapatelismerések mellett fair play-díjat is kiosztottak, amelyet Deregán Gábor a Nemzetközi Fair Play Bizottság ügyvezető igazgatója adhatott át a Sárospataki TC csapatának.

 

Legfrissebb hírek

Kocsis-kupa: huszonkét csapat a szombati döntőben

Magyar válogatott
2025.06.14. 09:45

Nemzet Sportolója: Ön kit választana? – szavazzon

Egyéb egyéni
2024.06.11. 10:38

Fair play: „A kormány javasolni fogja az ENSZ-nek, hogy május 19. legyen a fair play világnapja”

Egyéb egyéni
2023.10.21. 22:53

Dunai Antal Marbellában találkozott Fazekas Lászlóval

Magyar válogatott
2023.04.29. 09:03

Fair play díj: kitüntették Dunai Antalt

Egyéb csapat
2023.04.25. 18:01

Labdarúgás: miniszterelnöki üzenet Dunai Antalnak

Labdarúgó NB I
2023.03.23. 16:13

80-year-old Antal Dunai achieved everything by playing

English
2023.03.22. 14:15

Születésnap: a ma nyolcvanéves Dunai Antal játszva ért el mindent

Magyar válogatott
2023.03.21. 08:13
Ezek is érdekelhetik