Juhász Roland és Feczesin Róbert is visszatér a pályára!

H. Á.H. Á.
Vágólapra másolva!
2024.02.07. 16:59
Feczesin (balra) és Juhász a válogatott mellett a Fehérvárnál is csapattársak voltak (Fotó: Nemzeti Sport)
A pestifoci.hu információja szerint a BLSZ I-ben szereplő Unione FC színeiben tér vissza a pályára Juhász Roland és Feczesin Róbert, a két korábbi sokszoros válogatott labdarúgó. Az igazolásuk hivatalosnak tekinthető, ugyanis az MLSZ adatbankjába is már bevezették.

 

A pestifoci.hu írása szerint a 95-szörös válogatott Juhász és a nemzeti tizenegyben 12 alkalommal szereplő Feczesin mellett az Unione FC további korábbi válogatott játékosokkal erősíthet: úgy tudják, hogy hamarosan két szintén volt válogatott labdarúgó, Nikolics Nemanja és Huszti Szabolcs is csatlakozhat a klubhoz.

A Budapest I. osztályú klubban egyébként nem a fenti játékosok lesznek az egyedüli korábbi válogatottak, itt szerepel ugyanis a 10-szeres válogatott Czivtkovics Péter, a korábbi többszörös utánpótlás-válogatott Melczer Vilmos. Rajtuk kívül is akad még élvonalbeli múlttal rendelkező labdarúgója a csapatnak, például a korábban az MTK-ban, a Fehérvárnál, a DVSC-nél vagy éppen a Vasasnál is megforduló Kulcsár Tamás, aki a hajdúságiakkal kétszer is bajnok lett, vagy a Ferencvárossal bajnoki címet, a Honvéddal Magyar Kupa-győzelmet elkönyvelő Szabó Tibor.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik