Szaúd-Arábia: Jövőre újra megpróbálom – CR, miután 2023 legjobb góllövője lett

D. Á.D. Á.
Vágólapra másolva!
2023.12.31. 11:29
null
Cristiano Ronaldo nem szeretne lassítani 2024-ben sem (Fotó: Getty Images)
Cristiano Ronaldo szombaton az Al-Tavon ellen is betalált, csapata, az Al-Naszr 4–1-re megnyerte az összecsapást. A portugál sztárcsatár 2023-as naptári évben 54 gólt szerzett, ezzel ő lett a legjobb góllövő idén. A fantasztikus rekord után a veterán klasszis mikrofon elé állt, s értékelte az idei teljesítményét. 


„Nagyon boldog vagyok, jó évem volt. Sok gólt szereztem, az Al-Naszrt és a portugál válogatottat is segítettem. Büszke és boldog vagyok, jól érzem magam. Jövőre is folytatom, és megpróbálom ugyanazt elérni, amit idén”
– nyilatkozta Cristiano Ronaldo, miután 2023 legjobb góllövője lett.

„Senki nem hitt nekem, amikor idejöttem, és azt mondtam, hogy a top öt ligák között lesz a szaúdi bajnokság. A legfontosabb, hogy a liga fejlődik. A topjátékosok szívesen játszanának itt, mert tudják, mennyire magas színvonalú versengés zajlik a mezőnyben. Bármelyik klasszist szívesen látjuk itt” – folytatta Ronaldo.

A 38 éves sztár az interjú végén még megköszönte a csapattársai és a szurkolók támogatását, s kiemelte, nélkülük nem szerzett volna ennyi gólt idén.


Legfrissebb hírek

A pénz beszélt: az Al-Naszr bemutatta Joao Félixet

Minden más foci
2025.07.29. 15:34

„Nem futballista, hanem pénznyomtató” – a FIFA-licences ügynöknő Joao Félixről

Angol labdarúgás
2025.07.28. 18:26

Távozhat az FC Barcelona alelnöke: Szaúd-Arábiába tart Ronaldóékhoz

Spanyol labdarúgás
2025.07.28. 11:08

Portugál sztárt kaphat maga mellé Cristiano Ronaldo – sajtóhír

Minden más foci
2025.07.27. 10:25

Az Atalanta 70 millió euróért adta el Szaúd-Arábiába az olasz válogatott támadót – hivatalos

Minden más foci
2025.07.21. 21:48

A szurkolók megszavazták, Cristiano Ronaldo az idény legjobbja

Minden más foci
2025.07.16. 15:05

Az Al-Naszr új edzője: Ronaldo nélkül nem lennék itt…

Minden más foci
2025.07.15. 09:41

A PSG korábbi edzője lett a nagy terveket szövögető szaúdi újonccsapat szakvezetője – hivatalos

Minden más foci
2025.07.05. 16:10
Ezek is érdekelhetik