Superliga: Marco Rossi korábbi segítője lett Janeiro utódja az FCU-nál

Vágólapra másolva!
2023.10.18. 19:04
null
Giovanni Costantino új csapata tulajdonosával, Adrian Mititeluval (Fotó: Facebook/Fotbal Club Universitatea 1948)
A román élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Superliga) szereplő FCU Craiova vezetőedzője lett Giovanni Costantino, Marco Rossi egykori segítője – ezt maga a klub jelentette be hivatalos Facebook-oldalán kedden.

Öt hónapon belül másodjára nevez ki egy NB I-es múlttal rendelkező szakembert az FCU Craiova élére a klub szeszélyes tulajdonosa, Adrian Mititelu. Mint ismert, júniusban a DVSC és a Kisvárda korábbi mestere, Joao Janeiro ült le a dél-romániai együttes kispadjára, de mindössze 18 nap után távozott onnan – a román sajtó szerint a csapat gyúrójával kialakult konfliktus miatt, az elmúlt időszakban a vezetőedzői feladatokat Paul Raducan látta el.

Giovanni Costantino a Budapest Honvéd és a DAC után, 2018 és 2021 között a magyar labdarúgó-válogatottnál is segítette Marco Rossi munkáját, a 2021-es Európa-bajnokságot követően viszont távozott a nemzeti csapat stábjából, és az MTK vezetőedzője lett. A Hungária körúton kilenc mérkőzés jutott neki, ezután az olasz negyedosztályú Casarano, a finn utánpótlásban érdekelt FC Futura, a finn női élvonalban szereplő Aland United, illetve legutóbb a ciprusi második vonalban vitézkedő Ajia Napa mestere is volt. Costantino kontraktusa a jelenlegi idény végéig érvényes.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik