Női vb: Egy beteljesült álom volt a torna – Vad Anita

Vágólapra másolva!
2023.09.07. 20:38
null
Vad Anita reméli, hogy a jövőben is részt vehet hasonló eseményeken (Fotó: MLSZ)
Vad Anitának „egy beteljesült álom” volt az, hogy három mérkőzésen is közreműködött a női labdarúgó-világbajnokságon.

A magyar asszisztens az M4 Sportnak csütörtökön úgy nyilatkozott: karrierje eddigi csúcspontja volt, hogy részese lehetett a vb-nek, ott pályára léphetett és képviselhette Magyarországot, valamint a magyar játékvezetést.

„Remélem, ez egy lépés a jövő hasonló eseményei felé, mert azokon is szeretnék ott lenni” – fogalmazott a játékvezető, aki a csoportkörben a Kolumbia–Dél-Korea és a Portugália–Egyesült Államok találkozókon kapott szerepet, majd az Ausztrália–Dánia nyolcaddöntőn is közreműködött.

Mint elmondta, összesen hét hetet töltött Ausztráliában, ugyanis a vb kezdete előtt két héttel már ott kellett lenniük, s amellett, hogy egy felkészülési tornán gyakoroltak, edzéseken és elméleti továbbképzéseken vettek részt.

Kiemelte, hatalmas megtiszteltetés volt számára, hogy az egyenes kieséses szakaszban is kaptak mérkőzést, itthon pedig pozitív volt a visszhangja a világbajnoki teljesítményének.

„A célom, hogy itthon és külföldön is minél magasabb szinten tudjak működni, ezért dolgozom, ezért teszek meg mindent. Két év múlva Európa-bajnokság, négy év múlva újra világbajnokság lesz, szeretnék versenyben maradni ezekért is” – tekintett előre az asszisztens.

A 32 éves Vad Anita kijelentette: ha a jövőben lenne lehetősége a magyar férfi élvonalban mérkőzésen közreműködni, azt örömmel elvállalná.

„A nemzetközi trend azt mutatja, erre egyre több országban van lehetőségük a női játékvezetőknek. Ehhez bizonyítani kell, mindent megtenni, keményen edzeni, a meccseken pedig jól teljesíteni” – zárta a játékvezető.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik