UEFA: A huliganizmus a labdarúgás rákja – Ceferin

2023.08.16. 15:17
null
Aleksander Ceferin (Fotó: Árvai Károly)
Aleksander Ceferin, az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) elnöke sürgeti, hogy a kontinens országai segítsenek felszámolni a futballhuliganizmust, melyet a sportág rákjának nevezett.

Kiriakosz Micotakisz görög miniszterelnökkel folytatott athéni megbeszélése után a szlovén sportvezető úgy fogalmazott, a probléma Európa-szerte érzékelhető, ezért összefogásra van szükség, hogy elkerüljék a múlt hetihez hasonló tragikus esetet, amikor az AEK Athén–Dinamo Zagreb Bajnokok Ligája-selejtezős párharc első mérkőzését megelőző éjszaka a szurkolói összecsapásokban egy görög drukkert halálra késeltek.

„Ez a futball rákja, ők nem szurkolók. Olyan helyzetbe jutottunk, amikor azt kell mondanunk, hogy elég volt. Meg kell állítanunk ezt. Az erőszak és a huliganizmus nem csak görög probléma” – jelentette ki Ceferin, aki szerint az európai országoknak, intézményeknek és a médiának együtt kell működniük a jelenség megszüntetéséhez.

Micotakisz arról számolt be, hogy Görögország a szabályok további szigorítását vizsgálja a sportesemények során tapasztalható erőszak megszüntetése érdekében.

A múlt heti, tragikus eseményekből fakadó előzetes letartóztatások politikai feszültséghez vezettek Görögország és Horvátország között, de Jorgosz Gerapetritisz görög külügyminiszter arról biztosította horvát kollégáját, hogy a több mint száz fogvatartott jogait maradéktalanul tiszteletben tartják.

Az AEK Athén–Dinamo Zagreb párharc múlt heti első meccsét a 29 éves Mihalisz Kacurisz halála miatt elhalasztották, így az első mérkőzést kedden a horvát fővárosban rendezték, az athéni visszavágó pedig szombaton lesz, melyet az AEK 2–1-es előnyből vár.

Legfrissebb hírek

Kevesebb, gyorsabb és egységesebb videobírót ígér az UEFA

Minden más foci
23 órája

Az európai, az ázsiai és az észak-amerikai szövetség nyílt levélben bírálta a FIFA-elnököt

Minden más foci
2026.08.10. 11:44

Folytatódik a cirkusz: a FIFA szerint megpróbálják aláásni a szervezet és az elnök tekintélyét

Minden más foci
2026.08.09. 12:33

Infantino-terv: az UEFA fenntartja bojkottfenyegetését

Foci vb 2026
2026.08.06. 18:02

MLSZ: az európai kupamérkőzések kezdési időpontjáról az UEFA dönt

Minden más foci
2026.08.04. 15:01

Wenger helyesli az Infantino-terv visszavonását, és még hisz a FIFA átláthatóságában

Minden más foci
2026.08.04. 14:41

Az UEFA és szövetségesei akár egy másik vb-t is összehoznának, ha Infantino a színen marad

Minden más foci
2026.08.04. 10:41

„Azonosítanunk kell a felelősöket, és el kell számoltatnunk őket” – az UEFA már nem bízik Infantinóban

Minden más foci
2026.08.01. 13:24