Bulgária: nekiment Kassainak és a szövetségi kapitánynak a klub a kupabúcsú után

D. S. B.D. S. B.
Vágólapra másolva!
2023.04.07. 13:23
null
Kassai Viktor mellett a bolgár szövetség elnökének és a kapitánynak írt nyílt levelet a kupabúcsú után a bolgár klub (Fotó: Földi Imre)
Nyílt levelet írt a Bolgár Labdarúgó-szövetség elnökének, Boriszlav Mihajlovnak, a helyi játékvezetői testület elnökének, Kassai Viktornak és a bolgár válogatott szövetségi kapitányának, Mladen Krisztajicsnak a CSZKA Szófia elleni hosszabbításos kupabúcsú után a PFC Arda, amely összegzésként azt kérdezte: meddig süllyed a bolgár futball a jelenlegi vezetés irányítása alatt.

Az Arda beszámolója szerint Valentin Zselezov játékvezető a második félidő elején büntetőt ítélt a hazai csapat javára a CSZKA Szófia labdarúgójának kezezése miatt, de a videobíró helyesbítése után visszavonta ítéletét, a 117. percben pedig bár az esethez közel volt, de először nem ítélt büntetőt a vendégeknek, majd a VAR az eset visszanézése után mégis tizenegyest adott a fővárosiaknak, akik Pedrinho góljával jutottak a Bolgár Kupa elődöntőjébe.

A két videobírós ítéletet nehezen dolgozta fel a kupabúcsú után az Arda, amely nevetségesnek titulálta a kupabúcsút, és nyílt levélben támadta meg a Bolgár Labdarúgó-szövetség elnökét, Boriszlav Mihajlovot, a játékvezetői testületet vezető Kassai Viktort és a bolgár szövetségi kapitányt, Mladen Krisztajicsot.

„A bolgár futball és különösen a bolgár játékvezetés vezetőinek: mi, a PFC Arda olyan klub vagyunk, amely mindig magában keresi az okát, ha nem nyer. Amikor azonban a dolgok kicsúsznak a kezünkből, minden megváltozik” – kezdte közleményét a klub, amely számos kérdést felvetett.

Kifogásolták, hogyan lehetséges, hogy a játékvezető büntetőt ítél és a VAR beavatkozása után megváltozik a döntése, annak ellenére, hogy közel volt az esethez Zselezov játékvezető.

Kassai: A bolgár labdarúgás teljesen másfajta futballkultúra, mint hazánkban
Lapunk megkereste Kassai Viktort, akit arról kérdeztünk, hogy mit gondol, miért reppennek fel rendszeresen a bolgár sajtóban a munkáját kritizáló vagy a lemondását szorgalmazó vélemények? Az egykori FIFA-játékvezető a Szófiától 200 km-re fekvő Gabrovóból válaszolt lapunknak, ahol a bolgár utánpótlás játékvezetők továbbképzését vezeti:
„A bolgár labdarúgás teljesen másfajta futballkultúra mint hazánkban – mondta a 2011-es BL-döntő játékvezetője. – Itt a klubok folyamatosan nyomás alatt akarják tartani a játékvezetőket, hogy befolyásolják őket a következő mérkőzésekre. Egy-egy ítélet vagy vereség után a játékvezető és a VAR örökös eltiltásának, illetve a Játékvezető Bizottság elnökének a távozásának követelése szinte hetente megjelenik a médiában. Új elem, hogy a négy veretlen mérkőzés után kétszer vereséget szenvedő bolgár válogatott szövetségi kapitány is célkeresztbe került a szerdai kupameccs után, mert nem válogatott be játékost a nyílt levelet író klubcsapatból. A labdarúgó szövetség elnökét pedig szinte naponta szólítják fel lemondásra Bulgáriában, azaz aki itt vállal szerepet a labdarúgásban, az tisztában van a helyi futball sajátosságaival.”

Elmarasztalták, mert a CSZKA játékosa, Emil Csernov nem kapta meg második sárga lapját, illetve értetlenkedtek, Zselezov miért változtatott ítéletén a CSZKA javára a 117. perces büntető esetében.

„Bulgáriában meddig döntenek a játékvezetők a csapatok sorsáról és csúfolják meg a futballisták kemény munkáját?” – veti fel a kérdést a klub, amely Kassai Viktornak címezve azt kérdezte: mikor tervezi egy Szófián kívüli stadion meglátogatását, illetve mikor tekinti meg élőben beosztottjait?

Az Arda a bolgár válogatott szövetségi kapitányát, Mladen Krisztajicsot is megemlítette, hiszen a klub egy főként bolgár labdarúgókra alapozó csapat, de nem érzi a szakember támogatását.

A közlemény végén a klub megemlíti, megfelelő és gyors választ vár a címzettektől, ellenkező esetben a jövőre 100 éves csapat nélkül kezdődik a következő idény.

„Bulgáriában kevés ilyen múlttal rendelkező csapat van, és nem normális, hogy más érdekek áldozatai legyenek” – írták.

„Van még egy fontos kérdésünk: meddig süllyed a bolgár futball az önök irányítása alatt?” – zárul az Arda közleménye.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik