Al-Naszr: Cristiano Ronaldo jelenléte megnehezíti a dolgunkat – Luiz Gustavo

2023.02.07. 15:10
null
Cristiano Ronaldo a Real Madrid, Luiz Gustavo a Bayern München játékosaként még Bajnokok Ligája-elődöntőben is összecsapott, mára csapattársak lettek (Fotó: Getty Images)
A korábban a német Bayern Münchenben, a francia Marseille-ben és a török Fenerbahcéban is futballozó brazil válogatott védő, Luiz Gustavo az RT Arabicnak nyilatkozva beszélt csapattársa, a szintén az Al-Naszrt erősítő, ötszörös aranylabdás Cristiano Ronaldo csapatra gyakorolt hatásáról.

A hírek szerint évi 200 millió eurót kereső Cristiano Ronaldo eddigi három szaúdi tétmérkőzésén mindössze egy gólt szerzett, ám csapattársa, Luiz Gustavo szerint a portugál miatt az ellenfelek is sokkal motiváltabbak, így megnehezítik az ötszörös aranylabdás és csapata dolgát is – írta meg az RT Arabic alapján a Daily Mail.

„Cristiano Ronaldo jelenléte megnehezíti a dolgunkat, mert minden csapat a lehető legjobban próbál teljesíteni ellene és ő mindenkit motivál” – fogalmazott a 35 éves védő, aki természetesen arról is beszélt, mekkora segítséget jelent a klubnak Ronaldo szereplése.

„Minden nap tanulhatunk tőle, mert kiváló fizikai és technikai képességekkel rendelkezik. Cristiano Ronaldót a kihívásokra teremtették és mindig sikerrel jár” – tette hozzá a brazil.

Legfrissebb hírek

Lesz-e végre Erling Haaland–Cristiano Ronaldo csata?

Minden más foci
2 órája

Cristiano Ronaldo: Csak puskával tudnak kinyírni, de lehet, akkor is kikerülném a golyókat

Minden más foci
2026.09.23. 19:54

„Ha nem teljesít megfelelően, cserepadra kerül” – a portugál kapitány Ronaldóról

Minden más foci
2026.09.18. 18:00

Cristiano Ronaldo nélkül továbbra sincs portugál válogatott – itt a friss keret!

Minden más foci
2026.09.18. 14:10

Cristiano Ronaldo győztes gólt szerzett, negyedszer is nyert az Al-Naszr

Minden más foci
2026.08.28. 23:35

CR lecserélése után, kétgólos hátrányból fordított az Al-Naszr a látványos hibák meccsén – videók

Minden más foci
2026.08.25. 22:21

„Elég volt!” – fakadt ki a klasszis Infantino ellen; CR árulkodó arckifejezése

Minden más foci
2026.08.25. 10:53

Egyszerű szertartás, meghitt eskütétel, de 56 millió fontos ékszer – ilyen volt Cristiano Ronaldóék esküvője

Minden más foci
2026.08.18. 10:24