Önmaga árulója – Moncz Attila publicisztikája

Nem tudom, hogy a Cristiano Ronaldo bevonulása közben felcsendülő Brighter Days (Fényesebb/szebb napok) című szám vagy a portugál játékos „...az én szememben nem a pályafutásom végét jelenti, hogy eljöttem Dél-Afrikába futballozni” antréja fejezte ki jobban a helyzet abszurditását, miszerint az ötszörös aranylabdás 2025. június 30-ig, a kereskedelmi bevételekkel együtt úgy évi 200 millió eurós (177 millió fontos) fizetésért aláírt a szaúdi Al-Naszr csapatához. Az a játékos, aki másfél hónapja még nevetséges ötletnek tartotta a sivatagi vendégszereplést, aki a Manchester Unitedtől való kirúgatása után is csúcsszinten akart futballozni.

És az a játékos, aki nem akarta és nem akarja elhinni, hogy a valóság gyorsvonatként száguldott el mellette. Nem csupán azért, mert rajta kívül senki sem tudott topcsapatok ajánlatairól (menedzsere, Jorge Mendes ezt ki is mondta, ki is rúgta érte, így a szaúdiaktól érkező 30 millió eurós jutalékot már Ricardo Regufe zsebelte be, aki összehozta a CR-nek évi 15 millió eurót hozó Nike-üzletet, illetve aki ügyfele személyi asszisztenseként a katari világbajnokságon tagja volt a portugál delegációnak), hanem azért, mert ő is beállt azon játékosok sorába, akik nem tudták, mikor kell idejében befejezni. Nem kétség, szakajtónyi gólt szerez majd a méltán világhírű (...) szaúdi bajnokságban, de neki ennél is fontosabb volt, hogy már megint róla szóljanak a hírek. Mert azért arról minden médium beszámol, ha az ötszörös aranylabdás minden idők legnagyobb futballistafizetéséért (a miheztartás végett: heti szinten 3.4 millió fontot vág zsebre, ami tízszer több a Manchester Cityt erősítő Kevin De Bruyne gázsijánál) aláír egy előtte a nagyvilág szemében nem is létező csapathoz. Csak azt nem akarja és tudja észrevenni, hogy ő már csak múzeumi darab, egy korábban egyébként tényleg nagyszerű futballista torzója, aki azt hiszi, még mindig a csúcson a helye, de amikor rájön, hogy a kutyának sem kell, PR-megmozdulások tömkelegével igyekszik bizonyítani, küldetéstudatból ment Ázsiába. Vagyis pardon, a bemutatkozó beszéde szerint Afrikába, ugyebár...

Nyilván mindenkiben motoszkál legalább egy kérdés Cristiano Ronaldo mostani klubcseréjével kapcsolatban. Megértem, aki arra kíváncsi, vajon észreveszi-e, hogy igazából a nevére, nem pedig a tudására fizetnek ki ilyen eszement összeget a szaúdiak. Elfogadom, ha valaki felveti, hogy ugyan már, ha egyszer ő első aktív sportolóként már 2020-ban átlépte a milliárd dolláros kereseti határt, minek neki még féltalicskányi pénz. De még azt is jogosnak érzem, ha adott esetben csak egy „Miért?” hangzik el neki címezve. Én speciel azt szeretném megkérdezni, mit gondol, mit éreznek azok a gyerekek, akik elhitték a Piers Morgan nevű újságírónak adott interjúja minden szavát (főleg azt, hogy ő csúcsszinten akar futballozni, és a sivatagi focit nevetségesnek tartja)? Ha már egyszer CR7 ugyanezen beszélgetésben nagy hanggal kijelentette, úgy érzi, a Manchester United megcsalta őt, akkor ő most ezzel a lépéssel megcsalta mindazokat, akiknek a példaképe volt? Vagy csak őt lehet megcsalni, ő viszont soha senkit sem csal meg, köpje is szembe ilyen látványosan a másfél hónappal ezelőtti önmagát?

Azért akinek az elmúlt másfél évtizedben tett nyilatkozatai alapján nagyon fontos a példakép szerepkör, ennél jobban is adhatna a látszatra. Továbbmegyek: lehetne őszinte is, nem kellene PR-katasztrófáról PR-katasztrófára haladnia. Nyilván az egója ezt nem engedi meg neki, de amíg 2009-ben, a Real Madridba igazolásakor megértettem és elfogadtam, hogy az önbizalma határtalan, most már nem. Nem vitatom, sőt, elismerem, fénykorában a futball legszűkebb elitjébe tartozott, de ma már láthatóan nem. Különösebb kockázat nélkül kijelenthető, az ő hiedelmeivel ellentétben a Manchester Unitednek (Juventusnak, Sportingnak és így tovább) könnyebb nélküle, mint vele. Már nem kell két helyet fenntartani miatta az öltözőben (egyet-egyet neki és az egójának), nem kellenek extra Ronaldo-emberek a stábba, legalábbis a sportágat komolyan vevő világban. Szaúd-Arábiában meg úgyis ő lesz a király, hiszen a név hajlandó volt leereszkedni közéjük. De ha úgy jobban tetszik, a biznisz utat tört magának, és Ronaldo már üzletemberként, nem pedig komolyan vehető sportolóként döntött. Azt pedig el sem tudom képzelni, milyen aranyeső hull rá, ha az ő segítségével Szaúd-Arábia 2030-ban labdarúgó-világbajnokságot rendezhet. Ha a NOB a pénz szavára és szagára „mozdulva” Athén helyett Atlantára bízta az aranyolimpiát, miért ne tenne így a mammon szavára hihetetlenül érzékeny füllel figyelő FIFA is a centenáriumi vb kapcsán Uruguay ellenében a szaúdiak javára?

Még mielőtt azt hinnénk, Ronaldo az első, aki világsztárként igazol ilyen ellentmondásos körülmények között a futball szempontjából senki földjére, elevenítsük fel gyorsan Franz Beckenbauer példáját, aki 1975-ben (három év alatt lett belőle világ- és Európa-bajnok, illetve BEK-győztes, kivétel nélkül csapatkapitányként) azt találta mondani, hogy „...Amerika nem nekem való. Ott azt sem tudják, hogy néz ki a labdarúgás”. Két esztendő múlva pedig a New York Cosmos játékosa volt. A Süddeutsche Zeitung szerint „...példaképből bohócreklám lett”, a Bild feltette a kérdést, hogy „A patkány elhagyja a süllyedő hajót?”, de talán a legplasztikusabban a Spiegel foglalta össze a nyugatnémet közhangulatot. „IV. Henrik német király Canossa-járása, II. Lajos bajor király bódult állapotban való halálos fürdőzése, illetve II. Vilmos császár tébolyult hollandiai favágása óta a királyi felségek közül senki sem süllyedt olyan mélyre a nemzet szemében, mint most Kaiser Franz” – írta a lap.

Amíg Fritz Walter vagy Uwe Seeler a nyugatnémet ideált testesítette meg a küzdőszellemével és az odaadásával, Beckenbauer előbb az elegáns, majd a hideg fejű, számító üzletember (jellemző példa: a 30. születésnapjára 120 embert hívott meg, de egyetlen csapattárs sem került be ebbe a körbe) figuráját hozta be a helyi labdarúgásba. Rendben, a viselkedése miatt kapott rendesen a médiától is (ő lett a „Bundesliga Casanovája”, amikor pedig az Egyesült Államokba szerződött, éppen egy fotóssal való flörtje jelentette a slágertémát), de a végén valahogy mindig ő volt az, aki kiszámolta, neki anyagilag mi a jobb, és azt választotta. Amit a Cosmos esetében például a társak meg is értettek, Sepp Maier kapus egyenesen azt mondta, ő ezért az összegért úszva ment volna az Egyesült Államokba.

Nem is lett közönségkedvenc Amerikában, belőle hiányzott az a fajta alázat és természetes könnyedség, ami például Pelében megvolt. Aki képes volt Clive Toyéval, a Cosmos első általános igazgatójával közölni: „Én két évre hárommilliót kértem, te pedig most kétmilliót ajánlasz három évre”, majd aláírni három évre hárommillióért. Persze, az a gesztus sem kerülte el a figyelmét, hogy a klub évekkel az érkezése előtt (!) visszavonultatta a tízes mezt, mondván, amíg ezt Pelé fel nem veszi, a Cosmosban senki sem viselheti. Később olyan is előfordult, hogy amikor Haitin a reptérről a belvárosba tartottak, lehúzta az ablakot, hogy a busz mellett futó gyerekekkel „kezelhessen”, illetve, ha a szükség úgy hozta, Joe Namath, az NFL legendás, magyar származású quarterbackje is leckét kapott tőle. A Cosmos és a New York Jets ugyanabban az edzőközpontban gyakorolt, a Fekete Gyöngyszem minden zuhanyzás után ott maradt aláírásokat osztogatni, Namath viszont az első két nap nagyképűen és szótlanul kisétált a komplexumból. A harmadik napon már nála is volt toll, király is lett belőle. A New York Post azonnal pajzsra is emelte, mondván, „Pelé leckét adott Joe Namathnak alázatból”.

„Pelé szerződtetésére azért volt szükség, hogy ismertté tegyük itt is a labdarúgást. Ha nézem a tévét, olvasom az újságot vagy csak elmegyek sétálni, mindig örömmel tölt el, hogy a labdarúgás az amerikai élet része lett. Ezt akartuk elérni. És el is értük” – kommentálta jóval később a lépést Toye. Nos, Ronaldo kapcsán még csak ezt sem mondhatják el magukról a szaúdiak. Elsősorban alighanem azért vették meg a portugált, hogy megmutassák, ők még ezt is megengedhetik maguknak. Ahogyan, félek, hét év múlva minden idők legfényűzőbb világbajnoki rendezését is.

A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!