Átigazolás: C. Ronaldo egy hónapja még úgy nyilatkozott, a csúcson akar maradni

L. M.L. M.
2022.12.31. 10:12
null
Cristiano Ronaldo egy hónappal ezelőtt még azt tervezte, hogy a legmagasabb szinten fog futballozni (Fotó: Piers Morgan/YouTube)
Korábban beszámoltunk arról, hogy Cristiano Ronaldo 2025-ig a szaúd-arábiai al-Nasszr csapatához szerződött. Az ötszörös portugál aranylabdás egy hónappal ezelőtt Piers Morgannek azt nyilatkozta, szeretne a csúcson maradni, ez motiválja őt.

 

Novemberben nagy vihart kavart Piers Morgan Cristiano Ronaldóval készített interjúja. Ebben az újságíró úgy fogalmazott, „ha csak a pénzről szólna, akkor Szaúd-Arábiában lenne, hogy csillagászati összeget keressen, de őt nem ez motiválja, a csúcson akar maradni”.

„Pontosan” – válaszolt akkor erre Ronaldo, aki utána hozzátette, azt gondolja, hogy még mindig képes a legmagasabb szinten teljesíteni, gólokat szerezni, segíteni a válogatottat és a Manchester Unitedet.

Az ominózus interjú után az MU felbontotta a szerződését, pénteken pedig aláírt a szaúdi bajnokság második helyezettjéhez, az al-Nasszrhoz, ahol a világ legjobban kereső futballistája lesz.

Ronaldo úgy nyilatkozott a bejelentést követően, nagyon várja már, hogy csatlakozzon a társaihoz és segítsen a csapatnak céljai elérésében.

„Izgatottan várom, hogy új dolgokat tapasztaljak meg egy másik bajnokságban és egy másik országban, nagyon inspiráló az al-Nasszr jövőképe” – fogalmazott a portugál.

 

Legfrissebb hírek

Hét perc történelem: a PSG új távlatokat nyit a Bajnokok Ligájában – statisztikák

Bajnokok Ligája
1 órája

BL: Senki állását nem kell megmentenünk – Bruno Fernandes

Bajnokok Ligája
3 órája

A megismételt büntetőből szépítő United kétgólos hátrányból fordított a Roma ellen

Bajnokok Ligája
13 órája

Az NS kérdéseire Kabát és Torghelle is válaszolt; bejelentkezés a Fener–Liverpool helyszínéről – ilyen volt a keddi BL-felvezetés

Bajnokok Ligája
17 órája

Cristiano Ronaldo fia bekerült a portugál U17-es válogatott keretébe

Minden más foci
23 órája

Továbbra is a fergusoni örökség súlyát nyögi a Manchester United

Bajnokok Ligája
Tegnap, 8:04

Legutóbb 38 évvel ezelőtt szerepelt ilyen rosszul a Manchester United

Angol labdarúgás
2026.11.01. 14:03

Carrick: Unitend? Kihagyott ziccerek, szétszórt védekezés, fölöslegesen összehozott büntető, piros lap... és újabb vereség

Angol labdarúgás
2026.10.31. 15:30