Feyenoord: vb-ezüstérmes klublegendát gyászolnak

2022.01.25. 13:18
null
Az 1978-as argentínai világbajnokság egyik mérkőzésén – Wim Jansen jobbról a negyedik (Fotó: AFP)
Hetvenöt éves korában elhunyt Wim Jansen, a Feyenoord történetének egyik legnagyszerűbbjeként tisztelt labdarúgó, akit egy ideje demenciával ápoltak – adta hírül kedden a rotterdami klub hivatalos honlapja.

 

Wim Jansen tízévesen került a rotterdami klubhoz, 1965 és 1980 között tizenöt évig futballozott az első csapatban (476 hivatalos mérkőzésen lépett pályára), később vezetőedzőként, pályaedzőként, technikai igazgatóként és tanácsadóként is visszatért.

A középpályás tagja volt az 1970-ben Bajnokcsapatok Európa-kupáját (BEK) és Interkontinentális Kupát nyerő Feyenoordnak, négy évvel később már csapatkapitányként emelhette magasba az UEFA-kupát. Négy holland bajnoki címe közül egyet, az utolsót (1982) a nagy rivális Ajax játékosaként nyerte – ezért sokáig haragudtak rá rotterdami rajongói.

A holland válogatottban 65-ször lépett pályára, tagja volt az 1974-ben és 1978-ban világbajnoki ezüstérmet szerző oranjének.

Jansen edzőként a Feyenoorddal két Holland Kupát, a Celtickel egy skót bajnoki címet nyert.


 

Legfrissebb hírek

Gyász: elhunyt az Eb-ezüstérmes német labdarúgó

Német labdarúgás
14 órája

Gyász: elhunyt Konkoly Tamás, a Győri ETO korábbi kézilabdázója

Kézilabda
2026.09.23. 14:11

Elhunyt Lauber Gyula, a magyar játékvezetés kiemelkedő alakja

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 08:28

Elbúcsúztatták Martos Győzőt

Magyar válogatott
2026.09.21. 13:04

Gyász: elhunyt a háromszoros olimpiai bajnok úszó

Úszás
2026.09.20. 09:51

Elhunyt az Inter legendás futballistája, Sandro Mazzola

Olasz labdarúgás
2026.09.19. 09:29

Gyász: elhunyt Ronald Koeman felesége

Minden más foci
2026.09.16. 11:35

Elhunyt a West Ham United legendás cseh kapusa

Angol labdarúgás
2026.09.14. 13:07