Játékossors: a Fluminensében köthet ki az MU volt szélsője

K. T. I.K. T. I.
Vágólapra másolva!
2021.12.15. 08:30
null
Nani 10 gólt szerzett az MLS legutóbbi kiírásában, mégsem marasztalták az Orlandónál (Fotó: AFP)
A négyszeres brazil nemzeti bajnok Fluminense tehet ajánlatot Naninak – számolt be Fabrizio Romano átigazolási szakíró a Twitteren. Az olasz szerint az egyeztetések már elkezdődtek, de hivatalosnak tekinthető megkeresés nem futott be, így megállapodásról sem lehet beszélni. A 112-szeres portugál válogatott szélső a következő napokban dönthet a jövőjéről.

 

 

Nani 2007 és 2014 között meghatározó játékosa volt a Manchester Unitednek. A Cristiano Ronaldóhoz hasonlóan szintén a Sporting CP-ből szerződtetett szélső ezt követően megjárta Törökországot, a La Ligát, a Serie A-t, kétszer is visszament portugál nevelőegyesületéhez, majd 2019 tele óta az észak-amerikai profi labdarúgóligában (MLS) szereplő Orlando Cityben futballozott.

A 35 éves BL-győztes támadó november végén jelentette be, hogy mivel nem hosszabbítják meg vele a télen lejáró szerződését, három év után elhagyja a klubot. Oralndóban 88 tétmeccsen 31 gól és 16 gólpassz fűződött a nevéhez. A legutóbbi idényben tíz találatig jutott a liláknál.


Legfrissebb hírek

Háromból három: szárnyal Michael Carrickkel az MU, a Fulhamet is legyőzte Sesko 94. perces góljával

Angol labdarúgás
2026.02.01. 17:06

Dupla Tízes: Michael Carrick tényleg megoldás lehet a Manchester United gondjaira?

Angol labdarúgás
2026.01.30. 12:48

Két és fél hónapot is kihagyhat a Man. United egyik legjobbja

Angol labdarúgás
2026.01.27. 18:57

Arteta az MU-tól elszenvedett vereségről: Elajándékoztuk a meccset, de enyém a felelősség

Angol labdarúgás
2026.01.26. 08:50

Egyelőre Carrick-sikersztori, városi riválisa után az Arsenalt is legyőzte a Man. United

Angol labdarúgás
2026.01.25. 19:32

Casemiro nyáron távozik a Manchester Unitedtől

Angol labdarúgás
2026.01.22. 18:41

Carrick álomszerűen debütált, az MU nyerte a manchesteri derbit

Angol labdarúgás
2026.01.17. 15:40

MU: Gary Neville három sztáredző közül választaná ki Michael Carrick utódját

Angol labdarúgás
2026.01.15. 15:28
Ezek is érdekelhetik