Futsal-vb: hibátlan mérleggel csoportgyőztes Brazília

Vágólapra másolva!
2021.09.19. 19:23
null
Hibátlan mérleggel a legjobb 16 között Brazília a futsal-vb-n (Fotó: Getty Images, archív)
Nagyon sima, 5–1-es győzelemmel zárta a csoportkört Brazília Panama ellen a futsal világbajnokságon, míg Csehország nagy meglepetésre csak döntetlent játszott Vietnámmal.

 

A brazilok az első félidőben 2–0-ra, majd a második játékrész elején már 3–0-ra is vezettek, amikor a panamaiaknak sikerült a szépítés. Végül Brazília nem esett össze, sőt két újabb gólt szerzett az együttes, amely így 5–1-re győzött. Érdekesség, hogy a találkozó egyik játékvezetője a magyar Kovács Gábor Péter volt.

A papíron esélyesebb csehek a 35. percben nagy meglepetésre hátrányba kerültek Vietnám ellen, azonban egy perccel később egyenlítettek, így a D-csoport második helyén jutottak 16 közé.

Marokkó is meglepetést okozott Portugália ellen, miután 3–3-as döntetlennel zárult a két együttes összecsapása. A portugálok már a 2. percben hátrányba kerültek, de a szünetre fordítani tudtak, azonban a második félidőt 2–1-re a marokkóiak nyerték meg, így mindkét válogatott ott lesz a legjobb 16 között.

Nem tudott meglepetést okozni Salamon-szigetek az utolsó csoportmérkőzésen sem, miután 9–4-re kikapott az együttes Thaiföldtől.

FUTSAL
VILÁGBAJNOKSÁG
CSOPORTKÖR
C-CSOPORT

Portugália–Marokkó 3–3
Salamon-szigetek–Thaiföld 4–9
A C-csoport végeredménye: 1. Portugália 7 pont, 2. Marokkó 5 pont, 3. Thaiföld 4 pont, Salamon-szigetek 0 pont
D-CSOPORT
Brazília–Panama 5–1
Csehország–Vietnám 1–1
A D-csoport végeredménye: 1. Brazília 9 pont, 2. Csehország 4 pont (6–6), 3. Vietnám 4 pont (5–12), 4. Panama 0 pont

 

Legfrissebb hírek

Ibériai csatát rendeznek a futsal Eb döntőjében

Minden más foci
2026.02.04. 22:29

Portugália kiütéssel jutott be a futsal Eb elődöntőjébe

Minden más foci
2026.02.01. 18:05

Tíz évre eltiltott az MLSZ egy 14 éves labdarúgót

Minden más foci
2026.01.31. 13:39

Olaszország kétszer egyenlített, a magyar csapat nem jutott tovább a csoportból a futsal Eb-n

Magyar válogatott
2026.01.29. 22:20

A spanyolok 10 gólt vágtak a belga válogatottnak, de mindkét csapat továbbjutott a futsal Eb-n

Minden más foci
2026.01.29. 19:32

Futsal Eb: van remény, tét a negyeddöntőbe jutás Olaszország ellen

Minden más foci
2026.01.29. 11:42

Futsal Eb: Franciaország veretlenül zárta az élen az A-csoportot

Minden más foci
2026.01.28. 18:36

Gémesi Gergő a futsal Eb-ről: „Gyerekkorom óta erre a szereplésre vágytam”

Magyar válogatott
2026.01.28. 09:36
Ezek is érdekelhetik