Szerbia: Radomir Antics nevét vette fel az uzicei stadion

Vágólapra másolva!
2021.08.12. 20:04
null
Radomir Antics (Fotó: AFP)
A legendás labdarúgóedző, Radomir Antics nevét vette fel csütörtökön a szerb FK Szloboda Uzsice stadionja.

A tavaly áprilisban 71 éves korában hosszan tartó, súlyos betegség után elhunyt szakvezető volt az egyetlen, aki az FC Barcelona, a Real Madrid és az Atlético Madrid csapatát is irányította.

Játékosként a Szloboda Uzsice volt Antics első klubja az 1967–1968-as idényben. Később a Partizan Beograd, a török Fenerbahce, a spanyol Real Zaragoza és az angol Luton Town csapatát erősítette.

Edzőként 1985-ben a Partizannál kezdett dolgozni, ahol kétszer megnyerte a jugoszláv bajnokságot. A Real Zaragozát 1988-től 1990-ig edzette, majd az 1990–1991-es szezon közben átvette a Real Madrid irányítását. Első idényében bronzérmes lett a fővárosiakkal, a következő szezon közben viszont annak ellenére menesztették, hogy a tabella élén álltak. Pályafutásában a Real Oviedo következett, majd 1995-ben az Atlético Madrid vezetőedzője lett, amelyet 2000-ig – három időszakban – összesen 189 mérkőzésen dirigált. A csapattal 1996-ban bajnoki címet és spanyol Király-kupa-győzelmet is ünnepelhetett.

Ezt követően visszatért Oviedóba, majd 2003-ban az FC Barcelona szakvezetője volt. Később a Celta Vigo kispadján ült, majd 2008 és 2010 között a szerb válogatott szövetségi kapitánya volt, amelyet kijuttatott a dél-afrikai világbajnokságra. Utoljára Kínában dolgozott.

Legfrissebb hírek

Mitrovics triplázott, Szerbia simán megverte Andorrát, viszont Albánia nem tudott nyerni Rigában

Foci vb 2026
2025.06.10. 22:41

Ezúttal elmaradt a balhé, gól nélküli döntetlen az albán–szerb vb-selejtezőn

Foci vb 2026
2025.06.07. 22:49

A magyar válogatott döntőbe jutott a minifutball-világbajnokságon

Magyar válogatott
2025.05.30. 20:47

Ilyet sem látni minden évben: már az alapszakasz végén megvédte bajnoki címét a Crvena zvezda

Minden más foci
2025.04.06. 21:40

Marko Arnautovic pánikrohamot kapott a szerbek elleni meccsen

Minden más foci
2025.03.21. 14:36

Lukaku gólja kevés volt, a belgák simán kikaptak Ukrajnától az NL-ben

Minden más foci
2025.03.20. 22:39

Hiába vezetett, kikapott a TSC a Novi Pazartól

Minden más foci
2025.02.24. 18:27

A szerbek kapusát meglepte, mennyire rajonganak érte Szegeden

Kézilabda
2025.01.11. 09:07
Ezek is érdekelhetik