Játékossors: visszavonult a Barca korábbi argentin csatára

M. D.M. D.
2021.07.30. 03:17
null
Maxi López az Udinese mezében 2018 februárjában (Fotó: AFP)
Bejelentette a visszavonulását Maxi López, az FC Barcelona korábbi argentin labdarúgója.

„Köszönöm mindenkinek, hogy segített megvalósítani az álmomat. Gyönyörű utazás volt” – írta a futballista a Twitter-oldalán.


A most 37 éves csatárt 2005 januárjában ismerte meg a világ, amikor Henrik Larsson súlyos sérülése miatt az FC Barcelona valamivel több mint hatmillió euróért megvásárolta nevelőklubjától, a River Plate-től. Az argentin az első európai kupamérkőzésén gólt szerzett és gólpasszt adott a Chelsea elleni Bajnokok Ligája-nyolcaddöntőben (2–1), de egyébként nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket a katalánoknál, mert 19 fellépésén csak két gólt és három gólpasszt tudott felmutatni. Másfél év után, 2006 nyarán kölcsönbe a Mallorcához került, majd egy évvel később az FK Moszkva kétmillió euróért megvásárolta. Utána többnyire olasz kluboknál játszott (Catania, Sampdoria, Chievo, Torino, Udinese), sőt 11 mérkőzés erejéig kölcsönben az AC Milannál is szerepelt 2012 tavaszán. Utolsó klubja az alsóbb osztályú Sambenedettese volt.

Maxi López az olasz élvonalban 215 találkozón 46-szor volt eredményes, az Olasz Kupa 2017–2018-as kiírásában gólkirályi címet szerzett, az argentin válogatottban viszont egyszer sem léphetett pályára.

MAXI LÓPEZ GÓLJA ÉS GÓLPASSZA A CHELSEA ELLEN

Legfrissebb hírek

Raphinha csaknem nyolc évtizedes klubrekordot döntött meg

Spanyol labdarúgás
Tegnap, 10:35

Livakovic állt a Barcelona kapujában, Raphinha-tripla a Sevilla ellen

Spanyol labdarúgás
2026.09.19. 23:00

Rodri: Nem volt egyszerű nemet mondani a Real Madridnak

Spanyol labdarúgás
2026.09.17. 18:18

Szabó Bence: Barcelonában inkább elvesztettük az aranyat, Atlantában megnyertük az ezüstöt

Egyéb egyéni
2026.09.17. 14:09

A Racing edzője a fogorvosi látogatáshoz hasonlította az FC Barcelona elleni mérkőzést

Spanyol labdarúgás
2026.09.17. 09:51

A belga Axel Witsel lemondta a válogatottságot

Minden más foci
2026.09.17. 08:24

Félmillió jegyigénylés érkezett Dzeko búcsúmeccsére

Minden más foci
2026.09.17. 07:01

A Barcelona nem tud leállni a gólokkal – hetet vágott a Santandernek

Spanyol labdarúgás
2026.09.16. 23:35