Női foci: ismét megrendezik Nemzetközi Bajnokok Kupáját

MTI/K. B.MTI/K. B.
Vágólapra másolva!
2021.05.20. 11:23
null
Legutóbb az FC Barcelona örülhetett a BL-trófeának (Fotó: AFP)
Ismét megrendezik a labdarúgó Női Nemzetközi Bajnokok Kupáját (WICC), amelyet a koronavírus-járvány miatt tavaly nem tudtak megtartani – írja a Magyar Távirati Iroda.

 

Az augusztus 18-21-i tornának Portland ad otthont, és szerepel a friss Bajnokok Ligája-győztes FCBarcelona, valamint a 2020-ban BL-első Olympique Lyon, illetve a házigazda Portland Thorns és a Houston Dash.

Az elődöntőben előbb a két európai, majd a két amerikai csapat találkozik. A két vesztes a harmadik helyért mérkőzik, a döntőt a két győztes vívja egymás ellen.

A WICC-t 2018-ban hozták létre, az első kiírásban Miamiban a North Carolina Courage diadalmaskodott, miután a fináléban 1–0-ra megverte a Lyont. A következő évben az észak-karolinai Caryban ugyanez a két együttes döntőzött, akkor a Lyon nyert 1–0-ra. Tavaly a pandémia miatt elmaradt a torna. A tervek szerint jövőre hat, 2023-ban nyolc csapat szerepelne a Női Nemzetközi Bajnokok Kupáján.

Az Olympique Lyon játékosa Marozsán Dzsenifer, aki azonban a mostani szezon végétől fél évre kölcsönben a francia klub amerikai partnerénél, az OL Reignnél szerepel.

Legfrissebb hírek

Távozik a világbajnok spanyol női labdarúgók szövetségi kapitánya

Minden más foci
2025.08.11. 20:37

FIFA-világranglista: ismét a spanyolok az élen a nőknél

Minden más foci
2025.08.07. 12:14

Rekordnézettséget hozott a női labdarúgó Eb

Minden más foci
2025.07.28. 12:43

Ezt a pimaszságot! Hajhúzás miatt állították ki a németek játékosát a női labdarúgó Eb-n – videó

Minden más foci
2025.07.20. 10:40

Nagyot szólt a női ágyú – Moncz Attila publicisztikája

Angol labdarúgás
2025.07.18. 23:02

Girelli a hajrában négy közé fejelte az olaszokat a női labdarúgó Európa-bajnokságon

Minden más foci
2025.07.16. 23:09

Svédország jutott be a negyeddöntőbe a C-csoport győzteseként a női labdarúgó Eb-n

Minden más foci
2025.07.12. 22:59

A hibátlan Norvégia mellett a házigazda jutott tovább az A-csoportból a női futball Eb-n

Minden más foci
2025.07.10. 23:23
Ezek is érdekelhetik