Grasshoppers: Kádár Zoltán ismét a csapat élére áll – az évad végéig

Vágólapra másolva!
2021.05.12. 22:36
null
Kádár Zoltánt ismét kinevezték vezetőedzőnek (Fotó: Getty Images)
A svájci másodosztályú labdarúgó-bajnokságban szereplő Grasshoppers bejelentette, meneszti Joao Carlos Pereira vezetőedzőt, s ideiglenesen, az évad végéig Kádár Zoltánt nevezi ki a csapat élére.

 

A jelenleg a svájci másodosztályban szereplő Grasshoppers hivatalos honlapján közölte, az elmúlt meccseken elért rossz eredmények miatt azonnali hatállyal szerződést bont Joao Carlos Pereira vezetőedzővel és a szakmai stábjával. Az élvonalért harcoló 27-szeres Szuperligabajnok a legutóbbi három mérkőzését elveszítette, így veszélybe került a feljutás – noha azonos pontszámmal, de még mindig vezet a másodosztályban a Thun előtt. A döntésben az is közrejátszhat, hogy a Grasshooppers alig egy hónapja a Svájci Kupa negyeddöntőjében búcsúzott.

„Az évad hátralévő részében Kádár Zoltán felel a csapatért. A klub vezetőségének meggyőződése, hogy ez a belső megoldás megadja a kellő lökést a Szuperligába jutáshoz” – áll a közleményben. A jelenleg zajló kiírásból két forduló van hátra.

Kádár Zoltánt tavaly májusban egyszer már kinevezték vezetőedzőnek, akkor három hónapig irányította az együttest.

Legfrissebb hírek

Munkahelyi balesetben elhunyt Kádár Zoltán volt válogatott kézilabdázó

Kézilabda
2025.07.25. 13:20

Így kell helyezkedni: egy szögletnél kétszer mentett a gólvonalon – videó

Minden más foci
2025.01.21. 13:02

Kádár Zoltán: A svájci futballisták nagyon jók, ameddig húsz méterre játszanak az ellenfél kapujától

Foci Eb 2024
2024.06.15. 11:34

Kádár Zoltán: A svájci futballisták nagyon jók, ameddig húsz méterre játszanak az ellenfél kapujától

Foci Eb 2024
2024.06.15. 11:07

Videó: talppal rúgta meg ellenfele nemi szervét, villant a piros

Minden más foci
2023.12.09. 21:09

DVSC: Babunszki távozott, szerb csatár pótolhatja – NS-infó

Labdarúgó NB I
2023.08.28. 18:57

Légiósok: Szoboszlai után újabb magyar válogatott játszhat a Premier League-ben

Légiósok
2023.07.04. 14:44

Légiósok: Bolla Bendegúz célja a Premier League

Légiósok
2023.05.11. 17:21
Ezek is érdekelhetik