Így kell helyezkedni: egy szögletnél kétszer mentett a gólvonalon – videó

K. Zs.K. Zs.
Vágólapra másolva!
2025.01.21. 13:02
Dirk Abels egy korábbi mérkőzésen (Fotó: AFP)
Másodperceken belül kétszer mentett a gólvonalon Dirk Abels, a Grasshoppers holland labdarúgója – idézzük fel a hétvégi svájci bajnoki forduló emlékezetes képsorát!

A 79. percben történt a ritka duplázás: a házigazda Sion szögletét követően Dirk Abels két egymást követő fejes után mentett a gólvonalon, másodjára némi szerencsével már a játéktéren kívülre küldve a labdát.

Ez is kellett ahhoz, hogy a zürichi csapat bravúros eredményt érjen el, a 4. perctől, Saulo Decarli kiállításától emberhátrányban játszva 1–0-ra megnyerje a mérkőzést.

A „szöcskék” 27 bajnoki címmel vezetik a svájci örökrangsort, de 2003 óta egyszer sem voltak aranyérmesek, sőt megjárták a másodosztályt, és most is a bennmaradásért harcolnak. Biztató fejlemény, hogy a Basel elleni őszi szezonzárót, valamint a sioni tavaszi évadnyitót is megnyerték, és az utolsóról feljöttek a 10. helyre a 12 csapatos mezőnyben.

DIRK ABELS MENTÉSEI…

…ÉS TOMÁS VERÓN LUPI GYŐZTES GÓLJA

 

Legfrissebb hírek

Megvált edzőitől a Zürich, Moniz vette át a felnőttcsapatot

Minden más foci
2024.04.22. 23:13

NB I: Svájcba igazolhat a válogatottba is meghívott KTE-védő – NS-infó

Labdarúgó NB I
2024.01.05. 09:43

Videó: talppal rúgta meg ellenfele nemi szervét, villant a piros

Minden más foci
2023.12.09. 21:09

Videó: Bolla úgy fejbe rúgta az ellenfél kapusát, hogy azt le kellett cserélni

Légiósok
2023.10.09. 13:53

Törökország: Balotelli visszatért az előző klubjához – hivatalos

Minden más foci
2023.09.15. 17:04

Játékossors: Mario Balotelli távozik Svájcból, visszatér a törökökhöz – sajtóhír

Minden más foci
2023.09.15. 10:13

DVSC: Babunszki távozott, szerb csatár pótolhatja – NS-infó

Labdarúgó NB I
2023.08.28. 18:57

Légiósok: Szoboszlai után újabb magyar válogatott játszhat a Premier League-ben

Légiósok
2023.07.04. 14:44
Ezek is érdekelhetik