CIES: Willi Orbán egy szinten CR-rel; Messi a világ, három fradista az NB I élén

K. T. I.K. T. I.
2021.05.03. 14:19
null
A ferencvárosi Aissa Laidouni érte el a legmagasabb pontszámot az NB I-ből (Fotó: Tumbász Hédi)
A magyar élvonalbeli labdarúgó-bajnokság három legjobb játékosa mind a Ferencvárosban futballozik – legalábbis a CIES, azaz a Svájcban székelő Sporttudományok Nemzetközi Központjának a 2020–2021-es idény InStat-átlagaiból készített elemzése szerint, amely a legalább 1000 játékperccel rendelkező futballisták teljesítményét vizsgálta. A legjobb magyar az NB I-ben viszont fehérvári: Bolla Bendegúz a lista negyedik helyén áll.

 

A CIES nyilvánosságra hozott adatai szerint az FTC középpályása, Aissa Laidouni az NB I legjobbja, az ő átlagteljesítménye 284 pont, közvetlenül mögötte Igor Haratin (280) és Marcel Heister (276) áll.

A legjobb magyar 270 ponttal a Mol Fehérvár 1999-ben született bekkje, Bolla Bendegúz.

Az első tízbe csak Ferencváros- és Fehérvár-játékos került. Bolla mellett az egyedüli magyar Lovrencsics Gergő, ő épp a tizedik.

A holtversenyben 13. helyen álló Schön Szabolcs az első, aki nem a Vidiből vagy a Fradiból került ki. Az MTK mezét az észak-amerikai profi bajnokságban (MLS) szereplő Dallas szerelésére cserélő támadó 262 pontot átlagol az InStat-teljesítményindex szerint.

Érdekesség, hogy a jelen állás szerint ezüstérmes Puskás Akadémia játékosai közül Jozef Urblík a legjobb, ő holtversenyben a 21. helyen áll. A góllövőlistát óriási fórral, összesen 22 találattal vezető Hahn János (Paks) 256 ponttal a 24.

A legjobb kapus, az NB I-es összesítésben 21. helyezett Dibusz Dénes (258).

A CIES-lista legjobb NB I-es játékosai (Forrás: CIES)
A CIES-lista legjobb NB I-es játékosai (Forrás: CIES)

 

A lista összeállításánál a CIES 32 európai első vagy másodosztály adatait vette figyelembe. Világviszonylatban a barcelonai Lionel Messi szerepelt a legjobban, az ő neve mellett 405 pont szerepel. A dobogóra a PSG-s Neymar (381) és a bayernes Robert Lewandowski fért még fel (371). Cristiano Ronaldo 333 pontos teljesítménnyel holtversenyben a 39.

Kiemelendő, hogy bár az első háromban nincs Premier League-játékos, a dobogósokat követő első 11 futballista mind az angol élvonalban szerepel. A legjobb tízből öten is a PL tabelláját toronymagasan vezető Manchester City futballistái.

Magyar szempontból kiemelendő még Willi Orbán. Az RB Leipzig védője ugyanúgy 333 pontot tudhat a neve mellett, mint Cristiano Ronaldo – ezzel ő a magyar válogatott játékosok közül a legjobb!

Willi Orbán a legjobb magyar, ráadásul a bekk ugyanannyi pontot átlagolt, mint Cristiano Ronaldo (Fotó: AFP)
Willi Orbán a legjobb magyar, ráadásul a bekk ugyanannyi pontot átlagolt, mint Cristiano Ronaldo (Fotó: AFP)

Gulácsi Péter a kapusok rangsorában a 15. (290), míg az InStat alapján a jelenlegi legjobb formában Dean Henderson van. A Manchester United labdarúgója 320 ponttal vezet Ederson (Manchester City, 313) és a harmadik helyen hármas holtversenyben tanyázó Édouard Mendy (Chelsea), Keylor Navas (PSG), Manuel Neuer (Bayern München) triumvirátus előtt (mindhárman 304).

A legjobb középhátvéd John Stones (Man. City, 354), a legjobb szélső védő Joao Cancelo (Man. City, 368), a legjobb középpályás Kevin De Bruyne és Rodri (mindkettő Man. City, 366), a legjobb támadó pedig a már említett Lionel Messi.

A teljes lista IDE KATTINTVA böngészhető!

Legfrissebb hírek

Labdarúgás: Eb-selejtező előtt az U19-es válogatott

Utánpótlássport
16 órája

Labdarúgás: nem túl vidám U15-ös fesztivál

Utánpótlássport
21 órája

Haaland egyszer került Orbán mögé – győztes gól lett belőle

Bajnokok Ligája
2026.11.04. 23:01

Az NS kérdéseire Kabát és Torghelle is válaszolt; bejelentkezés a Fener–Liverpool helyszínéről – ilyen volt a keddi BL-felvezetés

Bajnokok Ligája
2026.11.03. 18:50

Gulácsi Péternek a címvédő PSG rohamait kell állnia a BL-ben

Bajnokok Ligája
2026.11.03. 11:12

Labdarúgás: csaknem 1200 fiatalperc az NB I 12. fordulójában

Utánpótlássport
2026.11.03. 09:00

Bolla Bendegúzék megnyerték az Austria Wien elleni derbit

Légiósok
2026.11.01. 21:20

Labdarúgás: elmarad az edzőtábor

Utánpótlássport
2026.10.31. 10:54