Gyász: ügyvédje szerint a mentők késlekedésén múlhatott Maradona élete

A madridi Marca és az argentin Olé cikkeiből az is kiderül, hogyan telt Diego Maradona utolsó napja: felkelt, megreggelizett, sétált kicsit, majd visszafeküdt pihenni. Délben kellett volna ébrednie, hogy bevegye a gyógyszereit, de az ápolói hiába próbálták felkelteni – azonnal sejtették, nagy a baj. Hat mentő is a helyszínre érkezett, egy órán keresztül próbálták a legendás labdarúgót újraéleszteni – hiába.
A reggeli sétáról szóló információknak némileg ellentmond, hogy utoljára állítólag az unokaöccse látta őt életben még kedd késő este. Az orvosa szerint a novemberi műtétje után ígéretesen haladt a felépülése, a koponyaűri vérzés miatt elvégzett operációnak nem volt köze a szívmegálláshoz, amit tüdőödéma okozott.
A világsztár ügyvédje, Matias Morla már most vizsgálatot követel, botrányosnak nevezte, hogy a mentőknek több mint fél órába telt, hogy a helyszínre érjenek, s a Twitterre kitett közleményében felháborítónak titulálta azt is, hogy az orvosi stáb tizenkét órán keresztül rá sem nézett.
A Maradonával kapcsolatos további cikkeinket, híreinket megtekinthetiide kattintva.

Meglepetés Chilében, Marokkó az U20-as világbajnok!

Gyász: elhunyt a Videoton UEFA-kupa-döntős játékosa

Gyász: elhunyt Madár Gábor, a ZTE korábbi vezetőedzője

Gyász: elhunyt a tornász, aki egy olimpián nyolc érmet nyert
