Sepsi: tettlegességig fajulhatott az edző dühe – sajtóhír

BOROS MIKLÓSBOROS MIKLÓS
2020.07.08. 16:37
null
A Sepsi vezetőedzője a Gazeta Sporturilor szerint bántalmazta Fülöp Lórándot (képünkön) – a klub kivizsgálja, mi történt (Fotó: Földi Imre)
Hiába várja négygólos előny birtokában a Román Kupa-elődöntő csütörtök esti visszavágóját a Sepsi OSK, a székelyföldi csapat pattanásig feszült idegekkel készül a Poli Iasi elleni találkozóra, amelyen két héten belül harmadszor csap össze a két együttes.

 

Az első, hazai pályán megvívott kupamérkőzésen aratott 5–1-es győzelem óta a Sepsi három találkozón csupán egy pontot szerzett a Liga 1-ben. A 24 pontos háromszékiek mögött álló három csapat (Poli 21 pont, Dinamo 20, Chindia 17) közül az utolsó kettő ráadásul kevesebb mérkőzést játszott, így a rájátszásban csupán egy győzelmet arató szentgyörgyi gárda immár a kiesés elkerüléséért küzd.

A feszültség pedig – bukaresti sajtóhírek szerint – tettlegességig fajult: a vasárnapi bajnoki mérkőzés (1–3) után is Jászvásáron maradó együttes egyik ebédjén Leo Grozavu vezetőedző bántalmazta Fülöp Lórándot, a Puskás Akadémiától kölcsönkapott támadót. Az esetről elsőként hírt adó Gazeta Sporturilor bukaresti sportlap szerint az eset a teljes játékoskeretet az edző ellen fordította.

Mivel a csapattal ellentétben a klubvezérkar Sepsiszentgyörgyön tartózkodik, az ügyben csak a csapat hazatérése után beszélgetnek el az érintettekkel.

„Hallottunk a történtekről, de csak pénteken döntünk, miután megtudjuk, mi történt pontosan” – nyilatkozta a Nemzeti Sportnak Hadnagy Attila, a Sepsi OSK sportigazgatója, aki a lehetséges következményekről – így a tréner esetleges menesztéséről – egyelőre nem akart nyilatkozni, de úgy tudjuk, az eredménytől és a mutatott játéktól függetlenül meneszthetik a szakembert.

Hadnagy szerint most csupán a kupamérkőzés a fontos, amelyen sima, izgalommentes továbbjutást vár.

Cornel Sfaiter klubmenedzser szerint szó sem volt erőszakról, csak az előző mérkőzés elemzéséről szóló vitán jött elő a negatív eredmények miatti frusztráció.

„Rengeteg feszültség gyűlt fel a csapatban, főleg a vasárnapi vereség után. A fáradtság is hozzáteszi a magáét. Meglátják, Lóránd a keretben lesz majd a kupameccsen” – idézi a Gazeta Sporturilor Sfaitert, aki megerősítette, a klubvezetőség bízik Grozavuban.

Grozavunak nem ez az első hasonló botránya, 2017-ben az Astra–FC Botosani mérkőzésen a vendégek szakvezetőjeként a kispadon pofozta fel lecserélt játékosát, a jelenleg Kolozsváron futballozó Catalin Golofcát.

A Sepsi szurkolói mindenesetre már meghozták ítéletüket, az edzőt egyre többen Bunyós Pityuként emlegetik a közösségi oldalak kommentjeiben.

Legfrissebb hírek

Kiss Bence: A Zalaegerszeg megérdemelné a bronzérmet

Labdarúgó NB I
2 órája

PSK: nem talált fogást a Genken a Puskás Akadémia

Minden más foci
14 órája

PSK: nem borult a papírforma a Puskás Akadémia és a Real Madrid mérkőzésén

Minden más foci
2026.04.29. 20:17

Puskás Akadémia–Real Madrid: fiúk és lányok is pályán

Minden más foci
2026.04.29. 08:43

Bódog Tamás: A ZTE elleni meccs remek reklámja volt a labdarúgásnak – mestermérlegek

Labdarúgó NB I
2026.04.26. 07:25

Nemhogy hetet, ezúttal egy gólt sem szerzett az Újpest, ki is kapott a Puskás Akadémiától

Labdarúgó NB I
2026.04.25. 18:54

Markgráf örül, hogy az élvonalban már 50 meccsen játszott – az Újpest ellen jöhet az 51.

Labdarúgó NB I
2026.04.25. 11:04

Az ETO legutóbb abban az évben tudta megverni a Debrecent, amikor negyedszer bajnok lett

Labdarúgó NB I
2026.04.24. 13:50
Ezek is érdekelhetik